Helikon, 2013 (24. évfolyam, 615-638. szám)
2013-01-10 / 1. szám (615.)
# HELIKON TDnn A T 1\/TT T?r*T VÁTD A rn MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON IRODALMI r UL Y U1KA1 évfolyam 2013.1. (615.) szám — január 10. „Remény! Félni! Szavak!” • Bogdán László versei • Visky Mária: Költőiség szavak nélkül • Jerzy Pilch: Polonéz mars • Sigmond István: Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 8. • Váradi B. László: Egy vidracsalád kálváriája • Vallasek Júlia: Angolkeringő 4. • A NAGY KILOMETRIK Plugor Sándor: Öregember báránnyal, 1996 OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. KARÁCSONYI ZSOLT Elöljáró beszéd Amikor Döbrentei Gábor pennát ragadva íróasztala fölé hajolt, talán nem gondolt arra, hogy 2013-ban valaki egy másik íróasztalnál ül számítógépe elé, magyar nyelvre állítja át a billentyűzetet és elkezdi írni e sorokat. Amikor 1946-ban az éppen aktuális kolozsvári irodalmi lap főszerkesztője leült az írógéphez, nem sejthette, hogy 1990-ben már Helikon néven jelenik meg a kincses városban szerkesztett irodalmi lap, és frissen kinevezett főszerkesztője, Szilágyi István sem tudhatta akkor, hogy az éppen most íródó sorok milyen formát öltenek. Most az ír elöljáró szavakat, akinek a staféta átvétele után nincs egyéb feladata, mint — előre nézve, és ha kell, visszafogva a szárnyak verdesését — az eddig felgyűlt tapasztalatokat kamatoztatni és a lehető legjobbat helyezni az olvasók elé mindabból, amit kortárs magyar, kortárs erdélyi magyar irodalomnak, vagy még általánosabban: irodalomnak szokás nevezni. A minőségi folyóirathoz, a háborúval ellentétben, nem elég az a három dolog, amit győztes, avagy éppen vesztes csaták előtt emlegetni szokás, valami másra is oda kell figyelni ilyenkor, amit szükséges feleslegnek nevezhetünk. Ezt a valami mást azonban nem feltétlenül kell észrevennie egy kéthetente megjelenő irodalmi lap olvasójának. Egy irodalmi lap nem attól jó, hogy olvasója tudja okát, elég, ha örömmel veszi kézbe, elég, ha érzékeli, hogy az adott irodalmi lap - itt és most a Helikonról van szó - megfontoltan tör egy, az olvasók által egészen pontosan be nem határolható cél felé. Ez a cél, egészen pontosan azért nem határolható be, mert a Helikon számára nem léteznek határok a magyar irodalmon belül és nyitva áll a különböző vélemények, a minőség előtt, érkezzen az bármilyen irányból is. Az irodalom addig élő, amíg változik, alakul, amíg hajlik a visszatekintésre, saját megújulása érdekében. Az elmúlt évek változásai is ezt jelzik — az, ahogy régente jól ismert rovatok újra megtalálták helyüket lapunk hasábjain —, miközben a Helikon korábban már felmutatott erényeiről sem feledkeztünk meg. A szerkesztői csapat ifjabb része éppen e sajátos helikoni szemléletnek köszönheti, hogy helyet kapott az irodalomban, és ahogy ez stafétaváltások idején szokás, mérleget vonhat. Minden hétköznapi gond ellenére, a mérleg ismét a jövő és az irodalom javára billen el. Jó esély van rá, hogy az a bizonyos kő, ami egyesek szerint ott lebeg a Helikon ormai fölött - hasznunkra váljon.