Balassagyarmat - Hírnök, 2004. július-december (6. évfolyam, 27-50. szám)

2004-07-23 / 28. szám

TÖRVÉNYSZÉKI NAPLÓ Egy súlyos baleset utóélete A közlekedési szakemberek­­ szerint a legtöbb balesetet a végig nem gondolt előzés okozza, így történt ez tavaly Rétság és Érsekvadkert kö­zött. Okozója egy olyan gép­kocsivezető volt, aki több mint harminc éve baleset­­mentesen, kifogástalanul vett részt a forgalomban. 2003. október 22-én, jó lá­tási viszonyok között vezette az ÉMASZ gépkocsiját S. Adolf. Rétságot elhagyva Érsekvadkert felé haladt. Ezen az útszakaszon két olyan bukkanó is található, melynek veszélyére tábla hív­ja fel a figyelmet. A második bukkanó előtt utolért két sze­mélyautót, és azok előzésébe kezdett. Tette mindezt úgy, hogy az útviszonyok miatt nem győződhetett meg arról, hogy ezzel az előzéssel nem okoz-e veszélyt a szemből közlekedőknek. Amikor a megelőzendő személyautó mellé ért, észlelte, hogy szemből egy Renault sze­mélygépkocsi közeledik, egy hölgy vezetővel a volán mö­gött. S. Adolf rosszul számol­ta ki a két gépkocsi sebessé­gét, úgy gondolta, hogy még idejében befejezheti a manő­vert. A szemből közlekedő észrevette mindezt, intenzí­ven fékezett, de még így sem tudta elkerülni az ütközést. Már csak azért sem, mivel a járműve a fékezés következ­tében egy picit elfordult, és ilyen helyzetben ütközött össze az S. Adolf által veze­tett járművel. A megelőzen­dő autó sem járt jobban, az is beléjük csapódott, és az árok­ban kötött ki. A baleset következtében a vétlen hölgy olyan súlyos kar- és vállsérülést szenve­dett, hogy emiatt hatvanhét százalékban csökkent a mun­kaképessége és rokkantnyug­díjas lett. A megelőzendő jár­mű vezetője is kórházba ke­rült, nyolc napon belüli sérü­léssel. Az ügyben elsőfokon a Balassagyarmati Városi Bíró­ság járt el, a tárgyalás mellő­zésével. S. Adolfot bűnösnek találta közúti baleset gondat­lan okozásának vétségében és ezért hatvanezer forint pénz­büntetéssel sújtotta. Továbbá egy évre bevonta gépjármű­­vezetői engedélyét. A vádlott elismerte felelősségét, mégis a tárgyalás megtartását kérte. Arra tett indítványt a bíró­ságnak, hogy mellőzzék a jo­gosítvány elvételét. Ugyanis ötvenöt éves, eddig példásan vett részt a forgalomban. Munkájához feltétlenül szük­séges a jogosítvány, arról nem beszélve, hogy a családban is van egy súlyos beteg, akinek a szállítása rá hárul. A bíróság mérlegelte a vádlott kérését, melynek fi­gyelembevételét a két sérült állapotától tette függővé. Ezért elrendelte az igazság­ügyi orvosszakértő általi vizsgálatát. Döntés ezután várható. Soós Géza Dobozban volt a pénz A Pásztói Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen. Négy férfi a közelmúltban Szarvasgedén bement egy nyitott lakóházba és onnan egy dobozból ellopott több mint félmillió forint készpénzt, a házban lakó idős házaspár megtakarított pénzét. 2004. július 23. Hírnök BŰNÜGYEK NYOMOZNAK A ZSARUK Rosszullétet színleltek A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozást rendelt ell egy salgótarjáni nő feljelentése alapján ismeretlen tettesek ellen, akik a közelmúltban, hétköznap a délelőtti órákban megjelentek a sértett lakásán és rosszullétet színlelve kérték, hogy engedje be őket. Közben elloptak egy kézitáskát, melyben a sértett iratai voltak. Kádat loptak Egy egyházasgergei nő házának udvaráról ismeretlenek elvittek egy kádat. A sértettet tizenötezer forint kár érte. Patakba csúszott A mentőszolgálat diszpécsere jelentette be a Pásztói Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Mátraszőllősön a Forrás úton lévő patakban egy holttestet találtak. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy az elhalt az utcában lakó, idős nő volt. A helyszíni szemle, az elsődleges orvosi vélemény, valamint a meghallgatások alapján idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. Valószínűsíthető, hogy az egyedül élő nő a patak a parton megcsúszhatott és a több méter mélyen lévő patak vizébe eshetett, ahol megfulladt. A rendkívüli haláleset körülményeit a Pásztói Rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja. Megszólalt a riasztó A minap egy éjjel ismeretlen tettes befeszítette Karancslapujtőn egy italbolt ajtaját. Azonban a riasztó megszólalt, ez az elkövetőt megzavarta, így a kocsmából nem vitt el semmit. Ellopták a lucernát A napokban Pásztó külterületén egy mezőgazdasági területről elloptak mintegy tizenöt mázsa lekaszált lucernát. A bűncselekménnyel harmincezer forint kárt okozott az elkövető. „Kacsa" volt az indok Nemrégiben egy szécsényi nő jelentette be a helyi rendőrkapitányságra, hogy az esti órákban beengedett két ismeretlen nőt, akik negyven év körüliek lehettek. Zsíroskenyeret kértek, illetve toalettre akartak menni. Az egyikük bement a WC-re, míg a másikkal a tulajdonos szóba elegyedett, mi több még a kacsáit is megmutatta a vendégnek. Aki a lakásban volt, ezalatt kihasználta a házigazda távollétét és a szobában lévő szekrényből negyvenezer forintot lopott el. Gímszarvas bikával ütközött Éjszaka érkezett bejelentés a Rétsági Rendőrkapitányságra, hogy a 22-es számú úton, a szátoki és pusztaberki elágazás között egy személygépkocsi vaddal ütközött, személyi sérülés nem történt. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy Érsekvadkert felé haladt egy férfi személygépkocsival, amikor jobb oldalról kilépett elé egy gímszarvas bika. A jármű vezetője az ütközést elkerülni már nem tudta, aminek következtében a bika a helyszínen elpusztult, a gépkocsiban pedig jelentős anyagi kár keletkezett. 19

Next