Hazánk, 1901. január (8. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-01 / 1. szám
mzmk. L szám. tenni, mely szerint politikai jogaik gyakorlatában szabadon követhetik szavazatukkal meggyőződésüket, de másrészről összeférhetetlen volna bírói és hivatalos állásukkal s törvénybe, jelesen az 1869: IV. t.-c. 11. §-ába, illetőleg most már 1891: XVII. t.-c. 39. §-ába is ütköznék, ha aktív politikai véleményük, akár képviselőjelöltjük mellett korteskedést űznének vagy ily célból nyilvános helyeken és gyülekezetekben felszólalnának. Súlyos felelősségnek tenné ki magát még különösen az a faire, kir. ügyész és bírósági hivatalnok is, aki hivatalos állását felhasználva, pártfele, vagy az ő pártjára térőnek részére hivatalos állásától függő bármily előnyt helyezne kilátásba, vagy az ellenpártiak állásától függő hátránynyal fenyegetne. Egyébiránt remélem, hogy nem is fog e tekintetben eset előfordulni arra, hogy megtorló intézkedéshez nyúlni kénytelen legyek. Följegyezzük ezt az eseményt annál is inkább, mert ebben a volt nemzeti párt törekvéseinek érvényesülését látjuk. Feljegyezzük annak megemlítésével, mert értesülésünk szerint Széll Kálmán, mint belügyminiszter szintén fog hasonló rendeletet intézni a közigazgatási hatóságokhoz. Az önálló vámterület mellett, Békés vármegye december 29-iki közgyűlésén elhatározta, hogy feliratot intéz az országgyűléshez az önálló magyar vámterület létesítése érdekében. A közigazgatás egyszerűsítése tárgyában most folynak az összes törvényhatóságnál az értekezletek. A közigazgatási tisztviselők véleményeit felterjesztik a belügyminiszterhez, aki ezután ezek alapján fog intézkedni az adminisztráció egyszerűsítése tárgyában valószínűleg a törvényhozás hozzájárulásával. Szentesített törvények. A hivatalos lap vasárnapi száma közzéteszi a közérdekű öntöző-csatornákról szóló XXX, az indemnitiról szóló XXXI., a a horvát kiegyezési provizióriumról szóló XXXI., az 1887: XLV. törvénycikk Horvátországra vonatkozó módosításról szóló XXXIII., az állami beruházásokról szóló XXXIV., az 1895. L. törvénycikk hatályának meghosszabbításáról szóló XXXV. és a mma-klenáki vicinálisról szóló XXXVI. törvénycikket, melyek királyi szentesítést nyertek. Okos bolondságok. Budapest, decembr 31. I. (s.) Mezőgazdák sorakozzatok ! Megszületett az areopág, mely benneteket okos és nem okosakra fog szétosztani. A Budapesti Napló december 28-iki számában «Okos agráriz musi) cím alatt vezércikket írtak, amelyben el van mondva mindaz, amit ezentúl elmétekbe vésnetek kell, hogy megtanulhassátok, mi az okos, mi a bolond ? Történt pedig ez azon alkalomból, hogy az országos iparegyesületben a minap két pikáns momentum adta magát elő. Az egyik az, hogy gróf Széchényi Imrét, akit országszerte úgy ismerünk, mint az agrárius érdekek buzgó és hivatott harcosát, Matlekovits Sándornak, a gyűlölt merkantilistának ajánlatára az iparpártoló osztály elnökévé választották. A második momentum pedig az, hogy gróf Széchényi Imre az ő szemenszedett merkantilista választói előtt beköszöntő beszédében nemcsak hogy el nem tagadja agrárius mivoltát, hanem nyíltan erősen hangsúlyozottan vallja magát agráriusnak és mint ilyen ajánlja fel szolgálatait az iparpártolás ügyének. Ezen pikáns jelleget azonban nyomban megsemmisíti gróf Széchényinek azon kijelentése, mely szerint: Ráfogás az, hogy az agráriusok ellenségei az iparnak s céljául fogja tekinteni e ráfogást megcáfolni s a termelés összes tényezőinek harmonikus együttműködését, mint az ország gazdasági felvirágzásának alapját minden erővel előmozdítani. Ha a Budapesti Napló idáig érve közleményében megállott volna, mást, mint általánosan helyeslő bólintást a gazdák körében nem talált volna. Hiszen ugyanezt, amit gr. Széchényi Imre az iparosok országos egyesületében elmondott, elmondotta az agráriusok vezére, gróf Károlyi Sándor is Kassán. «A gazdaközönség—úgymond — habár a földmivelési érdekekkel foglalkozik, alaptételei közé vette föl, hogy a földmivelés, ipar és kereskedelem jogosult igényei egyaránt védelmezendők meg, mert eme három tényező együttes és harmonikus összeműködésében rejlik éppen a nemzeti fejlődés biztosítéka.» Ámde a Budapesti Napló nem állott meg ezen aranyigazságok kimondásánál, hanem megragadta az alkalmat, hogy nekirohanjon az agráriusoknak és tönkre silányítsa őket. De fölveszszük a felénk dobott keztyűt és rajta verekedjünk egy kissé! Azokat a felénk suhintott vágásokat íi felfogjuk és con amore suhintunk vissza. Érvek dolgában mi tán mégis csak erősebbek leszünk és a legyőzetéstől félni semmi okunk nincsen. Tehát «en garde»! Azt mondja a Budapesti Napló, hogy bolond merkantilista volna az, aki az ipar és kereskedelem érdekeit az agrárérdekek elnyomásával akarná érvényre juttatni, amint hogy bolond agrárius az, amely a magyar ipart és a magyar kereskedelmet, a magyar mezőgazdaság legtermészetesebb fogyasztóját üldözni akarja; és kétségtelen, hogy olyan merkantilista hangot, amely az agrárérdekek elnyomását merte volna vallani, — sohasem hallottunk, ellenben igenis sűrűn jelentkeznek oly törekvések, amelyek az agrárius érdekek jelszava alatt, a kereskedelem és iparral szemben ellenséges indulatúak. Tehát magyarán szólva, sok köztünk a bolond agrárius. Igaz, hogy ennek az állításának bizonyítására semmit sem hoz föl a Budapesti Napló s igy mi kényelmesen vehetnék fel a dolgot és azt kellene csak visszakiáltanunk: Selbertner! Csakhogy mi nem akarunk eldöntetlen harcot, mi győzni akarunk és érvekkel jövünk elő. A vámkérdéssel kezdjük. Ez a most kezdődő század elejének legnagyobb kérdése. Hogy ez miként fog megoldatni, attól fog függni sok nemzetnek sorsa. Azt hiszszük, hogy ezt fölösleges bővebben magyarázgatni. Nos, mi bolond agráriusok, felállítottuk a tételt, hogy minden közgazdasági tényezőnek egyforma vámvédelem biztosítandó Tehát ugyanaz a védelem adandó meg a mezőgazdaságnak is, mint az iparnak. Éljen mind a kettő. Nemzeti munka mind a kettő. Gyümölcseit élvezze egyaránt a mezőgazda és az iparos. Felállítottuk tehát a kölcsönösség tanát. S mi erre a viszonzás. Megszólal először az osztrák iparosok köre és kereken kimondja azt, hogy az osztrák iparcikkeknek külpiacok kellenek , minthogy ez csak úgy érhető el, ha a nyerstermelő külállamok behozatala elé gátat nem állítunk, nemcsak hogy ne állítsunk ily gátakat, de a meglevőket is romboljuk le; hogy azonban az osztrák nyerstermelvénypiac a magyar versenytől úgy ne szenvedjen, mint eddig, ez kellőleg megvédelmendő. Nemcsak azt akarják tehát közös vámterületen levő lajtántúli iparosaink, hogy az ipartermelés vámvédelme még az eddiginél is hatékonyabb legyen, hanem azt, hogy a magyar mezőgazdaság cikkei még olcsóbbak legyenek mint eddig voltak,— a mezőgazdák által fogyasztott iparcikkek pedig, még drágábbak, mint eddig. Nagy-, közép- és kisbirtok elpusztulása, a nép kivándorlásának még nagyobb fokozódása lenne ezen vámpolitika elfogadásnak a következménye. Bolond merkantilizmus ez? Öh, korántsem ! Mi nem gorombáskodunk. F ez a legokosabb merkantilizmus. Az osztrák ipar erőnek erejével boldogulni akar, ha kell, a magyar mezőgazdaság rombadöntésével is. Többet mondunk: a magyar nemzeti lét rombadőltével is. Az egész magyar nemzetnek, gazdának csak úgy, mint iparosnak és kereskedőnek, termelőnek úgy mint a fogyasztónak, szembe kellene szállani ezzel a tatárveszedelemnél is fenyegetőbb veszélyével, mely fejünkre zúdulni készül. Ez az a pont, amely a magyar hazafiság próbaköve. Még egy hete sincs annak, hogy ebben botlott meg s itt bukott arra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amely az új vámtarifa tervezetét a kormányhoz benyújtotta. Nem oly vakmerő, mint az osztrákok memoranduma, nem oly meztelen követeléseiben, nem oly egyenes kijelentéseiben, nem is oly végletekig menő, mert némi koncesszióra hajlandó, de azért csak egy húron pendül lesz az vele lényegében.. Mintha filiáléja lenne a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az osztrák iparosok egyesületének, úgy nyilatkozik meg benne is az a kielégíthetlen étvágy. Mert a gyengébbek kedvéért ugyan kimondja készséggel, hogy a gazdakörök részére szükséges olyan védelem, amely az üzemnek zavartalan és hasznot hajtó folytatását s ennek révén az állam és társadalom iránt fennálló feladatainak teljesítését lehetővé teszi; de óv attól, hogy a magyar gyáripar kiviteli üzlete megbéníttassék; óv tehát az egyoldalú (persze mezőgazdasági) érdekeknek előtérbe tolásától s azért tanácsolja, hogy a Balkán államok nyerstermelvényeinek behozatalát csakis mérsékelt . védővám elé állítsuk, mert a kiapadhatlem őserővel bíró földmivelés ezt megengedi. Vakulj magyar! Majdnem egekig mentek föl az ipari vámtarifa tételeivel, amelyek a mezőgazda fogyasztását túlcsigázottan drágává teszik és ennek fejében kegyeskednek mérsékelt védővámot engedélyezni a mezőgazdaságnak. Gyönyörű kölcsönösség! Arról a kiapadhatlan cseréről Max Wirth tudott még beszélni ezelőtt 35 évvel. De megjósolta, hogy három évtized múlva a magyar föld ki fog merülni. Ma már csakugyan csak foszlányai vannak meg annak a kiapadhatlannak hitt cserének. Nagy tudatlanságot árul el az ilyen hivatkozás. De mégis nagy okosságok A Budapesti Napló szerint ugyanis akár az egyik, akár a másik közgazdasági ág lép túl követelésekben a másikkal szemben , az bolond! Ebben az esetben nem így van! Az agrárius a bolond, mert szerény, a merkantilista nem bolond, hanem okos, mert nagyon szelíden mondva, határtalanul szerénytelen. Pedig hát, a Budapesti Napló szerint, égi oldalú merkantilizmus eddig alig van, de egyoldalu agrárizmus, amely az oszt Kedd, 1901. januuár 1.