Hazánk, 1904. február (11. évfolyam, 28-51. szám)

1904-02-01 / 28. szám

HAZÁNK. 28. szám, eljut, olvassanak róla. Azt nézi, hogy ki játszik jól és ki nem, — de hogy ki tud jól veszekedni, ez nem kívánatos a fülének. Nem, mert minden vesze­kedés csúnya. S főleg akkor, ha olyan valakihez fűződik, aki megkülönböztetett ember s akin a kö­zönség szeme csüng. A művész pedig ilyen. Mindezt pedig az diktálja tollunk alá, ami a lapok színházrovatait most hasábosan foglalkoztatta. Az egyik színházban primadonnák különböztek össze egy uj darab főszerepe körül s megjelent a hir róluk ma így, holnap úgy. A primadonnákat min­denki szereti s ne számíttassák fel bűnül, ha e kategóriába beletartozik az újságíró is. De megint meggyőződésül hangoztatjuk: a primadonna-csata csak hiúsági kérdés. A primadonnák egymás közt obstruálhatnak s a direktor fejfájást kaphat a ma­kacskodásoktól, de az egész háborúság nem érde­mel egy cseppnyi nyomdafestéket se. Mert a közön­séget csak egy percig lehet félrevezetni, a másik percben már tudja, hogy felültetik-e vagy sem. Tudja, hogy kinek adjon pálmát s kinek hagyma­­koszorút. Az isteni szar­okat nem az juttatja a kö­zönség kegyeibe, ha egyik a másik elől kapkodja el a szerepet. Este fél arolckor a világot jelentő desz­kákon bebizonyosodik, hogy ki érdemel több tapsot és több virágot. A primadonnák érzékeny lények s nem csoda, ha a­ legkisebb bántódás h­atványozódva izgalomba hozza őket. Emellé még azt is számításba kell vennünk, hogy a nők, szeszélyes, hódításukra féltékeny nők, k­ik nagyon is tudják, hogy minden lépésüket, sza­vukat lesi a közönség. Mindenki tudhatja előre, hogy itt a primadonna-kultuszra célzunk. Szép, szép a hála, mi az érdemnek kijár. Abba senki sem szólhat bele, hogy a közönség kinek tapsoljon, kit tartson aranyosnak, párját ritkítónak. De a primadonna-kul­tusznak mérték­telensége is van, ami csak árt. Ilyen komikus dolog, ha a primadonna-élet apró-cseprő dolgait is nyomdafestékre bízzuk. Mindenesetre van­nak komolyabb és kulturális súlyban jelentősebb események, mik mind előbbre valók és sokszor még sem kerülhetnek a publikálás útján napfényre. Ám­ a színház csillagai ma m­ár annyira fontosnak tartják a maguk kicsiségeit is, mint az országnak szóló ügyet. Az operaház Takács-esete nem egy lapban hasábo­kat töltött meg. Egy kőnyomatos hozta forgalomba legelőször az egészet, kinyújtva oly bőven, mintha arról volna szó, hogy az az egyébként jeles énekes, Takács berekedt örökre. Dehogy rekedt. Kiderült, hogy a művész és a főrendező ellenséges lábon áll­nak egymással s ami történt, csak kettejükre tarto­zik. Ám a művésznek nem egy újságíró barátja a bő tudósítást kiszínezte, egyik így, másik úgy, mint valami rémregény-témát. Ami tiszteljük valamennyi laptársunk véleményét bármely kérdésben. De rá kell, hogy mutassunk tisztelettel, a művészeti viszo­nyok komolysága érdekében, az ilyen bánásmód helytelenségére. Mi most nem akarunk a Takács­­ügyben bíráskodni s keresni a döntő és tiszta igaz­ság után. Az eszészet csak adatnak, jellemző szimpto­­mának veszszük a színházviszonyok beteges kinövé­sei közül. Kiki maradjon a maga portáján. Ami­nt színészek dolga, azt intézzék el maguk közt, erre van illetékes helyük. De ne kényszerítsék rá a saj­­tóra, hogy velük akkor is foglalkozzék pro és kontra, a közönség szemét rájuk irányítsa, mikor nem ját­szanak, hanem a veszekednek. És csak beteges érzé­­kenysége, hiúsági pontja annak, kit «művész» névvel neveznek. De akinek, legalább szerintünk, óvakodnia kellene az ilyfajta szerepléstől. A művész értékét az adja meg, hogy mit tud nyújtani a közönségnek: kóklerséget, vagy igazi művészetet. A magyar szín­pad szereplői hálásak lehetnek a közönségnek, mely annyi színházat tölt meg esténkint, földszinten a kar­zatig. Ami csak azt bizonyítja, hogy szereti őket, a színészeket, kik annyi vigasztaló, mulattató percet szereznek neki. Pedig valamikor másként volt. Vala­mikor a színművész csak «komédiás» volt, kit kivel­­tartottak a tritársaságok falain. Ma a húszezer koro­­nás szerződések járják. Szinte minden városnak megvan a maga kedvence. A magyar szülész éppen nem panaszkodhatik az ő közönségére, mert mind­két elismerésből, az anyagiból s erkölcsiből is kap eleget. De épp ezért, tisztelnie kell a közönséget, hogy csak akkor kéri érdeklődését, szeretetét és figyelmét, mikor játszik. (d. i.) * Opera. Szombaton adták először a m. kir. Operaházban Gluck «Orfeus»-át. De ez nem volt a korszakot alkotó műnek első előadása Budapesten. Húsz évvel ezelőtt már színre ke­rült «Orfeus» a Nemzeti Színházban. A címsze­repet Bol­bolucci Viktória, Euridikét a korán el­hunyt Bermann Stefánia, Erőst Kordin Ma­riska énekelte. Kasszadarab «Orfeus» akkor sem volt, valószínűleg most sem lesz, de felelevení­­téséért mégis elismerést érdemel az igazgató­ság, mert egy országos műintézetre nézve nem a pénzügyi, hanem a művészi tekintetek kell hogy első­sorban irányadók legyenek. Ebből a szempontból tehát üdvözöljük az amúgy is nagyon elhanyagolt klasszikus műsornak min­den gyarapodását, még ha nem is kecsegtet anyagi haszonnal. Pedig Gluck az opera iroda­lomban a klasszikusok élén áll. «Orfeus»-ban ugyan még nem érvényesítette teljes mértékben reform-eszméit, amelyek őt a modern zenés dráma megalapítójává avatták. Egyik lábával még az olasz, a másikkal azonban már a fran­ca opera alapján állott. Áriáiban a behízelgő, lágy, olasz melódia csendül meg, míg recitativ­­jaiban és énekkaraiban a francia iskola, főleg Rameau befolyása nyilvánul. A modern zenei effektusokhoz szokott fül talán idegenszerűnek, talán itt-olt ósdinak is fogja találni ezt a muzsi­kát. És ez nem is csoda. Hisz «Orfeus»-nak kö­zel másfél százados múltja van és ez alatt az idő alatt az opera és általában a zeneművészet oly nagyot haladt, mint egyetlen más művészet sem. De akinek ízlését a legújabb kor szecesz­­sziós irányának túlzásai nem rontották meg egé­szen, aki még ma is az egyszerűséget és az igazságot tartja a művészet legfőbb alaptörvé­nyének, az lehetetlen, hogy elzárkózzék Gluck zenéjének szépségei elől. Az igaz, hogy ez a zene nem izgatja idegeinket, nem csiklandozza érzékeinket, hanem a lelkünk mélyére hat, meg­nyugtat és fölemel. Magáról az előadásról is a legnagyobb dicsé­rettel szólhatunk. És ezért elsősorban Kerner István karnagyot illeti elismerés, aki nemes am­bícióval és finom művészi érzékkel végezte az opera betanítását és művészi lelket öntött az egész előadásba. Kapott is érte olyan tapsvihart, hogy alig győzte a hajlongást. A címszerepben Scamparini Mária első nagyobb sikerét aratta. Szépen, meleg érzéssel énekelte két nagy áriáját és drámailag is feladatának színvonalán állott. Euridike szerepét Kaczér Margit, Erősét Szoyer Ilona kitűnően töltötte be s az énekkarok, vala­mint a zenekar működése a legmagasabb művé­szi igényeket is kielégíthette. A kiállítás stílsze­­rűsége és a rendezés gondossága szintén teljes elismerést érdemel. Gyönyörű képet tár elénk különösen a harmadik szakasz, amelynek szín­helye az Elysium, a görögök paradicsoma. A kö­zönség túlnyomó része gyönyörködve hallgatta Gluck nemes, egyszerű, fenséges dallamait és a közreműködőket számos kihívással, Scamparinit pompás virágkosárral is jutalmazta. Tegnap, vasárnap, díszelőadás volt «Hunyadi László» első előadásának hatvanadik évfordulója alkalmából. Ennek az évfordulónak a jelentősé­gét nem kicsinyelhetjük, ha meggondoljuk, hogy az operák átlagos életkora nem igen terjed túl az ötven éven. Ha tehát Erkel operája ezt az átlagos kort már túllépte és még mindig erős oszlopa a műsornak, ez a mű belső tartalmának és művészi értékének legékesebben szóló bizo­nyítéka. Előadás előtt az énekkar a színpadon csoportosult Erkel Ferenc mellszobra körül és elénekelte a magyar nemzeti Himnuszt, amelyet a közönség állva hallgatott meg. Ezután kezde­tét vette a «Hunyadi László» előadása, amely­ben a főszerepeket Krammer Teréz, Blatter­bauer Gizella, Paper Margit , Broulik, Pichler,­­ Nép D. és Szendrei énekelte. a. k. * Növendékszínészek a Várszínházban. A Szín­művészet Akadémia növendékei tegnap este a vár­­színházi vizsgaelőadáson két darabot mutattak be: Murger Nyolcadik pont című egyfelvonásos és Moreau Szövetségesek című háromf­elvonásos darab­­f­iát, mindkettőt gyorsütemű, jó előadásban. A vizs­­lj­ódzó növendékek közül különös­en Gyöngyösi­ Erzsi­­ és Molnár László érdemelnek dicséretet, kik biztos­­ játékukkal már is kész színészeknek bizonyultak. | Jók voltak még: Boldizsár Andor, Sárai Valéria,­­ Vándorf] Gusztáv és Kiss Jenő. A közönség, mely­­ a szereplők rokonai és ismerőseiből állott, mind a két­­ darabot lelkes tapssal fogadta. | * A kolozsvári Nemzeti Színház ügye. A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Képzőművé­szek Egyesülete külön-külön memorandumot intézett a belügyminiszterhez, melyben kéri, hogy a kolozs­vári Nemzeti Színház építését magyar építőművészre bízzák. Ugyanebben az ügyben hozott tegnap hatá­rozatot a Képzőművészeti Tanács is, mely szintén a hazai művészet érdekeinek pártolását javasolja. * A Magyar Színházban a «Hajdúk hadnagya» című operettnek bemutató előadását péntekről szom­batról halasztották el. Pénteken a «Drótostót» kerül színre. * Színházi műsorok. Magyar Királyi Operaház. Szerdán : Nincs előadás. — Csütörtökön : Orfeusz és Velencei karnevál. — Pénteken : Tosca. — Szom­baton : Carmen. — Vasárnap : Orfeusz és Művész­­furfang. Várszínház. Szerdán: Tell Vilmos. Nemzeti Színház. Szerdán : Megjött a papa. Csapo­dén. — Csütörtökön : Egyenlőség. — Péneken : Flirt 3-őször.­ — Szombaton: Flirt (másodszor). — Va­sárnap délután: Folt, amely tisztít. Este : Flirt (har­madszor). Magyar Színház. Szerdán : Sherry. — Csütörtö­kön : A drótostót. — Pénteken : A Drótostót. — Szombaton: A hajdúk hadnagya (először). — Vasár­nap délután: Sherry. Este: A hajdúk hadnagya. Népszínház. Szerdán: Katinka grófnő. — Csü­törtökön délután : Bonaparte. (Ifjúsági előadás. Este: Katinka grófnő. — Pénteken : Katinka grófnő. — Szombaton: Katinka grófnő. Vasárnap délután: Tün­dérlak Magyarhonban. (Blaha Lujza vendégjátéka.) Este: Katinka grófnő. Vígszínház. Szerdán : Tekenős béka. — Csütörtö­kön : Aranyhíd. — Pénteken : Mormota. — Szom­baton : Lulu. — Vasárnap délután: Józsi. Este: Mormota. Királ­y-színház. Szerdán: A fecskék. — Csü­törtökön : A fecskék. — Pénteken : A fecskék. — Szombaton : A fecskék. — Vasárnap délután : Mak­rancos hölgyek. Este: A fecskék. Sráma. Szerdán: A modern asszony. — Csü­törtökön : A Szanatórium-Egyesület jótékonycélu előadása. — Pénteken: A Szanatórium-Egyesület jótékonycélu előadása. — Szombaton délután: A Solymosy-féle sziniiskola vizsgálati előadása. Este: A modern asszony. 8 Kedd. 1904. február 2. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * Vecsey Ferenc a cári pár előtt. Szentpéter­várról táviratozzék. Vecsey Ferenc, a fiatal és máris világhírű hegedűvirtuóz tegnap az Anicskó-kastély­­ban a cári pár, az özvegy cárné és az egész udvar előtt hegedült és rendkívül nagy tetszést aratott. * A Kisfaludy-Társaság közgyűlése. A Kisfaludy- Társaság 1904. évi közgyűlésének műsora: I. Elő­­zetes közülés: kedden, február 2-án délután 5 óra­kor az Akadémia elnöki szobájában. II. Tagválasztó közülés: szerdán, február 3-án délután 5 órakor az Akadémia képes termében. III. Ünnepélyes közülés: vasárnap­, február 7-én délelőtt 10 órakor az Aka­démia dísztermében. A Kisfaludy-Társaság 1904. évi közgyűlésének ajánlva vannak rendes taggá: I. írói helyre: 1. Négyessy László, irodalomtörténet­író és aesihetikus. Ajánlja Beöthy Zsolt. II. Költői helyre: 1. Dr. Csengeti János, műfordító. Ajánlja Hegedűs István. 2. Petelei István, elbeszélő. Ajánlja Vértesi Arnold. 3. Sebők Zsigmond elbeszélő, ajánlja Ábrányi Emil és Herczeg Ferenc. 4. Werner Gyula, regényíró. Ajánlja Pekár Gyula. * Hangversenyek. Landi Camilla jövő pénteken, február 5-én érkezik Budapestre egyetlen dalestélyé­nek megtartására. Műsora a következő: Arioso a Prófétából, Aria «Straftella»-ból, Campra (1710) Chan­son du Parallon a «Fêtes venitiennes» című dalmű­ből, Brahms Waldeinsamkeit, Strauss Richárd Ruhe meine Seele, Freundliche Vision, Beethoven In querta tomba, Adelaide, Wictor Non credo, Chamina de Ecrin, Bonne humeur. Kőszeghy Sándor közremű­ködő hegedűművész számai: Merkler Berceuse, Wie­­niawsky Polonaise d-dur, Raff Prelude. — Godowsky Lipót, a híres orosz zongoraművész hangversenye lesz az idén az utolsó a zongoraszenzációk között. — Szerdán, február 10-én játszik a Royalban Kreis­ler Frigyes, az egykori bécsi csodagyermek, hogy hét­főn, február 15-én önálló hangversenyt rendezzen a Rovatban. Ez lesz egyszersmind az utolsó nagy he­gedűs, akit e szezonban hallhatunk. Kreisler hang­versenyén közreműködik Siklós Albert fiatal zene­szerző­; ez alkalommal több új zongoradarabjait fogja bemutatni. Landi, Godowsky és Kreisler hang­ver­senyeit Méry Béla rendezi. * A Mathematikai és physikai társulat folyó évi február hó 4-én d. u. 6 órakor a tud. egyetemi phy­­sikai intézetben (Eszterházy­ utca 3.) 11. rendes ülé­sét tartja. )

Next