Helikon, 2014 (25. évfolyam, 639-662. szám)

2014-06-10 / 11. szám (649.)

99 Szél ritmusára omlik a látszat” HELIKON IRODALMI FOLYÓIRAT MEGJELENIK. KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON XXV. ÉVFOLYAM 2014. 11. (649.) SZÁM — JÚNIUS 10. ára 2 lej Lapszámunk 1., 4., 6., 9. és 15. oldalát Todor Tamás a kolozsvári Quadro Galériában megnyílt egyéni tárlatának anyagával illusztráltuk. Installáció konyhakendő­vel (Erdélyi táj 5), 2014 • Vallasek Júlia: Angolkeringő 10. • Leena Krohn: Szavak képmása • Benő Attila versei • Benke András Király Farkas verseskötetéről • Márton Evelin Todor Tamás tárlatáról • A NAGY KILOMETRIK OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. PAPP ATTILA ZSOLT A művészet örökös korszerűtlensége Hányszor hallani egy-egy verssel, regénnyel, színpa­di vagy zeneművel kapcsolatban az el- és felismerő meg­jegyzést: „mennyire aktuális”; „ma is megállja a helyét”; „mintha a mának szólna”... És bár érteni vélem, mit je­lent és miből ered az effajta aktualizálási szándék, mégis bosszant a legtöbb esetben­­ valami mély sport­szerűtlenséget sejtek mögötte, a fair play hiányát a ha­gyománnyal szemben. Mélységes mély a múltnak kútja, és azok, akik önkényesen halászgatnak benne, elfelej­tik, hogy mindennek megvan a maga ideje, az irodalmi műveknek is, és ez az idő lehet szűkre vagy tágra sza­bott egyaránt, de hogy nem kifejezetten egy másik, a megírást évtizedekkel vagy évszázadokkal követő kor­szak ideje, az bizonyos. Nézem a habzó szájú pártvezért, aki arról szónokol, hogy ő Ady Magyarországát választ­ja a Tiszáéval szemben, és frivol tiszteletlenséget érzek ebben a gesztusban, mintha Ady azért írta volna, amit írt, hogy ma bármely habzó szájú pártvezér hordóra áll­jon vele, és önnön céljai legitimálására használja. A ha­lottak persze nem tudnak védekezni, nekik nincs hor­dójuk, ezért azt sem tudják elmondani, hogy akarta a fene, és hogy nem látták, nem láthatták előre azt az ak­tualitást, amelynek nevében ma idecitálják őket. Hogy ők nem akartak aktuálisak lenni a száz évvel későbbi utókor számára, illetve pont annyira, amennyire a mű­vészet - a jó művészet - mindig is aktuális és korszerű marad. Egy magasabb vagy mélyebb korszerűség értelmé­ben. Vagy korszerűtlenség értelmében, ahogy tetszik, a kettő végső soron ugyanaz, lényegét tekintve: ha vala­mi mindig korszerű, az mindig korszerűtlen is egyút­tal - az örökös korszerűség (a szó köznapi értelmében legalábbis) önellentmondás. Hiszen egymástól radikáli­san különböző korok szellemének csak akkor lehet egy­aránt megfelelni, ha egyiknek sem felelünk meg telje­sen - beleértve egy adott mű keletkezésének korát is. Ezért persze általánosságban igaz, hogy a jó mű aktu­ális­­ bármely jelen időben. Partikuláris értelemben vi­szont nem így van: egy kulturális teljesítmény vagy je­lenség nem attól igaz, mert igazságának épp most van alkalmas táptalaja, hanem mert nincs olyan táptalaj, amely igazsága számára ne lenne alkalmas. És ez az igazság sosem azonos a köznapi aktualitások „igazsá­gával”, a szövegkörnyezetükből kiemelt, falvédőre hí­mezhető citátumok világával. A hordóhoz, falvédőhöz, lózungokhoz sosem aktuális, az önigazolás konformiz­musához mindig korszerűtlen marad.

Next