Kiskunfélegyháza - Félegyházi Közlöny, 2015 (24. évfolyam, 1-22. szám)

2015-01-30 / 1. szám

Móra Ferenc emléknapok 81 évvel ezelőtt, 1934. február 8-án, csütörtökön, 7 óra 5 perc­kor szűnt meg dobogni Móra Ferenc szíve. Szülöttére, nevét, hangulatát, szépségeit az örök­kévalóságnak megörökítő hű gyermekére emlékezik ebből az alkalomból Félegyháza február 5-én és 6-án, a hagyományos Móra Ferenc-emléknapokkal. Móra Ferenc 1879. július 19-én született Kiskunfélegy­házán. Az itt töltött gyermek­kor emlékei teremtették meg írói munkásságának érzelmi alapjait, végigkísérték egész életét. Erről tanúskodnak örökbecsű sorai: „Más írónak is van születési helye, más író is szereti szülővárosát, de nekem Félegyháza több, mint emlék. Engem Félegyháza tett íróvá - amit le sem szeretnék tagadni a magyar nyelvem is Félegyháza adta, józan világ­nézetemet is Félegyháza adta, és azonkívül minden benne van Félegyházában, ami ne­kem kedves: A Daru utca, gyer­mekkorom. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és az anyám simogató kezét, jelenti azt a hűséget, amely elkísér a sírig, mindent jelent nekem...” 2015. január 30. 2 FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY • HELYI HÍREK Néhány év alatt megtérül a jégpályára fordított összeg Decemberi megnyitása óta nagy népszerűségnek örvend a félegy­házi jégpálya. A helyi iskolák és óvodák csoportjai rendszeresen élnek az ingyenes korizási lehetőséggel, délután és az esti órák­ban, valamint hétvégén a környékbeli településekről is ide vonz­za a téli sport szerelmeseit a műjég és a kedvező árak. Mint azt Dósai Bence kabinet­vezetőtől megtudtuk, a jégpályára mintegy 7,4 millió forintot fordított az önkormányzat, ami a számítá­sok szerint néhány év alatt teljesen megtérül. - Hosszú távú együttműködés­re törekedve a jégpályát sem egy évre terveztük, ami a sikert és ki­használtságot látva jó döntés volt. Olyan konstrukciót dolgoztunk ki, ami kedvező pénzügyi feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a fé­legyháziaknak a következő szezo­nokban is lehetősége legyen kor­csolyázni. A jégpálya üzemeltetője 800 ezer forint területfoglalási dí­jat fizet az önkormányzatnak éven­te, emellett a reklámfelületek érté­kesítéséből további 300 ezer forint bevétel folyt be már az első évben. Úgy reméljük, hogy ez az összeg a jövőben tovább nőhet, így gyakor­latilag akár öt-hat év alatt megté­rül a jégpályára fordított összeg - hangsúlyozta a kabinetvezető. A műjégpálya megnyitása óta teljes kihasználtság mellett műkö­dik. A tervek szerint február elejéig bizonyosan korcsolyázhatnak még a félegyháziak. T. T. Megújult a szociális intézmények mosodája Ismét működik a mosoda a Csá­­nyi úti szociális otthonban. A régi elhasználódott gépek jelen­tős részét felújították, és három új gépet is üzembe helyeztek. A kivitelező cég január 16-án saj­tónyilvánosság előtt adta át a megújult műhelyt és az eszközö­ket az intézmény, illetve a város vezetésének. Az átadáson Balla László al­polgármester elmondta, hogy az elmúlt év végéig a mosodát egy magánvállalkozás üzemeltette. Munkájuk azonban nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után, ezért a szerződés lejártával az önkormányzat úgy döntött, hogy új alapokra helyezi a tevékenysé­get: 16,5 millió forintból felújít­ják, új eszközöket szereznek be, az üzemeltetést pedig intézmé­nyi keretek között oldják meg. A változástól azt várják, hogy az eddiginél jobb minőségben tudják kiszolgálni a szociális intézmé­nyeket, ráadásul öt új munkahe­lyet is teremt a város. Gálig Erzsébet intézményve­zető hangsúlyozta, hogy a mosoda kapacitása többre képes a Szi­várvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény kiszolgálásánál, ezért bérmunkát is tudnak vállalni a város oktatási intézményei, na­gyobb cégek és vendéglátóhelyek számára, így a korábbinál olcsób­ban tudnak üzemelni.

Next