Kiskundorozsma - DorozsMa, 2001 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-19 / 1. szám
Dorozsma, a „jövőre érett“ település ANDERLE ÁDÁM AZ ELMÚLT TÍZ ÉVRŐL, A HELYI NYILVÁNOSSÁGRÓL, A POLITIKA ELDURVULÁSÁRÓL ÉS AZ EZREDVÉGI MOZAIKRÓL Több apropója is van a mostani interjúnak. A rendszerváltást követően, éppen 10 esztendeje született meg Kiskundorozsma helyi lapja. Az évtized múltával most látott napvilágot az általad szerkesztett kötet, melynek címe: Dorozsma — Ezredvégi mozaik. Hogyan ítéled meg az elmúlt évtized kiskundorozsmai változásait, s ez miként tükröződik az általad szerkesztett kötetben ? - Tíz éve élek Dorozsmán, így van némi jogom a mérlegkészítésre. Ez személyes jellegű is: tíz év alatt kicsiny házunkat folyamatosan pofozgattuk, rendezgettük: kívül, belül, az utcán, a kertben. Kialakítottunk egy kellemes házacskát, ahol jól érezzük magunkat. Segítenek ebben igen jó szomszédaink: bölcsek, segítőkészek. A falu mérlege bonyolultabb, mert lett egy sportcsarnok, ami, ma már úgy tűnik - presztízsberuházás volt: nem érezni vonzó, meghatározó szerepét. A nagybani piac szebb, mint tíz éve, de a problémákat csak halmozta. Kispiacunk kulturáltabb, de szűk és börtönjellegű a zártsága. Szebb lett a Dorozsmai út templomtól induló része. A legszebb a Thurzópatika, valószínűleg ez fogja a 90-es éveket képviselni Dorozsma építészettörténetében. A falu szociális ellátó rendszere példamutatónak tűnik, két iskolánk a város legjobbjai közt található, bizonyos iskolai sportokban országos a hírünk. De a dorozsmai focit ellopták, újra kezdődhet a történet, bár reményteljesen. Gyermekeink jó kezekben vannak, az egészségügy is egészen megnyugtató. Valamennyire láttam azt is, hogy Thurzó képviselő úr a II. kórház modernizálásában milyen fontos szerepet játszott, s hát mi is idetartozunk. Végre a rendőrőrs is felállni látszik, a dorozsmai halálút is lámpákkal szabályozott. Kár, hogy annyi értelmetlen, fájdalmas áldozat és népi dühroham kellett mindennek elintézéséhez. És továbbra sincs csatornázás: emlékszem, amikor kiköltözünk, utcánk csatornázásának kezdetét 1993-ra tették. Az átmenő autóforgalom is rettenetes lett: mint ezt már megírtuk, a majsai és halasi autóút Dorozsma előtti elterelése lenne a megoldás. Ettől lehetne békés végre Dorozsma belvárosa. Belvárost írtam, Dorozsma sorsa ugyanis, ha az M5-ös ideér, elkerülhetetlenül a várossá válás: Szegeden belül vagy önállóan. Csak közben Dorozsma a szemétbe fog belefulladni. Ezt tartom a legveszedelmesebb átoknak, s kevés akaratot látok megoldására, bár szemétudvar immár tényleg működik. Továbbra is eltűnnek biciklijeink, de a város legjobb kenyerét a dorozsmai kenyérgyárban veheted, s Bányai pizzája és bálja is emlékezetesek. Szép lett a Művelődési Ház, megszülettek a Dorozsmai Napok, a templom is szép arcát mutatja. Több könyv is született Dorozsmáról. Legutóbb éppen az általam szerkesztett Dorozsma. Ezredvégi mozaik. A könyv, hogy ne térjek ki kérdésed ezen része elől sem, Dorozsma szép, szebbik arcát mutatja. Mert nemcsak Dorozsmát, de a szerzők legjobb írásait is tartalmazza: nem az esetlegeset, a pillanatnyit akartuk, akartam bemutatni, hanem a tartósat, a fontosat, a reményteljeset. Dorozsmának ugyanis dicső múltja van, bár középszerű a jelene, de azt gyanítom, „jövőre érett” település. Egy település közössége meglehetősen sokszínű. Elképzelhető-e, hogy Kiskundorozsma, mint Szeged egyik városrésze, egységesen képes fellépni érdekeinek artikulálása és érvényesítése érdekében? Mennyiben segít ebben a helyi nyilvánosság? Nincs sehol egységes közvélemény, ezért az egységes fellépést is nehéz megszervezni. Magam élménye az elmúlt tíz évben a kicsinyes, primitív önzés és a nagyszívű, nagy ívű, önzetlen magatartás együttes jelenléte. Sok jó ötlet, kezdemény halt irigység miatt hamvába. A civil szervezetek jelenléte, a gyűlölködésen és kicsinyes önzésen való átlépés vezethet előre. Mindez nem reménytelen, s a nyilvánosság persze a legfontosabb. De ehhez bátorság is kell, s erről Bibó István jut eszembe: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni” - ha pontosan emlékszem az idézetre. A közéleti bátorság persze megkophat, a remény elbátortalanodhat a hiábavaló küzdelmekben. - Mint egyetemi tanár, hispanológus akár világpolgár is lehetnél. Mint az Universitas professzora és volt politikus meghatározó szavad lehetne akár az országos politikában, de a városiban mindenképp. Tíz évig képviselted a kiskundorozsmaiak érdekeit. Most meglehetősen visszahúzódva élsz. Mi ennek az oka? Alkalmanként számíthat-e véleményedre Kiskundorozsma lakossága? - Az ember változik, vallott értékei ugyan nem annyira, de sorrendjük talán igen. Változik személyes, munkahelyi helyzete, változnak feladatai, lehetőségei, tennivalói. Bevallom, ma több sikerélményt jelentenek tanítványaim, a tanítás, a könyvírás, mint valaha a napi politika. Aktív vagyok, sokat dolgozom, de a felsőoktatásban, a tudományban, az egyetemen, nemzetközi kapcsolataimban. Dorozsma, ahol élek persze különleges hely, nem tud nem érdekelni, de most kevés energiám marad az új, választott otthon dolgaira. Közömbös persze nem vagyok, magatartásom azonban inkább szemlélődő. A politika, s a pártpolitika mai stílusa nem ízlésem szerint való, borzadok inkább. De a tíz év mérlege, minden zűrrel együtt sem negatív. - Jelent-e valami civil státuszt a „kiskundorozsmaiság” ? - Nem tudom. Bevándorló vagyok, nagy empátiával próbálom felvállalni Dorozsma ügyeit. Ezért is készítettem az előbb említett könyvet. Hogy rögzítsük a jövendőnek, milyen is volt Kiskundorozsma a második évezred végén. Nem torzképet, nem is retusált képet készítettünk: színes mozaikot építettünk. T. L.