Hazánk, 1899. november (6. évfolyam, 262-287. szám)
1899-11-30 / 287. szám
6 1 BUDAPEST, CSÜTÖRTÖK HAZÁNK 1899. NOVEMBER 30. 287. SZÁM vidéki törvényszék erős felindulásban elkövetett szándékos emberölésért hat esztendei fegyházra vétte a vádlottat. Az ítéletet úgy az Ítélő tábla, tiint ma a kir. Kúria Zsigmondovics Mihály bird előadása alapján helybenhagyta. — A pópa Vállalatai. Egy hírhedt kalandor bünpörének tárgyalását kezdte meg ma a karán--besi törvényszék. A vádlott Campianu Tódor, aki pópából vállalkozónak csapott föl, s hamisitásainl a délvidéken sok embert koldusbotra juttatott. Amikor Campianu ráunt a szent életre, Bécsbe költözött, ahol egy Zmen nevű nyugalmazott kapitánynyal üzletet nyitott. Később Prigoron szeszgyárosnak csapott föl. Összevásárolta az egész vidék szilvatermését, még pedig úgy, hogy előleget adott a parasztoknak, akik viszont az előlegről váltót állítottak ki. Ezeket a váltókat Campianu pénzintézeteknél eszkomptáltatta, s elfogyván a pénze, hamis váltókkal árasztotta el a délmagyarországi piacot. Majd hamis csekkekkel és hamis telekkönyvi kivonatokkal szerzett pénzt, s mikor a hunczutsága kiderült, külföldre szökött. Bűntársa, a bozovicsi télekkönyvvezető pedig főbelőtte magát azzal a revolverrel, melyet a tehetséges szélhámostól ajándékba kapott. A török-görög háború idején Campianu Pireusban járt, ahonnét harctéri tudósításokat küldött a román lapoknak. A háború után Rómába ment, de ott földjet fölismerték és elfogatták. A kalandor pópa, aki több mint 10,000 forintot harácsolt össze, 156 rendbeli okirathamisíással van vádolva. A tárgyalást, tekintettel arra, hogy a százakra menő károsok mind bozovicsiak, Bozovicson tartják. Ma a tárgyalás folyamán a vádlott beismerte, hogy az Albina pénzintézethez visszleszámítolás végett beküldött mintegy 16 ezer forintra rugó váltókon az aláírást ő hamisította. A tárgyalás körülbelül 17 napra van tervezve. Naponként átlag 66 embert hallgat ki a bíróság. Nyílttéri Országos Központi Budapest, VII., Erzsébet körút 58. Ez a közhasznú intézet mindenkinek díjtalanul fölvilágosítást nyújt az összes biztosító-társulatok kötvényfeltételeiről és tarifáiról. Útbaigazítást ad mindennemű biztosítási ügyben. Új biztosítást a legmegbízhatóbban közvetít és régit, de meg nem felelőt új kötvényre átváltoztat. *1 E rovat alatt közhtiekért nem vállal felelősséget a Szerk. közgazdaság. A pozsonyi agrárgyülés. Az agrárgyülések sorozatában, melyeket az Országos Magyar Gazdaszövetség és a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége, a vidéki gazdasági egyesületekkel karöltve rendez, a deczember 3-iki pozsonyi agrárgyűlés kiváló sikerűnek s impozánsnak ígérkezik. A Pozsonyhoz közel eső vármegyék gazdasági egyesületei 10—15 taggal képviseltetik magukat a gyűlésen, de az ország távolabbi vidékeiről is képviselve lesznek Békés, Abaúj-Torna, Szepes, Heves, Arad és Szatmár vármegyék gazdasági egyesületei. Az agrárgyűlésen e földmivelésügyi miniszter magát báró Mahomes Jeromos miniszteri tanácsossal képviselteti, sőt a kereskedelmi és pénzügymiminiszterek is képviseltetik magukat a gyűlésen, melynek programmja a következő : Deczember 2-án d. u. 5 órakor a fővárosból érkező vendégek fogadtatása. Este 8 órakor ismerkedési estély a „Magyar király“ szállóban. Deczember 3-án d. e. 10 órakor agrárgyűlés a vármegyeház nagytermében. Elnöki megnyitó. Szövetkezeti ügyek, előadja Bernát István . A gazdák biztosító szövetkezete, előadó : gróf Széchenyi Imre. A gazdasági szeszgyárosok bajai és a szeszértékesítő szövetkezetek, előadó : Rubinek Gyula. A pozsonyi kiviteli hizó marhavásár, előadó dr. Wolff Gergely. Az adóreform, előadó : gróf Zselénszki Róbert. A gyűlés után társasebéd a „Magyar király“ szállóban. Akik lakást óhajtanak maguknak biztosítani, ebbeli szándékukat jelentsék be a Pozsonymegyei gazdasági egylet titkárságánál. A munkástörvény az Alföldön. Simicska Endre, a Szabolcs megyei Gazdasági Egyesület titkára érdekesen nyilatkozik arról a hatásról, mely a munkástörvénynek két éves életbelépte óta Szabolcsban jelentkezik. Tudvalevő, hogy legújabban Szabolcs volt a szocziális mozgalmak fészke, ahol a munkások vonakodtak munkásigazolványaikat kiváltani, s ahol a munkások elégületlensége munkásforrongásban is jelentkezett. Azonban a törvénynek két éves életbelépte óta, hogy a munkások megismerkedtek a törvény rendelkezésével, nem fordult elő már ez évben egyetlen eset sem, mely hatósági megtorló intézkedést tett volna szükségessé. vízállás. — November 29. — méter méter Ifin Schärding 0-40 Tisza M.-Sziget 0-46 Duna Passau 1-13 Tekeháza 0-02 Linz 1'40 V.-Namény 0'14 Bécs 1-38 Tokaj 0-38 Pozsony 112 Tisza-Füred0-44 Komárom 1-44 Szolnok 0-14 Budapest 0-98 Csongrád 0-51 Paks 0-24 Szeged-Mohács 110 T.-Becse 0-32 Gombos 1 -54 Titel 0-83 Újvidék 080 Ondová Bártfa 0-45 Pancsova 016 Tapoly Hoór 0-03 Orsóva 1-18 Bodrog Zemplén 0-70 Morva Magyarfalva 0-93 Sajó Zsolcza 1-53 Vág Zsolna 1-50 Hernád H.-Németi 0 11 Trencsén 0-78 Berettyó Margita 0-42 Szered 0-2 B.-Ujfalu 0-20 Rába Szi-Gotthárd 0-40 Kőrös Csúcsa 0-11 Sárvár 0-15 N.-Várad 0-19 Győr 1-60 Belényes 0-18 Dráva Pettau 0-50 Tenke 0-— Zákány 0-60 Guraboncz 0-28 Barcs 0-42 Borosjenő 0-16 Eszék 0-57 Békés 0-28 Mura M.-Szerdah.Olő Gyoma 0-02 Száva Zágráb 026 Maros Gy -Fehérvár 024 Sziszek 0-42 Branyicska 0-30 Mirovicza 1-39 Soborin 0-Szamos Deés 0-4 Arad 1-34 Szatmár 0-48 Makó 0-19 Kraszna N.-Majtény 0-19 Temes K.-Kastély 004 Latorcza Munkács 011 Bégi Kiszeló 0-65 Laborcza Homonna 080 Temesvár 6-Un. Ungvár 0-2 Becskerek 0-41 Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter kinevezte : lovag Saint-Finnin Oszkár posta- és távirdatitkárt posta- és távírda főfelügyelővé, a VIII. fizetési osztály 3-ik fokozatába, Pongrácz Béla posta- és távirdasegédtitkárt posta- és távirdatitkárrá, Havadtői József, Chavrak Sándor és Wohlmann Károly posta- és távirda főtiszteket posta- és távirda felügyelőkké; a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába : dr. Bucsy László posta- és távirda fogalmazót posta- és távirda-segédtitkárrá, Nagy Vendel, Kostich Fülöp, Führer Béla, Andaházy Béla, Stefanovits István posta- és távirdatiszteket posta- és távirda-főtisztekké, La Borda Gyula, Rudi Rezső, Meixner Kálmán és Kiss János posta- és távirda-számellenőröket posta- és távirda-számvizsgálókká, Pásztor István posta- és távirdatisztet posta- és távirda főtisztté, Dornwald Milán végzett joghallgatót fizetésben miniszteri segédfogalmazóvá, Vásony Lajos okleves vegyészt a budapesti állami felső ipariskolához ideiglenes minőségű segédtanárrá nevezte ki. A vallásos közoktatásügyi miniszter Hidasi Sándort, az Ung vármegyei tankerület önálló vezetésével megbízott kir. segédtanfelügyelőt, jelenlegi állomáshelyén való meghagyása mellett, kir. tanfelügyelővé, Szondi Nándor okleveles tanítót a facseti állami elemi népiskolához rendes tanítóvá kinevezte. — A m. kir. posta-, távirda- és távbeszélő elnök-igazgatója Molter Emil, Eigel Károly, Morvay Emil, Eltér Jenő, Nagy István, Urechia Sándor, Ujváry Imre, Varga Gyula, Liebhardt Imre, Halász Géza, Kontrás Tivadar, Ridlmayer János, Dián Ferencz, Cziczkay Mihály, Engert Ferencz, Stromp Rezső, Lamza Zlatkó, Hornyay János, Nessel Zoltán, Benyács Alajos, Bárdos Ferencz (zentai), Hasza Istvánt, Loncsar Mihály, Adrás István, Kovács József és Lőrincz József, a posta- és távirda-tisztképző tanfolyamnak végzett és alapvizsgát tett hallgatóit, ideiglenes minőségű posta- és távirdagyakornokokká nevezte ki. — A budapesti Ítélőtábla elnöke Szvoboda József, Hirschfeld Lajos és dr. Szendrő Otmár ügyvédjelölteket dijas joggyakornokokká nevezte ki. — A nagyváradi Ítélőtábla elnöke Zubor Andor aradi lakost, végzett joghallgatót, ideiglenes minőségü dijas joggyakornokká nevezte ki. — A kassai Ítélőtábla elnöke Harsányi József, dr Dravetz Andor és Mester Dezső dijtalan joggyakornokokat dijas joggyakornokokká nevezte ki. — Az egri pénzügyigazgatóság Biriska Mihály gyöngyösi lakost a gyöngyösi m. kir. adóhivatalhoz ideiglenes minőségű dijtalan adóhivatali gyakornokká nevezte ki. SZÍNHÁZAK. (Csütörtökön, 1899. november 30-án.) Nemzeti színház. A menyem. Vígjáték 3 felvonásban Irta Fabrice Carré és Paul Bilhaud. Forditta Adorján Sándor. Leverdier képviselő Ujházy Leverdierné a nejeRákosi Sz Pius Leverdierék fia Dezső Márta, neje Csillg T. Malescot, Helényi Lodosseka grófnő Paulayné Honoré Pisard Zilahi Ferdinand Lamelle Horváth Marie szobaleány Keczeli 1. Egy úr Füredi Kezdete 7 órakor. Vígszínház. Színházak műsora. A fővárosi színházaknak e heti játékrendje a következő : M. kir. Opera. Pénteken: Aida. — Szombaton: Bajazzók. — Vasárnap: Hunyadi László. Nemzeti Színház. Pénteken : Czimzetes feleség először. — Szombaton: Czimzetes feleség másodszor. — Vasárnap: Czimzetes feleség harmadszor. Délután: Arany ember. Várszínház. Szombaton: Közönyt-közönynyel. Népszínház. Pénteken : Bibliás asszony. — Szombaton: A kis szökevény. — Vasárnap délután Szökött katona. Este: Kis szökevény. Vígszínház. Pénteken: Osztrigás Miczi. — Szombaton: Osztrigás Miczi. — Vasárnap délután Az arany kakas. — Este : Osztrigás Miczi. Magyar Színház. Pénteken: Az asszonyreszement. Szombaton : Szulamit. — Vasárnap délután : Aranylakodalom. Este: Az asszonyregement. Uránia tud. Színház. Pénteken: A dobsinai jégbarlangról, irta: Cholnoky Jenő. — Szombaton: Transvaal irta: György Aladár. M. kir. operaház. A fegyverkovácsi Víg opera 3 felvonásban Szövegét és zenéjét irta Lortzing Albert. Magyarra fordította Radó Antal. Személyek: Stattinger, féyverkovács s állatorvos Ney D. Mária, leánya Szilágyiné B. Lovag, Libenani gr. Takács György, csatlósa Kiss B. Adelnof, sváb lovag Heged. Irmantreut, nevelőnő Valent V. Remmer, korcsra. Dalnoki Kovácslegény Ney B. Utána Roccoco. Ballet 1 felvonásban. Előforduló tánczok. 1. felhívás keringőre. 2. Gavotte. 3. Pas des deur. 4. Menuette. 5 Galopp Kezdete 7 órakor. Szentgály, min fog. Horv. Móricz Betészol. Szacsvay Kezdete 7 órakor. Népszinház. A kis szökevény. Opeett 3 felvonásban Iták Hicks és Nicholls Fordították Jacziány Géza és Makai Emil Zenéjét szerették vonaton és Cargil Kezdete 7 órakor. Osztrigás Miczi. Bohózat 3 felvonásban Irta Feydeau. Fordította Béldi Izidor. Kezdete fél 8 órakor. Magyar Színház, Az asszonyregement. Látványos, zenés bohóság 3 felvonásban, irta: Reiner Ferencz. Zenéjét szerzette: Rosenzweig Vilmos. (Rendező a szerző: Karnagy Hamvas Béla. Kezdete fél 8 órakor. URÁNIA SZÍNHÁZ. Küzdelem az északi pólusért. Látványos előadás 3 föl. és tizenöt képben. Payer, Nansen, dr. Mayer V. stb. művei nyomán az Uránia magyar tudományos színház számára átdolgozta Cholnoky Jenő dr, egyetemi adjunktus 1 fölv Aománia expediczió, 1. f iv. Ferencz József föld fölfedezéseül fölv. Nansen. Ezt megelőzi: A Finnországról. Irta és előadja dr. Vikár Béla. Kezdete fél 8 órakor. Várszínház. Radovics felesége. Amray 3 felvonásban Irta Abonyi Ápád. Radovics Milán . Gyenes Lévia feles. P Márius E. Betré Miklós Mihályi Ernesztia nővére Ligeti J Fáber Gusztáv Vízvári Helén, leánya Maróthy . FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS: Korfuly Józssef. HELYETTES SZERKESZTŐ : Jancsó Dezső.