Hazánk, 1904. augusztus (11. évfolyam, 182-206. szám)
1904-08-12 / 191. szám
HAZÁNK. 191. szám. 1 két eset hozható fel, mely a Vatikánnal történt szakítás óta fordult elő. A francia kormány megbízásából ugyanis a beyruthi és szmirnai főkonzul díszegyenruhában vett részt két katholikus érsek temetésén és a gyászünnepségen mint előbb, úgy most is, a keleten lakó katholikusok védőhatalma képviselőinek helyét foglalták el. Sztrájkok. Dux, aug. 11. Az új szolgálati rend következtében a brochi tárnákban sztrájk keletkezett a munkások között. A reggeli leszálláskor 800 ember maradt kinn. Toulouz, aug. 11. A sztrájkoló kávéházi pincérek ma újból tüntettek. Egy kávéházat kövel dobáltak meg. A csendőrség többször kivont fegyverrel ment rájuk és végül helyreállitotta a rendet. Egy csendőrt megsebesítettek. VIDÉK És KÖZIGAZGATÁS. — Pest megye ínsége. Pest megye közigazgatási bizottsága ma délelőtt ülést tartott Beniczky Lajos alispán elnöklése mellett. A jelentés elsősorban a számvevőség államosítása folytán beállott nehézségekkel foglalkozik, majd áttérve a mezőgazdasági állapotokra, elmondta, hogy a tavaszi vetemények betakarítása ugyan még nem történt meg, a nagy szárazság okozta károsodásnak tiszta részét látni még nem lehet, de ha a termények mai állapotát s a már előrehaladott időszakot tekintjük, alig lehet remény arra, hogy az az időszerinti szomorú állapot javulhasson. Az ősziek s az árpa jól átművelt jobb talajokon közepes termést adtak ugyan, de a szárazságra hajló földeken az eredmény igen gyönge, sőt egyes helyeken rossz. A tavasziak s takarmányfélék pedig általában semmi reménynyel sem biztatnak. A takarmányt, ami kevés termett, a jószágállomány már nagyrészt elfogyasztotta. Az állattartó gazdák tehát igen szomorú télnek néznek elébe. A répa is kevés reményt nyújt,az erős takarmányok ára pedig fölöttébb megdrágult. Az a körülmény, hogy tengeri-, burgonya- és zöldségféle nem termett, a lakosság élelmezése is visszahatással lesz, mert a háztartásban legszükségesebb élelmicikkeket kell majd részben, vagy egészben nélkülözni. Az általános takarmányhiány miatt az állatok áttelelése igen nagy nehézségbe fog iütközni s ez a vármegye szép fejlődésnek indult állattenyésztésére bizonyára nagy visszahatással lesz. A gyümölcstermés kielégítő volt. Jó termés ígérkezett az őszi és téli gyümölcsből is, de az aszály miatt a gyümölcs nem fejlődik és hull. A szőlő eleinte szépen mutatkozott, de az aszály a várakozásokat tönkre tette. Mindezeket összegezve, a termésbeli kilátások egyáltalában nem biztatók. A törvényhatóság azonban azon lesz, hogy ott, ahol kell és szükséges, a bajok enyhítésére a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával, támogatólag működjék közre. A féléves jelentéshez szólva, Förster Aurél kéri a közigazgatási bizottságot, hogy intézzen a jelentéssel kapcsolatosan fölterjesztést a kormányhoz az iránt, hogy a bekövetkezhető ínség enyhítése céljából nyújtson segítő kezet a vármegye hatóságának.Nevezetesen : adjon a takarmányfélék és élelmiszerek szállításánál vasúti tarifa-kedvezményeket, de kívánja a fölszólaló azt is, hogy a vármegye hatósága — különösen a szövetkezetek bevonásával — tegyen intézkedéseket a burgonyának s egyéb élelmiszereknek fölhalmozására, hogy ezek, az ínség esetleges bekövetkeztével kioszthatók legyenek s megmeneküljön a nép az élelmiszer-uzsorától. Hasonlóképp a legszélesebb intézkedéseket kívánja a takarmánykivitel megakadályozására. A közigazgatási bizottság helyeslőleg fogadta Förster Aurél indítványát s mindent belefoglal a kormányhoz intézett fölterjesztésbe. francia császárságé, mely azóta másodszor is megboldogult. Közel van egymáshoz a két dátum, augusztus 11-én prokamálták az osztrák császárságot, augusztus 15-én ismerték el a hatalmak Napóleont francia császárnak. Ő már május 18-án proklamálja új címét s a vén Európa siet elismerni, jóllehet még akkor nem igázta le Európa valamennyi uralkodóját, a jénai meg az austerlitzi győzelmek sem vivattak még ki s nem vonult be győztesen Bécs, Berlin és Moszkvába a «kis káplár.» Feladatának nehezebb részét megoldotta már ekkor Napóleon s a nagy francia revolució tábornokai közt a leghősebbnek emlegették az ajacciói fiskális fiát. Mindinkább nőtt hatalma is ennek a tüneményes embernek Franciaország felett, melynek népe a terreur elzúgása után egyre jobban óhajtotta vissza a monarchikus formákat. A direktórium alatt öt diktátort választottak öt-öt esztendőre, később már csak három konzult tíz-tíz esztendőre. A konzulok közül kettő Cambaiére és Lebrun különben is csak alárendelt szerepet játszottak, Bonaparte Napolon kezében összpontosult egyedül az igazi hatalom. Thiers, akonzulátus és a császárságáról írt könyvében olvassuk, mennyire mindinkább óhajtották vissza Franciaországban a monarchisztikus állapotokat s mennyire nem tetszett már a franciáknak az üres trón és minden cifraság nélkül való kormányzat. Az új éra legbuzgóbb hívei közé tartozott Bouché, hajdan maga is jakobinus, aki valamikor egy royalista összeesküvés fölfedezésével megnyerte volt Bonaparte tábornok jóindulatát. Ez a ravasz ember most köpönyeget fordítva, monarchisztikus törekvéseiben felülmúlni igyekezett Talleyrandt, Roderert és Fontainest. A legügyesebb módon nyerte meg eszméinek a szenátust és a többi hivatalos személyiségeket. A szenátusra leginkább azzal hatott, hogy a hadsereg már úgy is minden pillanatban készen van Napóleont császárrá kiáltani ki. És Napóleon — vagyis akkor még Bonaparte első konzul? Nos, ő nem vonakodott olyan képmutatóan mint Shakespeare IIl. Richardja, de nagyon is nyíltan elárulta, mennyire áhítozik a császárság, annak minden külső fénye, cifrasága, cerimoniái után, intimusai előtt oda is nyilatkozva, hogy dinasztiájának öröklési jogot is óhajtana biztosítani. Mindazonáltal mégis vonakodott nyílt választ adni arra az elburkolt ajánlatra, amelylyel 1704. márc. 27-én neki a császári koronát a szenátusban felajánlották. Feltétlen biztos akart lenni a hadseregről valamint Európa jóindulatáról is. Britannia és Oroszországgal rossz lábon állott. Ezekhez nem is folyamodott. Csakis Poroszországgal és Ausztriával volt dolga tulajdonképpen. A porosz király tapogatódzására a lehető legudvariasabb formában felelt. Ferenc római-német császár pedig, aki abban az időtájban nem akart franciaországgal háborúskodni és aki a monarchiát a respublicának mindenképpen elébe helyezte, beleegyezésének díjául csak azt kötötte ki, hogy esetleg új választás alkalmával elveszítvén a római-német császári címet, helyébe magát osztrák császárnak nevezhesse. Napóleon szívesen belement ebbe a koncesszióba, megkérte azonban Ferenc császárt, tartaná egy darabig titokban, nehogy úgy látszassák, mintha ő (Napóleon) a császári trónt bármivel is megvásárolta volna. Így történt aztán, hogy I. Ferenc csakis három hónap lefolyásával vette föl az osztrák császári címet. Érdekes, hogy Napóleon Ferenc császárhoz intézett soraiban hanyagul említi, tulajdonképpen mennyire nincs már értéke a császári címnek s róla ezt a megjegyzést teszi: «------elsőbben csupán egy császár uralkodott Európában, később Péter cár megalkotta az orosz császárságot, most jövök én, ha egyszer a német impériumnak eszébe jutna nem a Habsburg-dinasztiából, de külön választani császárt, lenne négy s miután egy utóbbi beszédében az angol király is imperial parlamentnek nevezte Anglia-Skócia és Irhon egyesített parlamentjeit, ugy látszik ő is kedve mutat az imperialisztikus törekvésekre. Akkor at császár lesz Európában. Ezek különben is csak címek és értékük ma már igen kevés ...» Napóleon azonban távolról sem gondolkozott úgy, ahogy itt. Tulajdonképpeni szándéka Nagy Károly birodalmának visszaállítása volt, amelyben minden uralkodó csak az ő hűbérese lenne. Nem hiába alkotta meg Talleyrand az «Empire» udvari dignitásait, ha modern formában is, de a régi germán császárságnál dívott minták után. Mindig jobban haladt előre a császárság prokla- málása. Már csak egyetlen ellenszónok akadt a sok imperialista mellett, Carnot, de ennek a republikanizmusa is csupán műrepublikanizmus volt már. A proklamációt a szenátus palotájában és St.-Cloudban készítették elő. Hosszú kocsisorban, lovas gárdistáktól kísérve, egy gyönyörű tavaszi napon érkeztek a szenátorok az első konzul lakására. Bonaparte Napóleont, valamint nejét, Josephinet is előkészítették erre a látogatásra s így ünnepi díszben várták az érkezőket. Napóleon katonaruhát viselt, a históriai fehér nadrággal, amelynek nem szabad volt ráncot vetni. Nincs az az asszony, aki olyan sokat adott volna a toilettére, aki annyit foglalkozott volna ruháival, mint korának ez a legnagyobb hőse s intim környezetének leírásaiból olvashatjuk, az udvari szabó egyik fő punktumát képezte a napirendnek. Órákig tanácskozott vele s jaj volt a császári kecskének, ha valami nem állt jól, vagy nem esküdözött égre földre, hogy Apollónál is szebb termete van az apró uralkodónak. Nagy fénynek nagy az árnyéka. A halhatatlanok csekély hibái azonban lefoszlanak a sírnál s ma már mindenki csak Austerlitzot emlegeti, de senki sem mosolyodik el azon, mennyi gondot adtak Európa héroszának as inexpressiblesei. Bonaparte díszes öltözetében, látszólag minden elfogultság nélkül fogadta a szenátust, amelyet Cambacére, eddigi konzultársa vezetett. «Szeme meg se rebbent, homlokát akkor is redőkbe vonta és sötét arcára nem jött mosoly», írják annak a históriai momentumnak látói, ellenben feljegyzik, mennyire «nem bírt örömével Josephine, akinek szeme ragyogott, ajka mosolygott s szinte átszellemült a dicsőség rája is hulló sugaraiban». Az a Josephine örült igy, akinek része volt a kis jelentéktelen Bonaparte generális emelkedésében, akit a trón magaslatára emelkedett Cézár elhagyott egy vérbeli, hatalmas császár leányáért, de akit szentilona rideg, kopár sziklái közt, Longswood magányában annyiszor megsiratott és akit szivéből kizárni soha sem tudott, sem elfelejteni igazán. Cambaeére, miután a küldöttség sorakozott, hoszszabb beszédet mondott, melynek elején még konzul urnak, de végén már Felségnek címezte Napóleont. Ellen a császár tört ki viharosan, mikor Cambaeére elhallgatott, mire a csönd helyreállván, a következő szavakat mondotta I. Napóleon: «Minden, ami a haza javára szolgál, nekem is boldogságot okoz. Fölveszem a címet tehát, amelyről önök azt állítják, nemzetem dicsőségének emelésére szolgáland. Az örökösödési törvényt illetőleg a nép ítélőszéke elé bocsátom. De remélem, Franciaországnak soha sem lesz oka megbánni, amiért éppen családomat részeltette ebben a nagy kitüntetésben. Mindenesetre szellemem már nem leend akkor utódaimon, ha azok valaha megfeledkeznének arról, mivel tartoznak Franciaország dicsőségének — nagyságának, mikor érdemetlenné válnának a nagy nemzet szeretete és becsülésére». Napóleon immár elfoglalta a császári trónt. A népképviselet csakhamar elfogadta az örökösödési törvényt is. Napóleon fia, L’Aiglon, a szegény kis Reichstadli herceg, aki valamikor nagyanyáink táncosa volt, Anno 1830. fényes bécsi meg pozsonyi udvari bálokon, sohasem került Franciaország trónjára. Mint Mosa bakák ezredese végezte szomorú, egyhangú életét Bécsben és Schönbrannban, abban a szobában lehelte ki lelkét, amelyben egykor a világhódító imperátor az Ausztria hatalmát összetörő bécsi békét diktálta. Oroszlán után róka. I. Napolon után III. Napo- Az első francia császárság. Budapest, augusztus 11. Nemrégiben is, még amikor erősen benne voltam a munkában, kívülről tudtam minden nevezetesebbhistóriai dátumot is. Most aztán, miután a télen jól felgyötört az influenza s azóta déli tájakon bolyongtam s lustálkodtam, sok hires dátumot felejtettem el. »Annyira azonban mégsem lustultam el, hogy a császárságok hires dátumait elfelejtettem volna. 1804 augusztusa két császárság születésének időpontja, az osztrák örökös császárságé, mely még ma is él s a 7 Péntek, 1904. augusztus 12.