Ajka - Ajkai Szó, 2022 (35. évfolyam, 1-45. szám)
2022-10-14 / 35. szám
A város lapja ■ Csütörtök óta az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagsága mutatkozik be az Óváros országosan is egyedülálló kulturális programja, a Kirakat tárlat keretében. A kiállítás formabontó módon a környék vállalkozásainak, üzleteinek kirakatában látható, köztük az Európai Mobilitási Hét kis alkotóinak pályamunkái is. A megnyitón az ötletgazda és szervező Dorner László, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője, alpolgármester elmondta, hogy ezúttal, a 11. alkalommal nyíló Kirakat tárlaton a Frankel Leó és a Sport utca sétányán 13 üzlet kirakatában 14 alkotónak biztosítanak lehetőséget a bemutatkozásra. A kiállítók: Albertné Baptsán Éva, Gombosi Mariann, Helyes Zoltán, Koroncai Márti, Kotsy Ibolya, Lászlóné Horváth Éva, M. Mester Katalin, Németh Ferenc, Ozorai Sándor, Ozorai Sándorné, Papp Béla, Szűcs Vágner Magdolna, Varga György és Ványa Magdolna nem is annyira művésznek, mint inkább alkotónak tartják magukat. Dorner László szerint ők mégiscsak művészek, ugyanis szorgalommal, sok tanulással, fejlődni akarással jutottak el erre a szintre. Az Európai Mobilitási Hét gyermekrajz pályázat 24 nyertes alkotása az idén is része a tárlatnak, amelyeket a nyolcemeletes ház földszintjén található Classic Travel kirakatában tekinthetnek meg az érdeklődők. A rajzok készítői a megnyitó alkalmával a Dorner Öntöde ajándékát kapták. Dorner László szerint jó dolog, ha egy iskolás lerajzolja, hogyan lehet a várost vagy a világot élhetőbbé tenni. Ők azt a korosztályt képviselik, amelyik nem csupán lerajzolja vagy leírja, de ha alkalma lesz rá, létre is hozza ezt az elképzelt új világot. Papp Béla, az Ajkai Képzőművészeti Egyesület elnöke megköszönte a lehetőséget, hogy évente bemutatkozhatnak az Óváros közönségének. A kiállítás megnyitására Dorner László az Óváros életét figyelemmel kísérő, a fejlődését támogató Schwartz Bélát kérte fel. A polgármester köszöntőjében utalt rá, hogy nemrég olvasott egy tanulmányt, amelyben kiemelték, hogy Ajkán az emberek kultúrszomja jóval magasabb, mint az országos átlag. Ezt mutatja a lakosság számához viszonyítva a színházlátogatók magas aránya, a művészeti egyesületek és csoportok nagy száma is. Ajkát sokszor úgy emlegették, mint munkásváros. Nagy üzemeik voltak, az emberek szerettek nagy dolgokkal foglalkozni. A kultúra is ilyen. Olyan dolgokat vesznek észre, amelyeket az egyszerű ember nem is lát. A polgármester hozzátette, hogy neki az élet sokkal „földhözragadtabb” sorsot szánt. Az ecset és a vászon helyett a kiadások, a bevételek és egyenlegek világa szippantotta be, ezért élete nagy részében gazdasági dolgokkal kellett foglalkoznia, így alakult. Egyben gratulált az alkotóknak, akik megmutatják a munkájuk eredményét és szebbé teszik a másik ember életét. Papp Béla kérdésünkre elmondta, hogy örömmel fogadták ismét Dorner László felkérését. Mindannyian erre az alkalomra készült alkotásokat mutatnak be. A kiállítás ideje alatt barátaik, ismerőseik elsétálnak az Óvárosba, hogy megnézzék a műveket. Sokan felhívják őket vagy üzenetben gratulálnak, ami mindannyiuknak jól esik. A művészet akkor éri el a célját, ha műveit befogadják, elgondolkodnak rajtuk. Ajkán sok a művészetet értő és kedvelő ember. Az alkotók közül néhányan felajánlották egy-egy alkotásukat, amelyet a szervezők tombolán sorsoltak ki. (Érkezéskor minden résztvevő tombolajegyet kapott ajándékba.) A program nem titkolt célja, hogy mindenkiben tudatosodjon, a művészet, a kultúra a hétköznapok szerves része. Akár egy fázós őszi reggelen is megállhatunk egy festmény vagy szobor előtt, elgondolkodhatunk azon, szebbé tehetjük a vásárlás idején a várakozást is. A művészetnek nem csupán a galériában vagy a múzeumban van létjogosultsága. Az Óváros kirakatai a kiállítás idején a város minden részéből, sőt a szomszédos településről is vonzzák a látogatókat. A megnyitón Ozorai Sándor és felesége Ilona, kézműves foglalkozást tartott, Brotschul Éva pedig egy vidám Heltai Jenő verset szavalt. A Kristály-völgy Egyesület is csatlakozott a programhoz. A pöttöm polgárok fotóit tartalmazó molinót vitték el, amelyből a hozzátartozók szokás szerint kivághatták a gyermekük fotóját és elvihették emlékbe. Németh László és zenésztársai örömzenével szórakoztatták a népes közönséget. Az alpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a rendezvény létrejöttében, a hangosításban, a tereprendezésben, amelyet munkatársai végeztek unokaöccse, Dorner Balázs irányításával. A tárlat szerves része volt ezúttal is a vendéglátás. Az Üveges nyugdíjas klub tagjai az alkalomhoz illő házi süteményekkel kínálták az érdeklődőket, a pezsgőt, a bort, a sört és üdítőt a Dorner Öntöde ajánlotta fel. Az alkotások többek között a 100 Láz vegyesbolt, az Outlet Háztartási Gépek Kereskedése, a Dual-Tech hegesztéstechnika, az Elektromos Szerviz és Szaküzlet, a zöldségbolt, a Gézengúz Bababolt, Kígyó Gyógyszertár, a Pedikűr-Manikűr, a Marcipán cukrászda, a Margaréta Háztartási Vegyibolt, a Classic Travel, a Valika Virágbolt kirakatában október 21-ig tekinthetők meg. (ta)A Közösségösszetartó óvárosi kirakattárlat Tizenegyedik alkalommal nyílt meg a Kirakat tárlat az Óvárosban A Liget utcai beruházás is elkészült 2. oldal Séta az életért. Minden nő számít - a mellrák legyőzhető 3. oldal Elismerésben részesítették a szépkorúakat 5. oldal _______________._________._______________________________________! Akik nélkül nincs Kirakat tárlat: Papp Béla és Dorner László (Fotó: Gyarmati) A közösségépítő rendezvény egyik csúcspontja hagyományosan az Üveges Klub gasztroshow-ja (Fotó: Gyarmati) i Hmcy -Az A tesó arcképe családi ereklye lesz (Fotó: Gyarmati) Elment a vagabund Fekete zászló leng a telephely kapuján. Egy pillanatra azokat is szíven találhatja a látvány, akik nem ismerték. Nem voltak mellette féktelenül mulató perceiben és akkor sem, amikor élet és halál között lebegett a kórházban. Félvállról vette az életet és talán az élet is félvállról vette őt. Nagyon szeretett veszélyesen élni. Többnyire két végén égette a gyertyát. Kemény munkával kereste meg a betevőt és még annál is sokkal többet. De nem tartotta párnacihában a pénzét. Fia kértek tőle, adott. De nem szerette, ha megpróbálják átejteni, ha visszaélnek bőkezűségével. Egész életében csapkodtak a villámok körülötte, de nem törődött vele. Tudta, mi a kötelessége. Fia véletlenül kidöntött egy lámpaoszlopot (előfordul az ilyesmi borgőzös éjszakákon), másnap rögtön helyreállíttatta. Egyszer szovjet katonatisztnek öltözve hozta rá a frászt egy esküvői társaságra Bakonygyepesen. Mesélik, hogy talán ő lőtt be aknavetővel is (szintén szovjet szerzemény) egy kolontári tyúkudvarba. Remélik azt is, hogy szeretett padlógázzal keresztülrobogni a nyolcas főúton. Orosz rulett a javából. Azt már ő újságolta nekem, hogy egyszer Dominikában tombolt körülötte a polgárháború, miközben ő néhány üveg whisky társaságában egy árok mélyén várta a békét. Ugyanott egy benzinkutas tukmálta rá gyönyörű feleségét, s mire kiderült a „turpisság", már késő volt. Thaiföldön szerelmes lett, de ott is tudta, hol a határ. A repülőn ülve hazafelé jövet csak azért izgult, vissza ne fordítsák miatta a gépet... Szíveket is tiport, szinte a szó szoros értelmében. Sírig tartó bánata volt egy általa igencsak kedvelt asszony oktalan elvesztése... Sok barátja volt, s talán volt olyan is közöttük, aki nem a pénze miatt szerette. Sok kilométer út és számtalan sírhely helyreállítását támogatta murvaszállítmányokkal merő jóindulatból. Ajka egyik legnagyobb filantrópja volt, ezt a város is kitüntetéssel ismerte el. De soha nem vonzotta rang és cím, vagy anyagi jutalom. Öntörvényű volt és talán ebbe is halt bele. Elment a város utolsó vagabundja. Legyen neki könnyű a föld! Lékó Sándor ■ Az Ajkai Szó nyomtatott példányainak terjesztési hiányosságait a terjesztesipanasz@gmail.com címen jelezheti. Az Ajkai Szónak hírek, tudósítások küldhetők az ajkapress@gmail.com címre. Telefon: +36 30 9930 36A