Cibakháza - Cibaki Hírek, 2016 (25. évfolyam, 1-10. szám)

2016-01-01 / 1. szám

2016. január Karácsony előtt vásárolni mentem az egyik helyi kisboltba. Nem szokásom to­lakodni, ha sort kell állni a pénztár előtt, hát türelemmel kivárom, amíg én követ­kezem. Ketten voltak előttem. Egy anyu­ka a kisfiával, és két iskoláskorú gyer­mek, valószínűleg testvérek. Nem vitték túlzásba a vásárlást, mindössze kenye­ret és néhány alapvető élelmiszert vásá­roltak. Az eladó összeszámolta és mondta az árat: hatszáztíz forint. Az anyuka vett egy mély lélegzetet, kissé szégyenkezve inkább súgta, mint mondta a pénztáros­nak: Tessék felírni! A pénztáros is sóhaj­tott egyet, majd benyúlt a pénztárgép alá és kivett egy vaskos, szemmel láthatóan gyakran használt, csíkos spirál füzetet. A füzet tele volt nevekkel, oldalanként sora­koztak ABC sorrendben. Sok név, nagyon sok. Fellapozta a megfelelő névnél majd a korábbi bejegyzések alá beírta a hatszáz­tíz forintot. A következő vásárló által vá­sárolt néhány száz forint értékű holmi vé­telára is a füzetbe került. Karácsonykor azt hinné az ember, hogy mindenütt töl­tött káposzta kerül az asztalra, a gyerme­kek ajándékot kapnak, aztán ha elmúltak Újévi köszöntő az ünnepek aggódva nézik a fürdőszoba mérleget, hogy a néhány napos pihenés alatt hány kiló kúszott fel. Ezzel szem­ben látnunk kell, hogy sok család számá­ra gondot okoz, hogy a karácsony bizony eléggé hónap végére esik. Ilyenkorra ha már kifizették az előző havi felírást, ha vásároltak némi tüzelőt, bizony kiürült a pénztárca. A karácsonyi asztalra és a fa alá már alig kerül valami, az is hitelből. Régen nagymamám mesélt a háború utáni idők nehézségeiről. Eszembe jutott amit mondott, hogy a tél volt a legnehezebb, mert télen nem csak az ennivalóról kellett gondoskodni, hanem a tüzelőről is, mert télen bizony mind a kettő egyformán fon­tos. Ez ma is így van. Nyáron, ha nincs ál­landó munka vagy csak egy kereset van, még csak-csak lehet valami mellékest ta­lálni, de télen nincs semmi. Bizony nem kell ahhoz méteres hó vagy húsz fokos hideg, hogy a tél kemény legyen. A sze­génység belopakodjon és helyet foglal­jon az ünnepi asztal mellett. Sajnos ez is mindennapjaink része. Nem szállnék be abba a politikai vitába, hogy a szegény­ség csökken vagy nő és éppen milyen statisztikai módszerekkel lehet kimutat­ni, de tény, hogy létezik és ma is embere­ket és családokat nyomorít. Eszembe jut­nak Dr. Beer Miklós püspök atya gondo­latai az önkéntes önzetlenségről. Ha a jó Isten olyan sorshoz segített bennünket, hogy megtehetjük, akkor segítsünk a ne­héz helyzetben lévőkön, akár rendszere­sen vagy alkalomszerűen. Ne azért segít­sünk másoknak, hogy aztán azzal el tud­junk dicsekedni, hanem azért mert az így helyes. Új évet kezdtünk a naptárban. Re­ménykedem benne, hogy mire újra eljön Karácsony ünnepe, meg tudják majd ven­ni az ünnepi kenyeret azok is, akiknek az elmúlt évben nem sikerült, és akiknek az elmúlt évben ez nem okozott gondot, a jö­vőben is meg tudják majd tenni. Kívánok mindenkinek sok sikert, egészséget, bol­dogságot és békességet! Ha tehetjük szív­leljük meg Püspök atya szavait és az ön­kéntes önzetlenség gondolatát minél töb­ben tegyük magunkévá! Hegyes Zoltán polgármester A zártkerti területek helyzete és fejlesztési lehetőségei A gazos ingatlanok tulajdonosainak fel­szólítása, megadóztatása A közelmúltban a megyei sajtó is tu­dósított az önkormányzat azon elképze­léséről, hogy megadóztatná az elhanya­golt zártkerti ingatlanokat. Az elképzelés számos kérdést vetett fel ezért engedjék meg, hogy egy kicsit hosszabb lélegzetvé­telű írásban ismertessem véleményem és elképzeléseimet nemcsak a lehetséges új adónemről, de a zártkertek helyzetéről és a térséggel kapcsolatos jövőképemről. Talán egy kis történeti visszatekintés­sel és helyzetelemzéssel kezdeném. Ma­napság is gyakran hallani arról, hogy jó harminc évvel ezelőtt a Cibakháza hatá­rában lévő zártkerti ingatlanok a szőlő és gyümölcstermesztés központjának számí­tottak nemcsak helyben, de a megye déli részén is. Ennek a paradicsomi állapotnak ma már csak az emléke él és néhány he­lyen még a nyomaival találkozhatunk. A terület lehanyatlásának összetett okai van­nak. Cibakházán a szőlő és gyümölcskul­túra egy sajátos változata alakult ki. Te­lepülésünk határában mintegy 600 hektár­nyi területen találunk szőlő és gyümölcs termesztésére alkalmas, különböző ös­­­szetételű vályogos homoktalajokat. A ter­mőhelyi adottságokat az elmúlt évszá­zadban, az akkori lehetőségeknek meg­felelően ki is használták. Azonban a 600 hektárnyi területen csaknem 2000 tulaj­donos osztozott. Volt idő, amikor a falu­ban nem is vették emberszámba azt, aki­nek nem volt legalább egy kis szőlője. A gyakran csak néhány száz négyszögöles parcellákban igyekeztek mindent termel­ni. A szőlőt sűrű sorokba ültették, úgyne­vezett gyalog művelésben, amely igen je­lentős mennyiségű kézimunkát igényelt. Ha kikelt egy gyümölcs mag, akkor a fát gyakran azon a helyen hagyták meg. A szőlő között pedig sokféle köztest termel­tek. Egészen a 80-as évek végéig ez vi­rágzó és működőképes kultúra volt. A vi­szonylag kisméretű zártkerteket, munka után vagy hétvégén meg tudta művelni a család. A termésből többnyire volt feles­leg, amelynek az értékesítésével nem so­kat kellett bajlódni, hiszem a számos fel­vásárló hely valamelyikén szinte bármit el lehetett adni, még az ehetetlenü­l sava­nyú vörös meggyet is. A szőlőből, ha ter­mett eladni való mennyiség azt is el lehe­tett adni, még akkor is, ha a gyümölcsfák alatti árnyékban megtermett, néha igen­csak vegyes fajtájú szőlők cukorfoka nem is volt valami fényes. Különösen vonatko­zott ez a puszták végében álló öreg diófák alatti termésre. Aztán nagyot fordult a vi­lág. A rendszerváltást követően a mindent felvevő keleti piacok jelentősen beszűkül­tek, a felvásárló helyek bezárultak. Aki gazdálkodni akart és többet termelt a saját fogyasztásra valónál, azt magának kellett eladni. Munka mellett erre már nem ma­radt idő. Ráadásul a régi fajtájú szőlőkre már igény sem volt. Termékszerkezet vál­tásra lett volna szükség. Új fajták telepíté­sére és a megfelelő támrendszerek kiépí­tésére és művelés minél nagyobb arányú gépesítésére kellett volna sort keríteni. Itt jött a következő probléma, az elaprózott birtokszerkezet. A néhány száz négyszög­­öles parcellák nem érték el a gazdaságos üzemméretet. A szükséges váltás egysze­rűen nem volt gazdaságos ilyen kis terüle­teken. Ezek a körülmények halálra ítélték a 90-es évekig virágzó kultúrát. A továb­bi körülmények, mint pl. a nyírségi „be­vándorlók” betelepülése, ezáltal a közbiz­

Next