Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2020 (30. évfolyam, 1-24. szám)
2020-04-23 / 8. szám
Csabai Mérleg Hiányzik a duruzsolás, a felhőtlen nevetés Óvodásaiknak üzentek Ezekben a hetekben a szülők otthon komoly szervezőmunka árán tudnak csak gondoskodni kisebb-nagyobb gyermekeikről. Ha kell, megpróbálnak mellettük lenni, próbálnak az óvónő, a tanító vagy a tanár helyébe lépni - ami persze nem megy könnyen. Közben nemcsak az iskolák, hanem az óvodák is igyekeznek az otthoni nevelést segíteni, de a gyerekek személyes megjelenése, a közösség így is mindenkinek hiányzik. A Penza és a Tündérkert óvoda pedagógusai különböző módon igyekeztek ezt tolmácsolni a gyerekek felé. A Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda Penza ovijának az egyik kerítésére nyolc rajzot függesztettek ki a minap az intézmény óvónői. „Nagyon hiányoztok nekünk gyerekek!” - üzenik az óvónők a kerítésre kitett lapokon, amelyek mellett a négy csoport (Pillangó, Micimackó, Süni, Cica) szimbólumai is ott mosolyognak. Mint mondják, noha az e-ovin keresztül folyamatosan tartják a kapcsolatot a gyerekekkel és a szülőkkel, az mégsem olyan, mint amikor nap mint nap együtt vannak. Egyébként az iskolásokhoz hasonlóan, az óvodások is naponta kapják a feladatokat, amelyeket a visszacsatolások alapján nagyon lelkesen teljesítenek (képeket, kedves videó-üzeneteket küldenek), de mindnyájan várják már az újraindulást. A Békéscsabai Tündérkert Óvoda dolgozói egy kis videót készítettek az ovisaiknak. Több hete bezártak az óvodák, és ahogy Zelenyánszkiné Fazekas Tünde óvodavezetőhelyettes elmondta, olyan hirtelen jött mindez, hogy igazán el sem tudtak köszönni a gyerekektől. Lipták Petra óvónő kiemelte, hogy mindenkinek nagyon nehéz ez a mostani helyzet. Hozzátették, hogy ők is az e-ovin keresztül kommunikálnak a gyerekekkel és a szülőkkel: többek között meséket mondanak, báboznak, tornáznak, hogy megszépítsék az otthonlévők mindennapjait. Az óvoda dolgozói egyébként Mentovics Éva Hiányoztok, kicsinyeim! című verséből egy közös videóval üzentek a gyerekeknek, íme ebből néhány sor: „Hiányzik a duruzsolás/ csengő szavak, ölelés/ sok huncutság, ezer kérdés/a felhőtlen nevetés...” S. T., M. E. Várják a fecskéket Tavaly a békéscsabai Kölcsey Utcai Óvodásokért Alapítvány sikeresen pályázott a Budapest Bank Békéscsabáért Program által meghirdetett Környezeti fenntarthatóság támogatásra. A napokban a program részeként 20 fecskefészket telepítettek az óvoda épületére. „Zöld óvodaként” az intézmény kiemelt célja a gyermekek környezettudatos magatartásának formálása, a környezetvédő szokások kialakítása, fejlesztése.„Madárbarát óvodaként” évek óta kiemelten foglalkozunk a madarak környezetünkre gyakorolt hatásával, a madarak védelmével. Ez a fajta elhivatottság hívott életre egy olyan kezdeményezést, melyben úgy éreztük, gyorsan lépnünk kell. Helyi támogatással nemcsak az óvodánk kapcsolódhat be hosszú távon a környezetvédelmi mentőakcióba, hanem más intézményeknek is tudunk szakmai támogatást adni a megvalósításhoz - mondta Pribelszki Péterné, óvodavezető. A Kölcsey utcai ovi a nyertes pályázatnak köszönhetően 20 fecske-műfészket illetve az ehhez tartozó úgynevezett, „fecskepelenkákat” rögzített az épületre, így várva az érkező fecskéket. Színes 111 Borsodi Laci elképzelhetetlen gitár nélkül .Ajándéknak fogok fel mindent" Borsodi Laci. A battonyai srác a csabai térről... Belanka Jánossal 2006- ban ő álmodta meg a helyi blues klubot. Közben jó néhány formációt vitt a hátán; az „anyabandája” a Borsodi Blue (később Borsodi Blues Collective) az „apabandái” pedig a Török Ádám és Barátai, valamint a Little G. Weevil Band. Már gyerekként csak a gitár érdekelt. Az érettségi után behívtak katonának, ahová vittem magammal a sárga Boss Overdrive-pedálomat. Akkortájt csapott minket arcon a jazz. Ott találkoztam Tímár Tomival. Hallgattuk ezerrel a László Attila, Babos Gyula és a Tátrai Band hanghordozóit. Nem sokkal a leszerelést követően, egy katonatársunkkal, a basszgitáros Paróczai Attilával Budapestre költöztünk, hogy megváltsuk a világot. Ez volt a Kőkorsó Trió, amely instrumentális jazz-t játszott. így van! Éjjel-nappal próbáltunk, tanultunk, teljesen begőzöltünk. A kazettákra másolt demóinkkal jártuk a várost, fűztük a klubok tulajait, hadd menjünk játszani. Ekkor figyelt fel ránk Török Ádám egy tehetségkutatón és azonnal összebarátkoztunk. A csúcs az volt, amikor 1999-ben, a Tabán Fesztiválon léphettünk fel. Kiszálltuk a szakadt Fiat Regattámból, és azt olvassuk a buli plakátján: Kőkorsó Trió, Török Ádám és a Mini, Ferenczy György és a Herfli Davidson, Tátrai Tibor és a Magyar Atom. - Aztán mégsem jött be Budapest? - 2000 decemberében megszületett Dorka leányom és hazamentem Battonyára, így viszont megalakulhatott helyiekből az első blues-bandám, a Virga Negra, amellyel kezdetét vette pár újabb őrült év. Hónapok leforgása alatt megismerkedtünk a teljes hazai blues-szakmával, jártunk a bluesfesztiválokra. Óriási cimbiskedés folyt, rendszeres kocsiban alvás vagy a kiterített pléden egymás mellett: Fekete Jenő, Little G., Sonnyék, Benkő Zsoltiék és még sorolhatnám. Aztán 2005-2006 körül mégis kiléptem és békéscsabai, gyulai, mezőtúri zenészekkel csináltam meg álmaim zenekarát. - Szerinted miért éppen titeket választott Török Ádám? - Valószínűleg azért, mert még a kilencvenes évek végétől megmaradt a barátság. Ádámék többször is jártak nálunk és balatoni turnéjukra is elvittek anno vendégként. Szóval megkérdezte, hogy van-e kedvünk vele muzsikálni (Laci mellett a gyulai Pfeff Marci basszusgitárosról van szó), és naná, hogy volt! Azonfelül vendég volt még többek között Papp Gyula, Charlie és Tátrai Tibusz is. - Milyen volt az ikonokkal? - Tibuszt 2010 óta ismerem, az Elefántban játszottunk először együtt. Szász Feri, Pribojszki Matyi gitárosa a fejébe vette, hogy meghívja a csabai bluesklubba. Lehetetlennek tűnt, de aztán mégis sikerült neki. Gitárpárbaj volt a csabai Elefántban. Mindenki ott volt, vagy húsz környékbeli gitáros, továbbá a Magna Cum Laude tagjai, rajongók. Aztán valami olyan történt, amire nem számítottam, Tibusz felvázolt egy gitáros-csapatot: Mohai Tamás, Szász Feri, Tátrai, Borsodi, illetve Marci és Tímár Tomi alkotná a ritmusszekciót. Teljesen beleborzongtam... - Úgy tűnik, hogy lelkileg is sínen vagy. - Az, hogy ezekkel az emberekkel együtt játszottam, elsősorban nekem, neked és a mikrokörnyezetemnek fontos, szerintem. Azért soha nem fognak engem meghívni a Vas megyei Bluesfesztiválra, meg a Szigetre, mert együtt játszottam Tátraival... Ha karrierépítésben gondolkodom, akkor pedig sáfárkodnom kellene ezzel. De biztos, hogy akarok? Vagy egyszerűen csak ajándéknak fogok fel mindent... Egy ajándéknak, hogy ezekkel az emberekkel játszhattam, zenélhettem együtt, és ez már itt van a zsebben. A jövő pedig továbbra is izgalmas. Such Tamás Űzi veled a sok térfát: jégesőt hoz, Itatva hint rád, majd küld szilaj szeletek, záporzuhanyt, emelget...” Csabi otthon ül a laptop előtt és a másnapi magyar órára készül. Igázi feladatként azt kapták, hogy egy - a tavaszról szóló - versrészletet küldjenek be a tanár néninek. Csabi Osvát Erzsébet „Április" című versét választotta. Mint tudjuk, az oroszlánok mancsai nem igazán alkalmasak a laptop billentyűzetének kezelésére, ezért Csabi néhány szóban véletlenül összekeverte a betűket.. Ha a kék színnel írott szavak betűit a megfelelő sorrendbe állítod. Te is elolvashatod az eredeti versrészletet! Megfejtés: "isSsiaiu / tÁueqttzjodgz / pspifl/s (v\\zs ppiq pjfeui / 'pEl )U|l| JBAEq / ZOq lOSSgpf/ qos B p3|3A \7.p” APROHIRDETESEK INGATLAN Békéscsabán, a Mester utcában 820 m2-es karbantartott építési telek gázcsonkkal, árammal, fúrott kúttal, fafészerrel, gyümölcsfákkal eladó. Telefon- és digivezeték az utcában. Tel.: 30/574-0913, délután. SZOLGÁLTATÁS Iroda, lépcsőház takarítást vállalok számlaképesen. Tel.: 30/290-8726. Hűtők, fagyasztók javítása. Békéscsaba Fiumei u. 4. Báli és Fia Bt. Tel.: 20/921 -2521,20/944-6986. Zár, redőny, szúnyogháló, napellenző, szalagfüggöny, roletta, reluxa szerelés javítás, kulcsmásolás. Lencsési út 26/1. I Tel.: 30/233-4550. Fűkaszálást vállalok. Tel: 70/596-3370. Kéz -és lábápolás (benőtt köröm is) vállalok. Szükség szerint házhoz megyek. Tel.: 70/367-0137. Fűnyírást, bozótirtást vállalok. Tel.: 30/366-9699. Petri. EGYÉB Eladók Békéscsabán: egy nagy papagájvirág, egy nagy szobai jukka, Daewoo 40 és Graetz 60 tv, új ülőkés táska, retró stílusú, nem használt diplomatatáska. Tel.: 30/574-0913, délután.