Hazánk, 1901. október (8. évfolyam, 231-257. szám)

1901-10-01 / 231. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. Kéziratokat nem adunk vissza. * Telefonszám (6—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évr® 88 kor.M­egyedévre7.—kor. ========= Félévre _0 › | Egy hóra _ 2.40 « Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 fillér. Egykor és most. Budapest, szept. 30. A «tiszta választások» jelszavában meg­indult nagy országos rázkódás három nap alatt nagyjából befejezést nyer. Mennyire lehet a jelszót megtartani a romlott or­szágban, melyet a Tisza török- és Bánffy tatárjárása erkölcsileg úgy letarolt,­­ néhány nap alatt eldől. Ma csak az lát­ható előre, hogy a királyi Kúriának, ha mindenütt igénybe vétetnék bírói döntése, igen meg kellene bírói létszámát szaporí­tania, hogy a felmerülhető esetekben dön­­tését gyakorolhassa. Nagyon nehéz félszázad romlottságát orvosolni. A rothadás mélyebb, mint bárki gyanítaná. Nem szólunk az angol értelemben vett «rotten borough»-król, melyek főleg az erdélyi részben vannak nagy számmal s melyeknek (ha angol rendszer szerint dolgoznánk) szavazati jogát kellene elvenni; a nem rothadt kerületek egy része is oly csodálatos rom­lottságot mutat, melyet egy-egy kormány rövid élete nem gyógyíthat meg. Újra kellene nevelni politikai tisztességre és érettségre az egész országot, hogy valami legyen e nemzetből, vagy új rendszert találni ki, melyet még nem hamisíthat­tak meg. Bizonyos dolog, hogy az 1848-iki nagy rázkódások készületlenül érték a nemzetet. Deák egyik örökbecsű beszédében tett er­ről tanúbizonyságot, midőn azt mondá, hogy 1848 februárjában összegyűltek a karok és rendek szokott sérelmeik tárgya­lására s némi modern európai eszmék megpendítésére, azonban a távol Szajna partján feldöntöttek egy trónt a franciák s ebből megszületett a többi között a ma­gyar alkotmány újjáalakítása is s egész Európa felfordulása. Akkor, az ezredév óta fennálló Magyarország legnagyobb nem­zedéke se bírt annyi prófétai éleslátással, hogy ily nagy átalakulásokat előre sejthe­tett volna, a hogy tudnák ma, a törpe epigonok azt, mit hoz a holnapután meg­nyíló öt esztendő? A legváratlanabbul találta ez átalakulás magát a hirtelen jogokat nyert köznépet. A rendi alkotmány sáncait erősebben dön­gették a belül állók, mint akiket kívül vetett balvégzetük. Az «egykönyvű Táncsics»-on kívül más nem-nemes alig sejté, mily óriási horderejű munkát végez belül az a lelkes tömeg, mely a lerombolandó sáncokon át akarja őket a szabadság és egyenlőség, or­szágába vezetni. A népnevelés hiánya volt akkor azon óriási átok, mely a pórságot az értelmiségtől elválasztá s nem csoda, ha a jogai és az ezekkel járó kötelességek iránt teljes homályban élő néptömeg foga­lommal se bírt arról, hogy a megnyert államalkotó jogokért ezeknek mily fedd­­hetlen gyal óriásával tartozik. A köznév­­ fölvétele a jogosítottak közé óriási csodással járt az első hónapok­ban. Az 1848 július 2-ára összehívott országgyűlés első választásai a ragyogó jelenségek mellett undorító látványokat is mutattak és pedig legtöbb helyen a tiszta magyarság körében. Az 1848-iki első törvényhozás körülbelül 50 válasz­tást semmisített meg visszaélések, vere­kedések és egyéb formai okok miatt, tehát az összes mandátumoknak 15 százalékát. Bátran meg lehetett volna még ugyan­annyit semmisíteni, azonban a végletekig menő bátorság hiányzott ekkor az első magyar parlamentből. Az oly választáso­kat, mint amilyen Nagy Károly kis­kun képviselőé volt Petőfi Sándor ellen (kit ellenfele muszka kém gyanánt akart agyonveretni), bátran oda lehetett volna dobni Themis bárdjának,­­ a helyzetek azonban már júliusban annyira kardélen állottak, hogy ily izgalmaknak nem akarta a kormány az országot kitenni. Hiszen július 11-én tartotta Kossuth a 200.000 katonát kérő nagy beszédét, mely a fegy­veres eldöntés egyik előjátéka volt. A forradalom lezajlása után tizenkét évi súlyos rabság kilincse nehezedett a nemzetre. Megtanította a német a magyar­ságot elvre, hazaszeretetre s arra, mint kell becsülni a véren megnyert jogokat. A legfényesebb, legtisztább választások az 1861-ikiek voltak, melyeket a februári pátens nyitott meg. A sokszor szidott Bach volt tanítómesterünk, de e válasz­tások tisztaságát is «a legnagyobb magyar» életén vásároltuk meg. Széchenyi halála rázta meg annyira az országot, hogy a feddhetlenségben egységessé tette s két oly pártvezér adta meg a választások szí­nét, amilyen Deák Ferenc és gróf Teleki László voltak. E parlamentnek egy nagy veszély ellen kellett védekeznie, az osz­trák Reichsrathba beleolvasztás ellen, e veszély pillanata egységessé tette a nem­zetet és kifogástalanná a politikai tisztes­séget. A megrontás munkája már az 1861-iki országgyűlésen megkezdődött, midőn az elhunyt Teleki helyett Tisza Kálmán ra­gadta meg a határozati párt elejtett gyep­lőit s azokat, látszólag tigris-bőrben, az opportunizmus felé vezette. Az 1865-iki választások színét már Tiszáék adták meg. Itt előre látható volt Deák húsvéti cikke után, hogy a magyarság visszanyeri telje­sen az ország feletti rendelkezés jogát s a választások egyúttal hatalmi kérdéssé s még inkább konc-kérdéssé váltak. Deák Ferenc nem győzte már éhes párthiveit visszatartani, a megalkuvás szelleme meg­rontotta a csak négy év előtt oly hatal­mas, erős és egységes pártot s az 1863-iki ínség által megrontott középosztály a hi­vatalokban akarta magát kárpótolni. Az 1865-iki választások jellegét ez adta meg s alig négy év alatt roppant fordula­tot ért meg a fiatal magyar parlamenta­­r­izmus. Téved, aki azt hinné, hogy országszerte igy volt ez. Fényes választásokról beszél­hetünk az ország választó­kerületeinek felénél, ahol a jelölteknek egy pohár bo­rába se került megválasztatása. Az árny csak előre vetődik, de még senki sem sejti, mily sötétségbe borítja az ország, politikai jellemét. Élesebben lesz ez érez­hető az 1868-iki választásoknál, melyeken már két nagy párt egyenesen a megnyert és az egyiknek tényleges birtokában levő hatalomért küzd s ahol a két nagy párt egymást licitálja túl a visszaélésekben. Tiszta választásokat a nemzeti lelkesedés csak a függetlenségi kerületekben mutat fel ekkor s ott, ahol egy-egy eszményül felállított politikai alak köré csoportosul a közszeretet. A rontást ekkor a tényleges kormány kezdi, mely szemérmetlenül űzi a lélekvásárt s nem csoda, ha a párt ve­zére, a tisztalelkü Deák Ferenc már ekkor undorral fordul el a nevét viselő párttól. A sülyedést egy percre megállítja a fú­zióhoz kötött nagy nemzeti remény. Mi­­dőn Tisza Kálmán kormányra lép, még senki sem sejti, mi lakik e lélekben. A nagy erkölcsbiróban (bár hóhérokkal dol­gozik) mindenki egy új Cromwellt látott, ki a romlottságot vaserélylyel irtja ki. Hi­szen Cromwell alatt szakadatlanul dolgo­zik a hóhér és jártak a deportáló hajók, óriási rakományokkal. Hulljon tehát a romlottság, de legyen megmentve az ország. Épp negyedszázada, hogy az országot a legiszonyúbb csalódás érte, melyet még ma se heverhetett ki. Tisza Kálmán árulta el nemzetét, mely szivét teljesen neki adta. E rémitő csapást negyedszázad alatt se bírta kiheverni a csalódott nemzet. Midőn ez utolsó megváltójában is csaló­dott s látta, hogy aki mindig a nemzet függetlenségét hordta ajkain, első gya­nánt adja el az ország függetlensé­gét, semmisíti meg az ország államalkotó elemeit, ülteti nyakára a mindenünnen becsödített idegeneket, szereli le a nem­zeti ambíciókat, rombolja le a még meg­maradt menhelyeket, melyekbe a jellem és becsület fájó szívvel visszahúzódhatik, — elvesztő hitét a nemzet a jövőben s azóta napról-napra él, eszméletlenül, irány nélkül. Kormányok jöttek és kormányok men­tek azóta és egyetlen egy sem tudott a nemzetnek egy eszmét adni, mely csak némi mérsékelt lelkesedést is kelthetett

Next