Domoszló - Domoszlói Újság, 2008 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2008-01-01 / 1. szám
2008. január XVII. évfolyam 1. szám Domoszló Község Önkormányzatának információs kiadványa Kedves Domoszlóiak! Ilyenkor újévi jókívánságainkat adjuk át szeretteinknek, munkatársainknak, ismerőseinknek. A jókívánságok átadása nagyon jó szokás - kedves emberi gesztus amit nyomatékosítani tudunk azzal, hogy személyesen egy puszival, egy kézfogással még meghittebbé tudjuk ezt tenni. Személyes varázsunkkal még fokozhatjuk ezt az élményt, tehát törekedjünk mind többnek átadni köszöntőnket. Nagyon fontos gesztusok ezek, hiszen ha jól tudjuk alkalmazni, akár egész évben is emlékezünk rá. A templomban is arra kapunk felkérést a szentmise végéhez közeledve, hogy: Köszöntsétek egymást a Béke jelével! Milyen nagy jelentősége van ennek az egyszerű tevékenységnek, ezt nagyszerűen felismerve az egyház is arra szólít fel bennünket, hogy minél többet éljünk ezzel a lehetőséggel. Nyújtsunk kezet minél többet mindazok irányába is, akikkel ezt régen tettük már meg. Nagyon sokunknak szüksége lehet erre. Szükség van azért is, mert mai rohanó világunkban úgy leéljük egymás mellett az életünket, hogy szinte nem is ismerjük egymást. A kézfogás jelképesen jelentheti mindazt a sokszínű emberi kapcsolatot, amelyet tudatalattinkban tudunk csak talán. Kifejezheti egymás iránt érzett szeretetünket, tiszteletünket, megbecsülésünket. Ne fukarkodjunk tehát ezzel, jót teszünk mindannyiunknak, ezzel együtt magunknak is. A jelképesen azt is jelentheti, hogy összefogunk valami nemes cél érdekében egymást segítve. Tegyük ezt a kézfogást az elkövetkezendőkben is, mert a magunk baján csak magunk segíthetünk, de közösen könnyebb. Nagyon fontosnak tartom a karácsonyi és újévi ünnepek környékén megtett köszöntéseket, jókívánságokat, mert legalább ilyenkor tudunk időt és több figyelmet fordítani egymásra, embertársainkra. Tisztelt Domoszlóiak! Kívánom azt mindenkinek, hogy váljanak valóra elképzeléseik, terveik. Kívánok mindannyiuknak sok sikert, erőt és egészséget 2008-ra. Tisztelettel: Gyurkó Béla polgármester A • I • / • I •• •• m AA Újévi koszonto gÜM