Albertirsa - Életjel, 2016 (8. évfolyam, 1-3. szám)

2016 / 1. szám

ÉLETJEL 2016. Pünkösd H­I­T­É­L­E­T Meditáció a taizéi istentiszteleten Albertiben „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. Az az én parancso­latom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. ” (Jn 15, 9-17) Roger testvér, a taizéi közösség alapítójának kedves ikonja egy ősi kopt festmény. Másfélezer éve, az ötszázas évek végén, egy egyip­tomi kolostorban készült, felismerhetők rajta a kopt ikonfestészet jellegzetességei, a valós arányoknál nagyobb fejű, nagy szemű alakok. Ma a párizsi Louvre-ban található. A címe: Jézus és a ba­rátja. Bal oldalon a kolostor szent életű apátja, elöljárója látható, a mellette lévő felirat közli az apát nevét és feladatát: Menász, őrálló. Az ikon jobb oldalán Krisztus áll, az ő oldalán is felirat: Szabadító. Az ikonfestészet hagyományosan sosem ábrázolja úgy Jézust, hogy megérintene másokat édesanyján, Márián kívül, ezzel Isten Fiának szentségét igyekeztek még hangsúlyosabbá tenni. Ezen az ősi kopt képen azonban Krisztus egy szinten áll barátjával, alig haladva meg annak méreteit, és átkarolja az apát vállát. Menász, őrálló. Minket is őrállókká tett Istenünk. Már akkor régen, mindenek kezdetén, a kertben. Őrizd és műveld. Aztán később: vigyázz a testvéredre. A játszótéren, a homokozó peremén ülve, az iskolában, társad nehézkes írását látva, naplemente után a táborban, a Balaton partján, az irodában, a cégnél, a földeken, úton, útfélen és akkor is, mikor felemeljük a szavunk az igazságtalanság ellen. Őrállók vagyunk. Vannak emberek, akik ránk szorulnak, testileg-lelkileg kicsik és szegények, akik tőlünk várnak segítsé­get. Akik az útmutatásunkra, a bátorításunkra, a biztatásunkra szomjaznak. Családban, iskolában, munkahelyen, városunkban, a gyülekezetben. A felelősség, a feladatok és elvárások, a kérlelve ránk tekintő sze­mek, felénk nyúló kezek, utánunk kiáltó szívek olykor teherként nyomódnak a vállunkra. Annyi mindenkinek kellene megfelelni. Annyi hiányt kellene betölteni. Annyi mindent el kellene végezni. Hátunk meggörnyed a súly alatt, nagyokat lélegzünk, homlokunk töröljük. Vajon bírom én ezt a sok mindent? Be tudom tölteni őrállói feladatomat? Menász apát vállán ott van a kéz, Krisztus keze. Néha úgy érezzük, hogy Isten is elvár, követel tőlünk. Mintha az ő keze is teher lenne a vállunkon. Egyesek félremagyarázzák Istent, mikor ezt mondják: Krisztus az életét adta érted, az tehát a legkevesebb, hogy te is ezt vagy azt visszafizeted neki az életedből. Sokan azért fordulnak el az Egyháztól, mert nem szeretnének még egy súlyt magukra aggatni. Pedig Krisztus azt ígéri, hogy az ő terhe könnyű és gyönyörűséges. A felolvasott evangéliumban Jézus azt mondja, hogy ha szeret­jük egymást, a barátai vagyunk. Ő pedig nagyon szeret minket. ■ Egyetlen parancsolata van, az új parancsolat, hogy mi is szeressük egymást. Ez a krisztusi szeretet az, amelyre az ő barátai egész éle­tükben törekednek. Krisztus az életét adta értünk. Ez nem elvárás, nem újabb teher, vagy zsarolás, hanem a legnagyobb titok: kincs, távlat és remény. Krisztus nekünk adta az életét. A keze megérint engem, a Szabadí­tó mellettem áll. Élete az enyém. Krisztus az enyém. Az emberré létei csodája, az anyag és a test megszentelése, az életút bejárása, a közösségben megvalósuló szeretet, a sírás és a nevetés, a jóllakás és a böjtölés, a nappali küzdelem és a hajnali ima mind-mind az enyém. Mikor az én erőm elfogy, ő tovább mozdul bennem. Mikor az én szavam elakad, ő tovább imádkozik. Mikor én kudarcot vallok, ő a hűségével vigasztal és új esélyt ad nekem. Én ő lehetek. Ő én lehetek. A magam erőlködése helyett az ő szavaival beszélhetek. Korlátaim nem állják útját annak, hogy szeressem a barátaimat. Lelkem szikkadtságára ő ad tavaszi esőt. A halálom nem zárja le életemet. Vele én is feltámadok. A rendszeres ima nem kivesz minket a világból, hanem felkészít minket a világra. A zavaró, vádló, követelőző hangok lassan elcsi­tulnak. Megszólal a bennünk feltámadt Krisztus. Ő az életét aján­dékozza oda nekem. Mellettem áll, osztozik sorsomban. Örömmel halmoz el, mikor a rám bízottak felé fordulok. Vállamon nyugvó keze kapcsolat Őrálló és Szabadító között. Bence Áron beosztott lelkész

Next