Egyházgellei Hírmondó, 2008

2008-07-01

Lelki oldal­i Egyházközségünk életéből Idén évközi idő nyolcadik vasárnap­ján tartották a hagyományos Szent Ri­ta búcsút Nagymagyaron. Szent Rita emléknapja május 22-én van, ám 2008-ban erre a napra esett egy nagy egyházi ünnep, az Úrnapja, Jézus Krisztus szent testének és vérének az ünnepe, ezért a búcsúi ünnepségek át­kerültek a következő vasárnapra. Már délután megkezdődtek a programok rózsafüzér imádsággal, litániával és gyóntatásokkal. Az idén is számos egyházközségből érkeztek zarándo­kok autóbuszokkal és autókkal erre a szép napra. Közösen imádkoztunk Szent Ritához, a kilátástalan ügyek szentjéhez a közbenjárásáért. A szent­misét Stanislav Zvolensky érsek mu­tatta be magyar nyelven a többi oltár­testvérrel együtt. Prédikációjában Szent Rita életéről beszélt, majd a családi és szülői hivatásról. Prédikáci­ója után Halko József érseki szóvivő is szólt az összegyűlt hívekhez. A szentmise végén a rózsák megáldása és a körmenet következett. Június 7-én a Mária Légió szervezé­sében két autóbusznyi hívő zarándok­­úton vett részt Alsó-Ausztriában. Első megállónk Heiligenkreuzban (Szent­kereszt) volt, ahol egy ősi kolostort néztünk meg, melyben ciszterci szer­zetesek élnek. Egy kedves nővér veze­tett bennünket végig a templomon, a parkon és a kolostoron. A templom­ban szentmisét mutattak be lelki­atyáink, akik zarándokcsoportunkat vezették. A szentmise után megnéz­hettük a templomban őrzött Szentke­reszt ereklyét, melyet a kolostor Ró­mától kapott. A délutáni program Burgellandban (Kismartonban) foly­tatódott. Kismartont Haydn városának is nevezik, mert itt volt házi muzsikus a kastélyban a grófoknál a nagy zene­szerző. Mi is megtekintettük az Ester­­házy-kastélyt, megnéztük a muzsiku­sok hangszereit, a grófok szobáit, ru­háit, étkészleteit, a hangversenytermet stb. Aznap este még Haydn koncert is volt a kastélyban. Június 19-én Szentantalon vettünk részt a Könnyező Szűzanya búcsúján. 1715-ben ezen a napon látta meg a csodás könnyezést egy ferences atya. A könnyezés még több napon keresz­tül megismétlődött. Ennek a tisztele­tére minden évben június 19-én ünne­pi búcsúra kerül sor. A zarándokcso­portok fogadása már délután 14.00 órától kezdődött, ezután gyónási lehe­tőség volt, majd keresztút, rózsafüzér imádság és a szentmise este 18.00 órakor. A szentmise főcelebránsa Stanislav Zvolensky pozsonyi érsek volt, az ünnepi szónok pedig Böjte Csaba ferences atya Déváról, Erdély­ből. A szentmise után körmenet kö­vetkezett, illetve szentségimádás a templomban. Egyházközségünk hívei minden évben szép számban megje­lennek ezeken a búcsúi ünnepségeken és lélekben feltöltődve térnek vissza otthonaikba. Keresztrejtvény A rejtvényben két nevet fejthettek meg, akik Máriához nagyon közel áll­tak és nemsokára lesz az ünnepük. 1. A nedves ellentéte 2. Kolostor 3. Ennivaló 4. A nevető szent 5. Misztérium 6. Az áruló apostol 7. Eucharisztia 8. Ókori görög város 9. Mennyegzőben volt itt Jézus 10. Tüzes szekérre ült 11. Szűz Mária hónapja 12. Izsák egyik fia 13. Ószövetségi király, ő építette Je­ruzsálemben a templomot 14. A tiltott gyümölcs 15. Dávid király idejében élt próféta 16. Jónás prófétát küldi ebbe a vá­rosba az Úr 17. Ezen a hegyen találták meg Noé bárkáját Előző számunk szerencsés nyertese Gódány Dávid Ógelléről. Gratulálunk a nyereményét a helyi községházán veheti át. Az oldal anyagát írta és összeállította: Mgr. Bohony Irén 1­2 3 4 5 6 7 8 9 10 11121314 151617

Next