Balatonakarattya - Akarattyai Napló, 2018 (5. évfolyam, 1-6. szám)
2018-03-01 / 2. szám
Kultúra 2018. március - április Évrész összegző Megérkezett az új év észrevétlenül, a nyomokban mediterrán jelleget hordozó decemberből átcsúsztunk a januárba. Szépen eltelt a január, csakúgy, nyugisan, kellemesen, januárhoz képest langymelegen. Lehetett nagyokat sétálni, mert nem csúszott az út és nem csavarta az ember orrát a hidegség. El lehetett merengeni olyasmiken, amelyek máskor nem nagyon jutnak az ember eszébe, pl.: vajon az akarattyaiak mekkora része járta már be az összes akarattyai utcát? Mennyi akarattyait lehetne letenni tudta nélkül valamely, számára ismeretlen akarattyai utcán, anélkül, hogy aztán fogalma lenne róla, hol is van ő. Mit jelent X-nek és Y- nak Akarattya? Lehet egyforma? Vagy ne is legyen egyforma? Hiszen lehet, hogy X-nek és Y-nak csak a posta-zöldséges-vasútállomás (na jó, de melyik?) háromszög azonos az Ő Akarattyájukból. Hiszen a világunk mindig csak arra korlátozódik, amit ismerünk, hiába olvastunk már valami másról is valaha. Egyszóval januárban ráért ilyesmire az ember. Aztán megérkezett a február, akkor már nem nagyon lehetett nagyon elmélyülve sétálgatni, mert bizony megcsípte az ember fülét a hideg, így minduntalan kesztyűt és sapkát kellet igazgatni. Az ilyesmi közönséges mozdulatsor pedig nem nagyon kedvez a magasröptű gondolatoknak. Cserébe viszont direkt céllal lehetett elindulni a sétakörre, főleg az utolsó héten, mert az utolsó hét utolsó keddi napján Akarattya előtt még hullámzott, de csütörtökön már jógás és balettos mozdulatokat ötvözve lábfejjel meg lehetett kocogtatni az egybefüggő jeget a tavon. Pénteken délelőtt egy karcsú és bátor hölgy korcsolyát kötött, jól siklott, persze csak partközelben, az egy centiméter finom porhó nem ártott a haladásnak, ahogy a ropogás, a jég nyújtózkodása a súly alatt sem. Aztán pénteken délután már több bátor személyt is elbírt a jég, szombaton már egész családok örvendeztek, és volt olyan gyermek, aki először köthetett korcsolyát. Az volt ám a boldogság! A jeges örömök után egy héttel, már hullámzott a tó újból, és előállt egy kora márciusi hétfőn délután az a helyzet, hogy vastag pulcsiban lehetett élvezni a napsütést a strandon, a szél a part felől fújt (ezért nem érződött), az apró milliárd és milliárdnyi jégszilánk hullámzott 10-20 méter szélességben a vöröshomokkő rakás előtt. Pontosabban csak a nyílt víz felőli része hullámzott, mert pár méter múlva elnyelte a hullám erejét ez a hatalmas, fenséges, apró részekre törve is erős jég. A méltóságos lassú hullámzó mozgás, az ehhez tartozó tompa morajlás, és a szikrázó csillogása mind a jégszemcséknek mind a távoli víznek, hihetetlen összhatást nyújtott, szavakkal vissza nem adhatót. Talán zenét lehetne rá komponálni, de nem biztos. Kellett is ez a nyugodtság, legalább itt. Hiszen ezzel egy időben majd minden utcában, néhol több háznál megindult a hangos renoválás vagy éppen építkezés. A csendes sétáló számára ez jelenti a szezonkezdést, nem a büfék kinyitása, jönnek mennek a kisteherautók, sövénnyíróval vagy betonkeverővel. Persze a hó vége felé megjelennek a tömény ibolyaillatfelhők, amiket nem lehet eléggé mélyre beszippantani. Sokszor nem is látja az ember, hogy melyik kertben van az ilyen mértékben illatos ibolyamező, de az illatfelhő rabul ejti és egy percig ott áll és lélegzik. Sejtszinten. Majd tovább megy és a következő kertnél újra megcselekedi ugyanezt. Aztán korai húsvét ide vagy oda, sok-sok nyaraló lerajzott e jeles ünnepre, mindenhol pakolás, molyolás tele várakozással, mely a nyári szezon élményit vetíti előre. Április elején megvoltak a böjti szelek, ehhez pont jókor kapcsolták be a viharjelzőket, hogy ezt a villanások sűrűsége is megerősíthesse. Aztán az ibolya illatát kiszorította az orgona. Kovács Kata Balatonakarattyai lakos