Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2018 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2018-01-01 / 1. szám
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG és EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KIVAN A lap Kiadója és Szerkesztő Bizottsága! Jánoshalma Város önkormányzatának lapja Megjelenik minden hónap első péntekén Ára: 190 forint XXXVL évfolyam 1. szám 2018. január Január 6: Vízkereszt Ekkor Jézus három megjelenésére emlékezünk: A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt. Ezzel új tartalmat is adott a víz általi keresztség tisztulásának, hogy a Messiás Szentlélekkel fog keresztelni. Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani. Az ember válasza a hit, az Istenbe vetett bizalom. Vízkeresztkor kezdődik a házszentelések időszaka. E szertartás során a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás ilyenkor az ajtófélfára felírni az évszámot és - a népi értelmezés szerint - a napkeleti bölcsek nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G + M + B + 17 feliratot. Más értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula Christus mansionem benedicat (“Krisztus áldja meg e házat”) kezdőbetűi. Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét. Ezen az ünnepen nyissuk meg szívünket a megjelenő Istennek, aki megmutatja magát nekünk. Az új esztendő minden napját kísérje Isten segítsége és áldása! ___________________________Sándor atya plébános_______________ TÁJÉKOZTATÓ A CSATORNABERUHÁZÁS LAKOSSÁGI ELSZÁMOLÁSÁRÓL A Jánoshalmi Víziközmű-társulat 2017. decemberében elindította a csatorna-beruházás elszámolását a tagjaival, elkezdődött a tagok kiértesítése. Ennek folyamata: • Az érdekeltek tértivevényes levélben kapnak tájékoztatást arról, hogy mekkora összeget fizettek be, (LTP befizetés, részletekben való fizetés, vagy egyéb módon történő befizetés) és jelenleg milyen egyenleget tart nyilván a Társulat a számlájukon. • A pozitív elszámolási különbözet visszafizetésre kerül minden tag számára. • Ehhez a lakosoknak nem kell mást tenni, mind a Víziközmű-társulatnak kitöltve visszajuttatni a levél mellé csatolt nyilatkozatot. 2017. december végéig a Társulat 1110db levelet postázott ki, melyből 2018.01.03-ig 623db nyilatkozatot juttattak vissza helyesen kitöltve. 362 tagtársunknál a csoportos kifizetési tranzakciót már el is indítottuk, ők hamarosan megkapják a visszajáró pénzösszeget. Az elszámolási értesítőket a Társulat folyamatosan postázza, a posta átvételi kapacitása és a saját feladási kapacitásainknak megfelelően. További tudnivalók: • Az év első két hónapjában minden tagunk, akinek pénzügyileg rendezett a helyzete, megkapja az elszámolást. A kifizetések teljesítése is folyamatosan történik ez idő alatt. • Kérjük, hogy akinek öröklés, lakcímváltozás, stb miatt az adataiban változás történt haladéktalanul jelezze ügyfélszolgálatunkon. Ez lényegesen meggyorsítja saját ügye intézését. • Azoknál az ingatlanoknál, ahol pénzügyileg rendezett az érdekeltségi hozzájárulás, de a házi bekötés még nem készült el, az enyhe téli időben illetve kora tavasszal tervezzük megvalósítani a házi bekötést is. Tájékoztatjuk Önöket, hogy aki a nyilatkozatot leadta és a visszautalás megérkezett hozzá, annak további teendője nincs a Társulattal. Amennyiben tagjaink részéről kérdés merül fel az elszámolással kapcsolatban, különösen intézkedést igénylő kérdés esetén kérjük, hogy hitelt érdemlő bizonyítékokkal szíveskedjenek felkeresni bennünket! Ekkor tudjuk ugyanis megtenni a szükséges intézkedéseket. Társulatunk továbbra is a megszokott helyen és időben áll az Önök rendelkezésére. Ügyfélszolgálati iroda: 6440 Jánoshalma, Molnár J. u. 3. Tel.: 06-77/401-001 Ezúton is megköszönjük minden elszámolásban részt vett tagunknak a közel 10 éves együttműködést! Tisztelettel: Juhász Zsolt az Elszámoló Bizottság elnöke Lapunk legközelebb 2018. február 2-án jelenik meg ISSN 2062-4069 www.janoshalma.hu Jánoshalma hivatalos honlapja Lapszámaink itt is olvashatóak! Kedves Jánoshalmiak! Minden kedves Honfitársamnak, Hozzon az újév boldogságot, Emberséget, biztonságot, Családoknak gyarapodást, Meghittséget, ragaszkodást, Örömöt és vidámságot, Igaz szót, tiszta barátságot, Adjon Isten sok szép álmot, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! Az önkormányzat dolgozói, a képviselő-testület tagjai nevében köszönöm a 2017. esztendőben nyújtott egész éves együttműködést a város intézményrendszerében dolgozóknak, az egyházaknak, az egészségügyi, az oktatási, a szociális, az ipari, a kereskedelmi, és a mezőgazdasági munkahelyeken, vállalkozásokban tevékenykedőknek, a sport, a kultúra, avagy karitatív területen működő civil szervezeteknek, és minden Jánoshalmi Lakosnak, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy településünk igazi otthonunk legyen. Munkatársaim, a családom és a magam nevében kívánok kedves mindannyiuknak 2018-ban jó egészséget, munkájukhoz alkotó kedvet, és sok sikert, családjaikban megértést, és békességet! 2018. január 3. Tisztelettel: Czeller Zoltán polgármester 2017. november 23. Kiskőrösi Tankerületi Központ Sajtóközlemény ÚTON A JÖVŐ ISKOLÁJA FELÉ! A JÁNOSHALMI HUNYADI ISKOLA PROJEKTJE A Kiskőrösi Tankerületi Központ 596 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósít meg infrastrukturális fejlesztést Jánoshalmán, a meglévő közoktatási feladatellátási helyszínein, a Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium (6440 Jánoshalma, Béke tér 11.) A fejlesztés célja a minőségi és befogadó oktatási környezet, a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeinek valamint a mindennapos testnevelés lehetőségeinek megteremtése és szélesítése illetve a költséghatékony üzemeltetés biztosítása. A Kiskőrösi Tankerületi Központ, EFOP-4.1.2-17-2017-00016 azonosító számú „Úton a jövő iskolája felé! című projektje magában foglalja a meglévő intézmények korszerűsítését, bővítését, az intézmény működéséhez szükséges eszközök beszerzését, illetve egyéb járulékos beruházási elemeket. A beruházás 2019.09.30-ig valósul meg, amelynek keretében a Hunyadi János Általános Iskola udvarán egy új épületszárny jelenik meg, ahol lehetőség lesz egy laborcentrum kiépítésére, kétféle technikaterem kialakításra, és ezen épületrészbe kerülnek, az új öltözők is. Az iskolaépület egy másik szárnyához kerül bővítéssel az új közösségi tér és könyvtári olvasószoba. Az ingatlan udvarán új 800 m2 -es sportpálya, 90 m2-es szabadidőpark és fedett kerékpár tárolók kerülnek kialakításra. A felújított szaktantermek új bútorokkal és a szükséges technikai eszközökkel lesznek felszerelve. Az épület akadálymentes megközelítése megoldott lesz teljes egészében a beépítésre kerülő lift segítségével. A beruházás által korszerű oktatási-nevelési környezet jön létre Jánoshalmán, amely hozzájárul az oktatási minőség javításához, az oktatási egyenlőtlenségek és végzettség nélküli iskolaelhagyás mérsékléséhez, a túlzsúfoltság csökkentéséhez. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 2017.10.01 .- 2017.09.30 között. A projektről bővebb információ a Kiskőrösi Tankerületi Központ honlapján, a http://kk.nov.hu/kiskoros oldalon olvasható. További információ kérhető: Gyurján István 6200 Kiskőrös Petőfi tér 2. 06/78 795-284 istvan.gyurjan@kk.gov.hu Karácsonyi hangverseny Ismét színvonalas zenei élményben volt része mindazoknak, akik nézőként ott voltak a decemberi karácsonyi hangversenyen Az est során felléptek a Hunyadi és Szent Anna iskolák növendékei, és a Lajtha művészeti iskola szólistái, valamint a Mithras Vegyeskórus. Köszönet az estért! Az Újév sok változást hoz A 2017. év stabil gazdasági növekedése és a felelős kormányzás hatására olyan gazdasági évet zár az ország, amely lehetőséget biztosít számtalan fejlesztésre. Az újévi változások a lehetőségeinket bővítik, fejlődésünket segítik, életünket könnyítik. A Kormány meghirdette 2018. esztendő a Családok Éve lesz Nagyon komoly program van folyamatban, ami tovább bővítésre kerül, sok családnak, gyermeknek, fiatal szülőnek, nagyszülőnek lehetőségeket biztosít. Három fontos területről néhány kiemelt változás, amiről jó, ha mindenki tud. Fontosabb pénzügyi-gazdasági változások — Minimálbér emelés 8%, szakmunkás minimálbér 12%. — A rendszerváltás óta nem dolgoztak hazánkban annyian, mint most. (4,44 millió). — 2018-ra 3% nyugdíjemelés. Mivel a várható infláció csak 2,5-2,7% lesz, ezért ez a nyugdíjak vásárlóértékének az erősödését jelenti. — A tavalyi tej, tojás, baromfihús áfa csökkentése után, most a fogyasztási célú halak és a házi sertés vágási melléktermékek, belsőségek áfa kulcsa csökken 27-ről 5 százalékra. — Tovább csökken a munkabér közterhe. A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként 2018. januárjától a munkabérekre rakodó szociális hozzájárulási adó (szocho) az idei 22 %-ról 19,5 %-ra csökken. A kisvállalati adó (kiva) mértéke pedig egy százalékponttal, 13 %-ra csökken. Az egyes meghatározott juttatásoknál a munkáltatói terhek 43,66 %-ról 40,71 %-ra csökkennek (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás). Fontosabb változások az internet, az e-ügyintézés területéről A digitalizáció, az úgynevezett 4. ipari forradalom, a mindennapjainkat is egyre inkább eléri. Nemzeti célkitűzés, hogy hazánk az előirányzott fejlesztésekkel Európa élvonalába kerüljön. - 18 %-ról 5 %-ra változik az internet áfája. Január 2-től új, személyre szabható e-Ügyintézés központ indul az Ügyfélkapu mellett. Az asztali számítógépeken és mobil eszközökön egyaránt elérhető felület a hazai e-ügyintézés központi belépési pontjaként fog működni. A felület a visszajelzések szerint fog fejlődni újabb és újabb elektronikus szolgáltatások érhetőek majd el, így a különböző élethelyzetekhez köthető ügytípusokat egyre nagyobb számban lehet majd teljesen elektronikusan intézni. A megszokott magyarorszag.hu portál változatlanul elérhető marad, amíg az új platform szolgáltatásai és funkciói a felhasználók szélesebb körében ismertté nem válnak. Január 1-je után a gazdálkodó szervezetek már a Cégkapun keresztül adják le bevallásaikat - Az őstermelők és az ÁFA-fizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a NAV készíti el a személyijövedelemadó-bevallást. 2018-tól a munkáltatók válláról is lekerül az SZJA-bevallás készítésének terhe, ezentúl a NAV azt is elkészíti. A Családok Évében még több figyelmet, még több támogatást kapnak a családok A két gyermekes családok már 35 ezer forintot tudnak leírni havonta az adójukból. - Jövőre a - a minimálbér emelkedésének köszönhetően - nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed összege is, utóbbit pedig az érintettek már a gyermek kétéves koráig vehetik majd igénybe. - Gyermekvállalás esetén részben vagy teljesen elengedik az édesanya diákhitelét - A sikeres nyelvvizsga és a KRESZ vizsgadíjait is visszakaphatják a fiatalok. - Megtéríti a kormány egy új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik nyelvvizsgával - Fontos, hogy mindenhol családbarát közeg fogadja az embereket, a munkahelyek, a hivatalok, az éttermek, de akár a fesztiválok is minél inkább szem előtt tartsák a családok érdekeit. 2018-ban várhatók még intézkedések a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére, segítve azokat a munkavállalókat, akiknek gyermekekről vagy idős szülőkről is gondoskodniuk kell. Kísérjük figyelemmel, éljünk az új lehetőségekkel és tekintsünk bizakodással a 2018. esztendőre! 9 Czeller Zoltán polgármester