Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2007 (16. évfolyam, 1-25. szám)

2007-02-01 / 4. szám

2007. február 1 Recora projekt Akadémiai tanácskozáson Gödöllő eredményei RECORA projektünk egyik el­ső, de minden bizonnyal leg­fontosabb felmérése szerint ré­giónk biomasszában rejlő ener­­giatartaléka jelenlegi szükség­leteinknél jóval nagyobb! Magyar Tudományos Akadé­­­mia a január 23-án, a Szent Ist­ván Egyetem aulájában és elő­adótermeiben tartott XXXI. Ku­tatási és Fejlesztési Konferen­ciája országos méretekben is visszhangozta, igazolta ezt. Rangos rendezvény A nyitó előadást Gráf József miniszter tartotta az agrárium helyzetéről és perspektíváiról. Kellemes meglepetés volt az, hogy ennek az előadásnak a tézisei a néhány nappal későbbi hiva­talos beszámolójában ugyanígy fellel­hetők voltak. Ő minden más EU- prognózissal ellentétben azt ígérte, hogy nálunk 2013-ra 30%-kal növe­kedhet mezőgazdaságunk teljesítmé­nye, és utána is dinamikusan fejlőd­het, akár a jelenleginek 150%-ra is! Ennek legfőbb záloga - az állatte­nyésztés privilegizált támogatása mellett - a biomasszában rejlik. A leg­szélesebb értelemben vett alapanya­gokból hő, villanyáram, hajtóanyag állítható elő, záros határidőn belül ko­moly léptékben is. Ugyanerről győ­zött meg bennünket Armin Vetter úr, Türingia Megújuló Energiaforrások Központjának igazgatója is. Őt a ma­gyar törekvések támogatásáért, szak­mai tanácsaiért idén az FVM Mező­­gazdasági Gépesítési Intézet Bánházi Gyula emlékérmével tüntették ki. Előadásában rámutatott arra, hogy az erdők hozadéka kimerülőben van, er­re nagy lélegzetű fejlesztéseket ala­pozni már nem szabad. A gázüzemű motorok, a cseppfolyósított gázok, a bioetanol ideig-óráig jelentenek csak kiutat. ígéretes mellékvágány a „szalmából etanol“ el­járás, amely Kanadá­ban már ipari mére­tekben is bevált. Az ottani IOGEN-cég a lignocellulózok mik­robiológiai, fermentív feltárásával oldja meg ezt a feladatot. A már ma is ismert, de alig használt tüzelő­anyag-cellák tárják ki a kaput a jövőt jelentő megoldás, a biomassza cseppfolyó­­sítása (BTL - Biomass to Liquid) felé. Nem tisztázott még, miként lehetne az egy gyártelepre beszállítandó több százezer tonnányi biomasszát úgy összetömöríteni, hogy szállítása gaz­daságos legyen. Fejlesztendők a ter­­mokémiai eljárások is, a gázosítás, a pirolízis, a fluidágyas, magas nyo­mású tüzelés és az egyre nagyobb kincset jelentő foszfor kimentése, a természetes körforgás biztosítása a hamu feltárásával. A tanácskozást megtisztelte jelen­létével Dimény Imre akadémikus, a szakma doagenje, a leghosszabb ideig hivatalban volt mezőgazdasági mi­niszter is. Előző mezőgazdasági mi­niszterünk, Németh Imre pedig Beke János dékánnal együtt a biogáz-szek­ciót vezette. A megújuló energiaforrásokkal fog­lalkozó EU-projektünk eddigi ered­ményeit poszteren mutattuk be. Ez a projekt idén célegyenesbe kerül. Gödöllő vezetésével állítjuk össze a megújuló energiaforrások hasznosí­tásának általános műszaki irányelveit tartalmazó kézikönyvet, nemcsak an­gol, hanem magyar nyelven is! Ezt forgatva a szkeptikusok is meggyő­ződhetnek az alternatív energia hasz­nálatának létjogosultságáról, gazda­ságosságáról. Most készülő megvaló­síthatósági tanulmányaink között első helyen említendő az Ipari Park terü­letére tervezett biomassza erőmű, de tanulmányozzuk a komposztáló telep hulladékhőjének hűtésre történő fel­­használását és az Alsópark kútjai geo­­termális energiájának hasznosítási lehetőségeit is. Továbbra is beszámolunk Önöknek a projekt előrehaladásáról, a konkrét elképzelésekről, eredményekről, bíz­va abban, hogy ezeket közösen meg is valósítjuk. Dr. Tátrai György RECORA helyi projektmenedzser Gödöllő poszteren RECORA *£ ~ ,A fejlődés útját szegélyező kilométerkövek: VÜSZI Kht. Továbbra is szélviharok A havazás ugyan még mindig várat magára, a hó eltakarítása helyett azonban az ismétlődő szélviharok adnak munkát a városüzemeltetőknek. Hétfőn délelőtt hét helyen: a Munká­csy Mihály utcában, az Ady Endre sé­tányon, a Móricz Zsigmond utcában, a kastélykápolna előtt, a Szabadság úton, a Ganz Ábrahám utcában és a Táncsics Mihály úton kellett darabol­ni és eltávolítani a nagyerejű széllö­kések következtében kettétört vagy kidőlt fákat. A károk összegzésére csak később, lapzártánkat követően kerülhet sor, amikor a parkok terüle­tén is megkezdődik a kidőlt fák ös­­­szevágása és szállítása. A napközbeni fagymentes idő lehetőséget biztosít a város útjait kísérő csapadékvíz-elve­zető rendszer tisztításának a folytatá­sára. Az árkok takarítása mellett vé­gezzük a rácsos átereszek átvizsgálá­sát és tisztítását - a gödöllői utcákban hetvenkét ilyen létesítmény van. Min­demellett hajnalonként - vagy mint a legutóbbi kisebb hóesés idején - szükségessé válhat a síkosság-mente­sítés, amit rutinfeladatként tudunk el­végezni. Továbbra is tervszerűen végezzük a te­lente szokásos javítási, karbantartási, állagmegóvási feladatokat. Vüszi Kht. Ü­gyeletet^^^^^ ORVOSI ÜGYELET 18-08 óra között és hétvégén. Tel.: 28/430-655. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Jan. 29-febr. 5-ig: Medicina, Dó­zsa Gy. út 12. Tel.: 410-251. Febr. 5-12-ig.: Ezüstkehely, Pető­fi S. u. 1. Tel.:416-551. TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK , Szabó és Társai Kegyeleti Bt., Gödöllő, Dózsa György út 38. Tel.: 28/410-302,20/937-6375. PAX Temetkezési Iroda, Gödöllő, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/430-856, 30/634-3723. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Február 3-4.: dr. Sebesztha Lász­ló, Veresegyház, Vásárhelyi u. 8., t»1- t­/074.s^m Gödöllői Városi Tel­e­v­í­z­i­ó Műsor: jövő kedden és pénteken 18 órától - Híradó - Összefoglaló a Hajós-nap eseményeiről Mozaik Gödöllői Szolgálat 9 AZ EGYÜTTÉRZÉS KÖZHASZNÚA ALAPÍTVÁNY (2100, ADY ENDRE SÉTÁNY 56.) NEVÉBEN KÖSZÖNJÜK A 18686816-1-13 ADÓ SZÁMUNKRA FELAJÁNLOTT ADÓJÁNAK 1 SZÁZALÉKÁT. Az Együttérzés Közhasznú Alapítvány számlájára a szeméyi jövedelemadóból felajánlott összeg 2005. évben 118 294.- Ft. volt. Ebből az összegből az Egyesített Szociális Intézmény (Gödöllő, Ady Endre Sétány 56.) lakói részére ápolást-gondozást segítő terápiás eszközt vásároltunk, valamint kulturális programokat szerveztünk az idősek otthonában lakók, az idősek klubjába és a Nefelejcs napköziotthonba járók részére. Támogatásukra ez évben is számítunk, ezzel segítséget nyújtanak az in­tézményben élő idősek egészségének megőrzéséhez és életének szebbé tételéhez. Adószámunk: 18686816-1-13 Köszönettel: Együttérzés Közhasznú Alapítvány vezetősége Tisztelt Olvasóink! Köszönjük, hogy 2006-ban adója 1%-val támogatta könyvtárunkat! A befolyt pénzösszeget hangoskönyveink, DVD és könyvállományunk gyarapítására fordítottuk. február 1 b 10 ó­rában rí­­­r Gödöllő A kitűnő z­ály út 5. záloga a Belépő: 1500 Ft A Gödöllő Táncegyüttesért Alapítvány ezúton is megköszöni azok támo­gatását, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át a táncegyüttesnek fela­jánlották. Az Önöktől kapott 110.266 Ft-ot teljes összegben népviselet készítésére fordították. Továbbra is kérjük és várjuk támogatásukat. Adószámunk: 18678084-1-13 Iglói Éva Kuratórium elnök GÖDÖLLŐI PROGRAMAJÁNLÓ FEBRUÁRI ELŐZETES Február 21. (szerda) 15 óra: Őszikék Nyudíjas Klub - „Legyünk óvatosak!“ Védekezés az időseket kihasználók, a szélhámosok és a tolvajok ellen. Dr. Both Emőke fogász előadása (Gödöllői Városi Könyvtár és Inf. Központ) Február 23. (péntek) 16 óra: Gödöllői Akadémia 3. előadása - Időskori fogászati problémák. Előadó: Dr. Molnár Erzsébet (Petőfi Sándor Művelődési Központ Kht.) Február 23. (péntek) 18 óra: Futura Szabadegyetem (Gödöllői Városi Könyvtár és Inf. Központ) Február 24. (szombat) 19 óra: Kortárs Kamarazenei estek, bérlet 2. előadás - XX. századi magyar zenei körkép. Ittzés Gergely (fuvola) és Nagy Péter (zongora) hangversenye (Frédéric Chopin Zeneiskola nagyterme) Február 26. (hétfő) 18 óra: Kalandozások- Tibet, Nepál- útinapló. Előadó: Szili Péter (Regina Ház) másik radio 93,6

Next