Csátalja - Csátaljai Hírek, 2012 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2012-02-01 / 1. szám
2012. FEBRUÁR XIV. ÉVF 1. SZÁM (62.) ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TESTVÉRTELEPÜLÉS LETT BÁCSGYULAFALVA A felvidéki Alsószeli után most egy délvidéki település lépett testvértelepülési kapcsolatba Csátaljával. Az elmúlt év őszén látogatott el hozzánk Bácsgyulafalva küldöttsége, élén Keszég Kornél polgármesterrel. Mint elmondták - azzal a céllal, hogy az eddigi jó kapcsolatot írásban is rögzítsük, s szélesítsük, testvértelepülési rangra emeljük. Barátaink nem voltak ismeretlenek számunkra, hiszen a Csátaljai Székely Népdalkör fellépett már náluk, s viszont az ottani színjátszó csoport is már kétszer szerepelt Csátalján sikerrel. Látogatásukat meghívás követte, melynek örömmel tett eleget képviselőtestületünk október 29-én. A bácsgyulafalvaiak ekkor ünnepelték a falualapítás évfordulóját. Egy kézimunka kiállítást tekintettünk meg, majd a két testület együttes ülésén egyhangúlag támogatta a két falu testvértelepüléssé válását. Fő célok között szerepel: a két közösség összekapcsolása a civilszervezetek, a közoktatás, a gazdaság terén, valamint közös részvétel európai unióbeli, határon átnyúló pályázaton. A testületi ülést szentmise, majd kulturális program követte. A műsor keretében Keszég Kornél Bácsgyulafalva és Kovács Antal Csátalja polgármestere aláírták a testvértelepülési megállapodást. Szanyiné Szabó Katalin képviselő Segítség a hidegben Kemény hideggel és 25 éve nem esett nagy hóval köszöntött reánk a február. A leesett nagy hó ellenére a település útjai és járdái járhatóak voltak. Mindezt szeretném megköszönni a Pannon Kft. (Szalai László és Vámos Ferenc) és a Híd- Konzol Kft. (Bodnár Attila és neje Erdődi Éva) tulajdonosainak, és a gépeket kezelő személyeknek, akik folyamatosan takaríttatták a havat az úttestről. Köszönet a Polgármesteri Hivatal fizikai állományának, akik szintén figyelemmel kísérték a járdák állapotát és szükség esetén azonnal nekiláttak a hó eltakarításának. A Munkaügyi Központ közreműködésével 2012. február 1 -től 2012. március 31-ig 1 fő (Czakó Zsanett) közfoglalkoztatására került sor, akinek feladata a településen élő időskorúakkal való napi kapcsolattartás, melynek keretében személyes felkereséssel tájékozódik az időskorúak fűtési, élelmezési helyzetéről, egészségügyi állapotáról. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság az önkormányzatnak a rendkívüli hideg időjárásra tekintettel fűrészipari hulladékot kínált fel térítésmentesen. A településünkre felajánlott mennyiséget igyekeztünk a legrászorultabb személyeknek, családoknak biztosítani. Köszönet a felajánlónak! Kérjük, hogy a járdán óvatosan közlekedjenek, mivel a tetőről lecsúszó, olvadó hó balesetet okozhat. Az ingatlanok előtt kérem, gondoskodjanak a járdák csúszásmentesítéséről. Kovács Antal polgármester HONOSÍTÁST KÉRŐK CSÁTALJÁN Az Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítását, amely lehetővé tette 2011. január 1-jétől a határon túli magyarok egyszerűsített, kedvezményes honosítását. Az érintettek éltek a számukra felkínált lehetőséggel, idáig szerte a világon, elsősorban Magyarországon 200000 ember kérte a magyar állampolgárságot, több, mint 100000 ember esküt tett.