Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2020 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2020-06-01 / 6. szám

XXIV/6. 2020 június Döntően állami támogatásból Megújul az egyetemhez vezető bekötőút 120 métere Öt, a közbeszerzési eljárás során beérkezett ajánlat közül a buda­pesti székhelyű Swietelsky Építő Kft. által kínált feltételeket fo­gadták el a döntéshozók a Szent-György Albert utca Szabadság út és vasúti híd közötti, 120 méteres szakaszának felújítására. A helyi köznyelvben egyetemi bejárónak titulált rész rekonstruk­ciójának eredetileg becsült értéke nettó 27,6 millió forint, míg a szerződés végleges összértéke nettó 18,8 millió forint. Fontos adalék: a szóban forgó, a képen a piros vonalak közötti útszakasz felújítása során cél, hogy a Szabadság út irányába ön­álló jobbra és balra kanyarodó sávokat alakítsanak ki. Az építési tevékenység teljes körű befejezését, a műszaki átadás-átvétel le­zárását a munkaterület­­ április 20-án lezajlott - átadásától szá­mított 75 napban határozták meg. A munkálatok május közepén elkezdődtek és előreláthatólag július első hetének végéig tarta­nak. Ez idő alatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani, valamint lesz olyan időszak is, amikor a Szabadság út irányából megtiltják a bekanyarodást az egyetemi területre. A beruházás - hasonlóan a Blaháné út és a Rét utca keresztező­désének tavalyi felújításához - nagyobb részben a 2018 tavaszán elindított pályázaton nyert támogatásból (Nemzetgazdasági Mi­nisztérium) valósul meg, az önkormányzatnak 30 százalékos ön­erő biztosításáról kellett gondoskodnia.­­áb Az útfelújítás nem gátolja a tűzoltók vonulását A Szent-György Albert utca egy részének felújítása érinti a szó­ban forgó útszakasz mellett lévő gödöllői tűzoltóság mindennapi munkáját is. A mintegy két hónapig tartó kényszerű „együttélés" kapcsán ér­deklődésünkre Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a munkálatok nem aka­dályozzák a tűzoltóautók szabad mozgását. Május 8-án a ki­vitelező cég képviselője és Pintér Mihály tűzoltó alezredes, a Gö­döllői Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője a helyszínen minden részletet megbeszéltek. A megállapodás sze­rint a felújítás szakaszosan történik majd. Ez azt jelenti, hogy az öt szertárkapu előtti részt szakaszosan marják fel, illetve kap új burkolatot, ezáltal riasztás esetén biztosított lesz a tűzoltó egysé­gek időben történő vonulása.­­ A www.godolloihirek.hu Gödöllői­ magazin GÖDÖLLŐ GYŰJTEMÉN­­Y Kézfertőtlenítő-adomány a NAIK-tól Az elmúlt napokban, hetek­ben több gödöllői intéz­mény is kedvezményezett­jévé vált a gödöllői székhe­lyű Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Nyújtsd a kezed! elnevezésű kampányának. A dr. Gyuricza Csaba (képen jobbra) által vezetett NAIK a kampány során csaknem ezer liter kézfertőtlenítő gélt adományoz helyi és környékbeli egészségügyi intézményeknek, mentőállomásoknak és idősotthonoknak. A felajánlott kézfertőtlenítők a hazai agrári­­um termékei, azokat a kukoricatermelésre épülő bioetanol-gyár­­tás során keletkezett alkoholból állítják elő. Településünkön - a teljesség igénye nélkül - jutott a kézfertőt­lenítőből a mentőállomásnak, a Tessedik Sámuel Evangélikus Idősek Otthonának, a Tormay Károly Egészségügyi Központnak és a Gödöllői Királyi Kastélynak is Gödöllőn kívül Aszódra, Bagra, Domonyba, Galgamácsára, Hé­­vízgyörkre, Ikladra, Isaszegre, Kartalra, Kerepesre, Kistarcsára, Szadára és Váckisújfaluba is vittek a gélből. Forrás: naik.hu Kurtított a járványhelyzet a Berente utcai ingatlanok árán A gödöllői képviselőtestület tagjai február közepén olyan határo­zatot fogadtak el, hogy bruttó 100,7 millió forintért értékesítésre jelölnek ki öt darab közművesített telekingatlant (hármat külön­­külön is, kettőt csak együtt lehet megvenni) a Berente István utcá­ban, a Rákos-patak felőli részen. A pályázatokat március 31-ig várták az érdeklődőktől, ám - köszönhetően a sajnálatos módon bekövetkezett járványhelyzetnek is - a megadott határidőig egyetlen ajánlat sem érkezett. A történtek után áprilisban felülvizsgáltatták az ingatlanok for­galmi értékét, aminek az lett a következménye, hogy szakértő szerint a mindent egybevetve 3.877 négyzetméteres beépítetlen terület értéke bruttó 80,3 millió forintra csökkent. Gémesi György polgármester - élve a veszélyhelyzetben a törvény által biztosított jogkörével - május elején arról határozott, hogy kétfordulós, versenytárgyalásos pályázatot hirdet az ingat­lanokra, amik minimum irányárát bruttó 90 millió forintban ál­lapította meg. Az ajánlattételi határidő június 15.­­D Helyrajzi szám Terület Ingatlan­nyilvántartási megnevezés Ingatlan bruttó pályázati minimum irányára 8102/3 800 m2 beépítetlen terület 18.800.000 Ft 8102/4 800 m2 beépítetlen terület 18.800 000 Ft 8126/1 1231 m2 beépítetlen terület 29.000.000 Ft 8126/3 140 m­ beépítetlen terület (8126/1 hrsz.-ú ingatlan közút kapcsolatát szolgálja) 2.000.000 Ft 8126/2 906 m­2­ beépítetlen terület 21.400.000 Ft Összesen: 3877 m2 90.000.000 Ft

Next