Helikon, 2007 (18. évfolyam, 471-494. szám)

2007-02-10 / 3. szám (473.)

Elhunyt Beke György erdélyi író, újságíró, szociográfus. Beke György az erdélyi Uzonban született 1927-ben. Magyartanári diplomáját Kolozsvárt, a Bolyai Tudományegyetemen szerezte. Az irodalom világával, a népi írók mozgalmával, Móricz Zsigmond műveivel korán megismerkedett. A második világháború után Bukarestben dolgozott újságíróként. 1947-1948 között a sepsiszentgyörgyi Népi­­Egységnek, 1974-ig a Romániai Magyar Szónak is munkatársa. 1974 és 1987 között Kolozsvárott A Hét fő­munkatársa volt, 1994-tő­l a Magyar Élet főszerkesztőjeként dolgozott, 1992-től a Magyar Írószövetség Választmányának tagja, 1995 és 2000 között a Nyelvünk és Kultúránk felelős szerkesztője. Munkásságában meghatározó szerepet játszott szülőföldje, írásai az erdélyi magyarság sorsának fontos dokumentumai. Azt vallotta, hogy egy riporternek mindenkor a humánum, a becsület, és a tisztesség védelmezőjének kell lennie. Ő maga is ennek megfelelően igyekezett élni: munkássága és azon belül is híres barangoló­kötetei az erdélyi magyarság megmaradásának szószólójává avatták. Beke Györgynek Romániában negyven, Magyarországon 15 könyve - számos regénye, interjú- és riportkötete - jelent meg. Első elbeszélése 1949-ben az Akasztott ember kötele című írás, utolsó regénye a 2002-ben megjelent Csángó történet. Legismertebb művei a magyar kisebbség sorsproblémáit feldolgozó szociográfiai riportok, a többi között a Tolmács nélkül, a Csángó passió és a Barangolások Erdélyben című sorozat. Beke György a Ceaușescu-rendszer utolsó hónapjaiban költözött Magyarországra, 1989-től Budapesten élt, ahol különböző lapok, a többi között az Új Ember és a Kapu munkatársa volt. Közreműködött az Anyanyelvi Konferencia, a Bethlen Gábor Alapítvány, s a Duna TV munkájában is. Beke György munkásságát számos díjjal jutalmazták. Kétszer kapta meg a Romániai Írószövetség díját: 1970-ben és 1978-ban. 1996-ban Jósika Miklós­­díjjal, 1997-ben Nagy Lajos-díjjal és Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. 1999-ben vehette át a József Attila-díjat, 2001-ben Táncsics Mihály­­díjban és Tekintet-díjban részesült. 2002-ben Magyar Örökség-díjjal jutalmazták. A nyolcvan éves író január 20-án szombaton, váratlanul hunyt el. HELIKON ... és összecsendülnek-pendülnek a hangok Préselt (zene)virágok Régen nagy divat volt egy szép virágot szárastul albumlapok közé préselni, megőrizve a virág alakját, színét és a hozzá tapadó élményt. Hosszú évek után izgalmas volt fel­lapozni ezeket az emlékalbumokat. Virág helyett egy-egy vers, dallam (vagy néha teljes zenedarab) került a lapok közé, így még érdekesebb, színesebb lett a gyűjtemény. Még manapság is vannak, akik virágot préselnek — emlékül, de néha egy új művészeti ág műalkotásaiként is. Dokumentumfilmen láttam egy ilyen préselt virág­gyűjteményt, de amely a néző szemében a valódi fest­mények benyomását keltette. Ha nem részletezik a film készítői és a művész, hogy mit is látunk, köny­­nyen elhittük volna egy nagyformá­tumú festőművész keze nyomának a jelenlétét ezeken a „színes rajzokon”. A fonográf feltalálásával eljött a préselt zenék ideje is, immár egy évszázada őrizzük a zene ilyen em­lékeit. A viaszhengerektől a mai ezüst- vagy éppenséggel aranyszí­nű lemezekig hosszú volt az út, de megérte a fáradságot: ma már majdnem tökéletesen megőrzünk minden pillanatot a zenéből is. So­káig, sokan azt hitték, hogy a zenei lemezfelvételek valahogyan úgy vi­szonyulnak az igazi élő zenéhez, mint a szárított (préselt) virágok a valódihoz. Ma már úgy vagyunk ez­zel, hogy néha szívesebben hallgat­juk meg a kedvenc zeneművünket lemezfelvételen, mint élő előadás­ban, hiszen a hangversenytermi előadás mind gyakrabban alul ma­rad a rögzített zenéhez viszonyít­va. Alig pótolja a hangversenyte­rem légköre (az együtt hallgatás különös feszültsége, az élő, mozgó muzsikusok érdekes látványa) az otthoni lemezhallgatás szélesen ki­tárulkozó transzcendens élményét. A muzsikusokban is van valamifé­le lemondás: úgysem tudunk verse­nyezni a minél tökéletesebbé váló lemezfelvételekkel. Csak a hangver­senyterem rituális légköre marad - nagyon sokszor! - az egyetlen él­ményforrás a hallgató számára: a CEREMÓNIA - és valljuk be: a né­ha megjelenő CIRKUSZ (a 20. szá­zad hangversenybotrányaira gon­dolunk). Ide kívánkozik Bartók gondola­ta 1937-ből: „...Mindezekkel egy­általán nem akarom azt monda­ni, hogy ne legyen gépzene, csak azt, hogy a gépzene nem helyette­sítheti az élőzenét, éppúgy, ahogy a fénykép, bármilyen művészi is, nem helyettesítheti a festményt, vagy a mozi a színházat. - Lehet, hogy a gépzene egyszer valamikor valami önálló értékeset tud ma­jd teremteni, ahogyan ezt pl. moz­góképszínháztól már régóta, de hiába várjuk. Ez mindenesetre nyereség volna. A baj azonban ott kezdődnék, ha a gépzene éppúgy elárasztaná a világot az élőzene ro­vására, mint ahogy a gyáripari ter­mékek ezt megtették a kéziipar ro­vására. Mondanivalómat ezzel a fohásszal végzem be. Óvja meg a gondviselés ettől a csapástól utóda­inkat!” (A gépzene - a budapesti Ze­neakadémián tartott előadásból idéztünk). Mint tudjuk és nap mint nap tapasztaljuk, a gépzene min­denhová behatolt, és nem merjük kimondani, hogy GYŐZÖTT. És a technikai haladás jóvoltából hova­tovább még jobban át- meg átszö­vi mindennapjainkat, életünket. Nem rég kínáltak egy lehetőséget, hogy minden művemet, írásomat tegyük fel kottaképben, hangzó ze­nében és a szövegeket a maguk ere­deti megjelenési formájában lemez­re. Már láttam is képzeletemben a sokórás lemezfelvétel sorozatot (amiből már 34 lemezem el is ké­szült) és sok kötetes összkiadását műveim partitúráinak (amiből tíz kötet szintén készen áll), amikor a felkérő felvilágosított, hogy az aján­latát úgy értette, hogy minden, ami már készen van és a leendő, még kiadásra váró kotta- és lemez­anyag EGYETLEN LEMEZRE KERÜLNE FELVÉTELRE. Egyet­len lemezre? - kérdeztem vissza. Mi sem természetesebb - kaptam a gyors választ. Hatvan év munká­ja egyetlen lemezen, egyetlen, pré­selt (zene)virágként? Hihetetlen! És kitűnő a minőség is - tette hozzá az ajánlattevőm. Hangjából éreztem, hogy ebben nem is kételkedhetem. Hatalmas zenei anyagokat, pl. az opera vagy a szimfonikus zene tör­ténetét és sok más egyebet is össze lehet sűríteni egyetlen lemezre. Sok száz életmű kerülhet egymás mellé, és még csak a kezdetén vagyunk en­nek a folyamatnak, ennek a fantasz­tikus PRÉSELÉSI ELJÁRÁSNAK. TERÉNYI EDE 19

Next