Érd - Érdi Újság, 1999 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1999-01-08 / 1. szám

INGYENES IX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1999. JANUÁR 8.­ ­ Az elhurcolás évfordulójára - 1945. január 8. „Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.­­­ Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld. Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat. Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.” Keresztury Dezső: Sírvers . Január elején minden érdi családban gyászolnak. Felidézik a múlt fájó emlékét. Szívük mélyén újra elsiratják szeretteiket, akik egy kegyetlen korszak névtelen áldozatai. Névtelenek, mert az elhur­­coltakat nem jegyzi piros betűkkel a történelem, a lágerekben pedig emberi méltóságuktól meg­fosztva, „darabszám” tartották nyilván őket. A halottak sírjait nem jelzik fejfák, tetemeik szer­teszét árkokban, bombatölcsérekben vagy közös gödrökben fekszenek a végtelen orosz pusztákon. S akik mégis visszatértek némán hordozzák ma­gukban átélt testi és lelki szenvedéseik emlékét. Nemzeti és egyéni tragédiák vannak mögöttük, és még csak el sem mondhatták fájdalmukat, hi­szen jó ideig elhurcolásukról még beszélni sem volt szabad. Az 1944. december 22-én kiadott 0060. számú szovjet katonai parancs alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériuma közre­működésével gyűjtöttek össze békés polgárokat közmunkára. A rendelkezés nemcsak a Magyar­­országon élő németeket (még a vegyes házasság­ból születetteket is) sújtotta, hanem a magyar ci­vil lakosságot úgyszintén. Mindenütt mezőgaz­dasági betakarítás, hídépítés vagy igazolvány ki­adás címén hívták össze az embereket, és csak később derült ki, hogy becsapták őket. Érd csak­nem összes férfilakosát elvitték 1945. január 8- án. Már január 6-án kezdődött az emberhajsza. Éjjel kb. 100-120 házba törtek be szovjet katonák. Hangos „davaj! davaj!” kiáltással összeszedték, és pincébe zárták azokat, akiket otthonukban ta­láltak. Majd kihirdették, hogy Érd és a környező községek minden 16-50 év közti férfilakosa je­lenjen meg 8-án a vásártéren, ahol igazolást fog­nak kapni. Az összesereglő 3-4000 embert ugyan­azon ürüggyel útnak indították Ercsibe. A szerencsétlen emberek, férfiak és nők vegye­sen, valójában ismeretlen cél felé meneteltek. Gyötrelmes kálváriájukról közülük Ludwig An­dortól, Eszes Jánostól és Vendeltől, Szilágyi Jó­zseftől, Dudás Margittól - apjáról Dudás Lajosról olvashatunk beszámolót -, Szebeni Ilona „Haza fogunk menni” című tényfeltáró könyvében. „Az emberek csak jöttek és feketéllett a tömegtől a templom melletti tér...” - írja Ludwig Andor. Az igazoló papírért azonban tovább hajtották őket a 15 km-re lévő Ercsinél, kit Szegedig, kit Te­mesvárig, Tocsánig, a Donig, a Kaukázusig és még ki tudja meddig... Folytatás a 2. oldalon»*­ Menet a vég felé - katonák, civilek 1945 v Felhők között napsugár Kistécső a Tisza romániai túlfe­­lén terül el, többségében erdélyi magyarok által lakott terület. Az árvíz őket sem kímélte, és bár az ő házaik is összeomlottak, lak­hatatlanná váltak, az eddigi éle­tük szinte porrá omlott, mégsem az ő problémájuktól volt igazán hangos a magyar sajtó. Az Érdi Önkormányzat veze­tősége eddig is - mondhatni - ba­ráti kapcsolatban állt Csíksze­reda önkormányzatának tagjai­val, tőlük érdeklődtek a romá­niai árvízsúlytotta területekről, így figyeltek fel a szerencsétlen . orsú kisrécsői emberekre. Mivel Kárpátalja árvízkárosultjainak már jócskán jutott az érdi lakosság szeretetcsomagjaiból, ezért az önkormányzat vezetői úgy érezték, hogy most másokon is segítenünk kell. Így indult el először 1998. november 26-án az első tanszport­­ Pató Simon alpolgármester úr vezetésével. A szállításban résztvevők, név szerint: Dombai Tamás, Kluták László, Mike László, Horváth Géza és Lengyel István, saját idejükből, saját pénzükből tet­ték meg az utat. A román ható­ságok rugalmasan álltak az ügy­höz, az RMDSZ tagjai minden adminisztrációt elintéztek, hogy a három autóból álló konvoj kü­lönösebb gond nélkül jusson el a rájuk már nagyon váró éhes, nincstelenné vált emberekhez. A rombadőlt házak előtt felsora­koztak a lakosok, és a mieink - az ottani vezetők segítségével -kiosztották az élelmiszereket, mosószereket, takarókat, ruhá­kat, így egyenesen azok kaphat­ták meg ezeket a létfontosságú dolgokat, akik igazán rászorul­tak. A hála nem is maradt el, olyan mértékű szeretet sugár­zott a magyarországiak felé, mely még most - beszélgeté­sünkkor is - megrendült mosolyt csal Pató Simon arcára. - Olyan erővel öntötte el a víz a falut, hogy volt olyan ház, melynek az ajtaján bezúduló víz a ház hátsó falával együtt ment ki... Ott jártunkkor is a villany­­vezetékekről még jó néhány he­lyen lelógott a víz hordalékából odakerült szemét. Folytatás a 2. oldalon»* Első zenei CD Érden Okkal lehetünk büszkék az első - és reméljük nem utolsó - CD lemezre, mely címében is repre­zentálja tartalmát: összeállítás Érd zenei kultúrájából. Minden elismerés, mert minő­ségében és a szereplők felsora­koztatásában igen nívós zenei anyagot hallgathatunk meg. Megszólal a Körösi Csom­a Ál­talános Iskola „Kicsinyek kó­rusa”, tisztán zengő gyerekhan­gokkal. A Körösi Csom­a Sándor Kamarakórus, a Szirmok Női Kar és a Minaret Férfikar a tő­lük megszokott színvonalas elő­adásban adnak válogatást re­pertoárjukból, végül - de nem utolsó sorban - a Benta Népze­nei Együttes vidám műsora oldja a komoly hangvételt. Mindez Bárány Gusztáv zenei rendező munkáját is dicséri, Szomszéd Anna címlapterve és tipográfiája méltó keretet ad a szép éneknek és muzsikának. Az „Érdi Napok 1998” című CD-t az Érdi Polgármesteri Hivatal adta ki. G.M.I. Boldog új évet kívánunk! Ezzel búcsúztunk tavalyi utolsó lapszámunkban, és most ezzel kö­szöntünk idei első számunkban. Január 1-én sok mindent megfoga­dunk, hiszen az első nap az újrakezdésé is. Ne feledjük: a Földi élet legcsodálatosabb teremtménye az ember. Kötelességünk ennek megfelelően, ember módjára élnünk. Bíznunk kell önmagunkban, és embertársainkban - ha ez néha mégoly nehéz is. Ha néha földre sújt minket a bánat, a betegség, a szomorúság, bi­lincsbe veri kezünket-lábunkat a félelem, gondoljunk arra, hogy a mélypont után újra a felemelkedés jön, mint ahogy az éjszaka után a nappal következik. Gondoljunk arra, hogy erősek vagyunk, és minden ellen bátran felvehetjük a küzdelmet, csak a halál ellen nem,­­ de az úgyis törvényszerűen bekövetkezik. Ha igazán hiszünk valamiben, és következetesen dolgozunk az eléréséért - persze ne tűzzünk ki ma­gunk elé fellengzős dolgokat -, idővel el is tudjuk érni, hiszen a köz­mondás is ezt mondja: segíts magadon, Isten is megsegít! Ezt kívánjuk mindenkinek: erőt, egészséget és boldogságot, mert ha ez a három megvan, nem lehet előttünk legyőzhetetlen akadály! Ha nincs meg, akkor próbáljuk elérni, szívósan, bátran harcolva érte elkövetkező napjaink minden órájában... G.M.I. Jó hangulatban búcsúztatták az óévet a Benta Mgtsz, nagytermében rendezett szilveszteri bulin. A TARTALOMBÓL 2. oldal 3. oldal 4. oldal Tárca A „dunai svábok” Egy híján kétezer Az ebtartásról Rendőrségi hírek Súlyadó 5. oldal 6. oldal 7. oldal

Next