Balatonlelle - Lellei Újság, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

2002. AUGUSZTUSLellei Újság A jobb helyezés reményében! A labdarúgó NB II Hummel csoport­jában szereplő leilei csapat már túl lesz az edző fordulókon, amikor az olvasó ke­zébe veszi ezt a lapot. A remények sze­rint már néhány bajnoki pont is bizonyít­ja, hogy ez a csapat nem elégszik meg a középszerűséggel! A cél az élvonalba kerülés, vagyis az első 5 helyezés egyi­kének megszerzése. A bajnoki rajtra történő felkészülés jú­lius 2-án kezdődött napi egy edzéssel és 7 előkészületi mérkőzéssel. Mint min­dig, most is volt néhány változás a ke­retben. A korábbi játékosok közül eltávozott: Bruning Róbert, Horváth Tamás, Bakó Csaba, Püspök Zsolt. A játékos keret új tagja lett viszont két helybéli ifi korú játékos: Galgóczi Károly, Tárnoki Bálint, valamint a Szolnokról érkezett 18 éves Bényei Márk. Érkezett továbbá a PMFC-től kölcsönbe Kovács Szilárd, Nagykanizsáról Kenéz Szabolcs és Hollender György és ismét játékra jelentkezett Pusztai Tamás. Kenéz István sportköri elnök munká­ját továbbra is Sándor György edző és Nagy Lajos technikai vezető segíti. Az edzőnek kellemes gondjai lehetnek a bajnoki rajt előtt, mivel komolyabb sé­rült nincs a keretben és szinte vala­mennyi pontra két alkalmas játékos áll rendelkezésre. Az egyesület vezetésére azonban az NB II-es szintű bajnokságban egyre na­gyobb terhek nehezednek. Meg kell fe­lelni az előírásoknak, biztosítani kell a csapat működéséhez szükséges anyagi­akat, mely feladat nem kevés utánajárás­sal és munkával ezidáig mindig sikere­sen oldott meg Kenéz István sportköri elnök. A csapat kerete kialakult, a játékosok­tól pedig képességeik alapján minden­képpen elvárható, odaadó, sportszerű küzdelem alapján a vezetés által célul kitűzött 1-5. helyezés valamelyikének megszerzése. A bajnoki rajt a sorsolás alapján sze­rencsésnek is mondható, hiszen az első 5 fordulóban Bodajk, Mosonmagyaróvár és Sárvár Balatonlellére jön játszani, itt pedig, ahogy mi Kolovics Zolit és társait ismerjük, nehéz dolguk lesz, ha pontot akarnak szerezni. Remélhetően a lelkes lellei drukkerek mind többen fogják buzdítani a csapatot, így a siker nem is maradhat el. A játékos keret: Gyenes András, Ko­vács János - kapusok; Hollender György, Kenéz Szabolcs, Buzsáki Lász­ló, Hajmási János, Gosztonyi Balázs, Deme Norbert, Kolovics Zoltán - hátvé­dek; Takács György, Himics Viktor, Kovács Szilárd, Hosszú Zsolt, Pusztai Tamás, Bényei Márk, Tárnoki Bálint - középpályások; Silimon Péter, Földes István, Takács András, Galgóczi Károly - csatárok. Labdarúgó NB II. Hummel csoport sorsolása: 3. forduló, augusztus 18. (vasárnap) Balatonlelle-MOTIM, 17.00 4. forduló, augusztus 24. (szombat) Tata-Balatonlelle, 20.00 5. forduló, szeptember 1. (vasárnap) Balatonlelle-Sárvár, 16.30 6. forduló, szeptember 7. (szombat) Szekszárd-Balatonlelle, 16.30 7. forduló, szeptember 15. (vasárnap) Balatonlelle-Veszprém, 16.30 8. forduló, szeptember 22. (vasárnap) Balatonlelle-Kaposvölgye, 16.00 9. forduló, szeptember 28. (szombat) Pécs-Balatonlelle, 14.00 10. forduló, október 6. (vasárnap) Balatonlelle-Komló, 15.00 11. forduló, október 13. (vasárnap) Marcali-Balatonlelle, 15.00 12. forduló, október 19. (szombat) Bodajk-Balatonlelle, 14.30 13. forduló, október 27. (vasárnap) Balatonlelle-Petőháza, 13.30 14. forduló, november 3. (vasárnap) MOTIM-Balatonlelle, 13.00 15. forduló, november 10. (vasárnap) Balatonlelle-Tata, 13.30 16. forduló, november 17. (vasárnap) Sárvár-Balatonlelle, 13.00 17. forduló, november 24. (vasárnap) Balatonlelle-Szekszárd, 13.00 18. forduló, március 2. (vasárnap) Veszprém-Balatonlelle, 14.30 19. forduló, 2003. március 9. (vasárnap) Kaposvölgye-Balatonlelle, 14.30 20. forduló, március 16. (vasárnap) Balatonlelle-Pécs, 15.00 21. forduló, március 23. Komló-Balatonlelle, 15.00 22. forduló, március 30. (vasárnap) Balatonlelle-Marcali, 16.00 O 7 VÁROSI KÖNYVTÁR BALATONLELLE AZ EX LIBRIS MAGYAR MESTEREI Július 23-szeptember 15. Kiállításunk csak bepillantást nyújthat az egyéb képzőművészeti tevékenységük mellett ex librist is alkotó magyar művé­szek munkásságába. Többen már nem él­nek közöttünk, így a II. világháború során mártírhalált halt Vadász Endre; Menyhárt József, aki a Képzőművészeti Főiskola ta­nára volt; Fery Antal, aki életében több mint 2000 ex librist készített (s akinek kis­­grafikáit tavaly nyáron mutatta be a könyv­tár); a Sepsiszentgyörgyön alkotó Plugor Sándor és a szintén erdélyi Molnár Dénes. A kortárs művészek közül bemutatásra kerültek König Róbert, a Képzőművésze­ti Egyetem adjunktusának - akinek a kö­zelmúltban számos grafikai mappája jelent meg - kisgrafikái. Külön említésre méltó Feszt László, aki a kolozsvári Képzőmű­vészeti Főiskola nyugalmazott professzo­raként ma is szívesen készít ex libriseket Fia, a Budapesten alkotó ifj. Feszt László sajátos hangvételű rézkarcait is láthatjuk a kiállításon. Figyelemre méltóak még Deák Ferenc ex librisei. A könyvművé­szet, illusztráció területén is kimagasló tel­jesítményt elérő művész Betű és rajz című műve a frankfurti könyvvásár egyik nagy meglepetése volt. A Sepsiszentgyörgyön alkotó Hervai Katalin is több könyvet il­lusztrált, kisgrafikáit önálló kiállításon is bemutatta Budapesten. Bálint Ferenc és Kazinczy Gábor műves kisgrafikáiról is ki­derül erdélyi származásuk, motívumvilá­guk utal erre. Ezt mondhatjuk el Vincze László jóízű linómetszeteiről, Imets Lász­ló drámai hangvételű kisgrafikáiról is. Xántus Géza gazdagabb kompozíciós megoldásaival tűnik ki a kiállításon, ahol a különböző grafikai technikák (rézkarc, fa- és linómetszet stb.) sokszínű alkalma­zásával, az alkotóművészek változatos ki­fejezésmódjával szembesülhetnek a láto­gatók. Dr. Arató Antal Balatonlelle Önkormányzatának információs havilapja Felelős kiadó: Szűcs László polgármester Felelős szerkesztő: Ambrus Judit Levélcím: 8638 Balatonlelle, Petőfi u. 2. Tel.: 351-458, 351-461 Kedves Olvasók! Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Kérjük megértésüket! Készült: PROFILMAX Nyomda, Kaposvár Felelős vezető: Nagy László ISSN 1217-4645

Next