Balatonakarattya - Akarattyai Napló, 2016 (3. évfolyam, 1-6. szám)

2016-01-01 / 1. szám

Szerkesztőségi oldal 201­6. január-február Tisztelt Olvasóink! Bizonyára észrevették, hogy lapunk nem a hónap egy bizonyos napján, hanem eltérő időpontokban kerül pos­taládájukba. Mint ahogyan újságunk címe érzékeltetni kívánja, ez egy „napló", melyben minden, az adott hó­napban fontos történést szeretnénk megörökíteni és tudatni Önökkel is. Emiatt elkerülhetetlen, hogy az Akarattyai Napló időnként valamivel később, a következő hónapba átcsúszva jelenik meg. Jó olvasást kívánunk! Ránky Péter, felelős szerkesztő Az Akarattyai Napló terjesztése Az Akarattyai Napló példányszámát az igényeknek megfelelően változtatjuk. Újságunk terjesztését ezért átszerveztük. A következő helyeken tesszük ki: Hanák ABC, Dollár Zöldségbolt, Fókusz Coop (Bálla), Posta, Lila ABC, Honvéd ABC. Kérjük az olvasókat, csak egy-egy példányt vigyenek el, hogy mások is hozzájuthassanak a laphoz. Az Akarattyai Napló mindig kapható lesz az Önkormányzat hivatalában munkaidőben, valamint e-mail cím megadása esetén elektronikus úton is igényelhető: felvesszük címét a levelező listára, és körlevélben elküldjük. A lap egyébként letölthető a www.balatonakarattya.hu honlapunkról is. Balatonakarattya Önkormányzatának havilapja Felelős kiadó: Matolcsy Gyöngyi polgármester Szerkesztőség: Közösségi Ház és Könyvtár, 8172 Balatonakarattya, Iskola u. 7. Tel.: 88/656-677, 20/215-0870 • e-mail: hivatal@balatonakarattya.hu • www.balatonakarattya.hu Felelős szerkesztő: Ránky Péter Készült: Tradeorg Nyomda, 8184 Balatonfűzfő, Szállás u. 4. • Felelős vezető: Tóth Zoltán ISSN 2415-9336 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Közlés esetén fenntartjuk a szerkesztés jogát! A megjelent olvasói levelek és hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! Az Akarattyai Napló teljes tartalma szerzői jogvédelem alá esik, amely tekintetében a kiadó minden jogot fenntart. Az újságot, vagy annak részeit bármilyen formában reprodukálni, közzétenni (beleértve az interneten történő közzétételt is), terjeszteni, többszörözni kizárólag a kiadó előzetes, írásbeli engedélyével lehetséges.

Next