Kiskunfélegyháza - Félegyházi Közlöny, 2021 (30. évfolyam, 1-19. szám)

2021-01-29 / 1. szám

2021. január 29. FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY HELYI HÍREK Véleménye szerint egyetlen vál­lalkozás sem éli túl, ha a helyzet még hónapokra konzerválódik. A korlátozásoknak maradéktalanul eleget tettek, érthetetlennek és igazságtalannak tartja, hogy míg a multinacionális üzletláncokban rengeteg ember megfordul egy­szerre, az éttermekben még min­dig tilos elfogyasztani egy ebédet, vagy vacsorát. Mint mondta: „Pró­bálunk a kollégákkal a bajban is együtt maradni, de ez úgy látom, a végtelenségig nem megy.” A Fornetti Altra tulajdonos-üzletve­zetője arról számolt be, hogy igény szerint most is kiszállítanak, de vannak, akik bejönnek az ételért, és otthon fogyasztják el. Nem kel­lett kapacitást növelniük, de nem is csökkentették a munkavállalók számát. Voltak viszont kényszerű megoldások, amelyeket muszáj volt alkalmazni. Például a munkaválla­lók bérét és óraszámát csökkentet­ték, így viszont sikerült megőrizni a munkaviszonyukat. Mint mondja, mindvégig párbeszédre törekedett, és minden döntést előre megbe­szélt az alkalmazottakkal. A bevé­tel jóval kevesebb, mint más, bé­kebeli években, hiszen kevesebben visznek és kérnek ebédet. Egy kis mosolyt szerettek volna csalni a hozzájuk betérők arcára azzal, hogy az asztalok melletti székekre plüss­­mackókat ültettek (fotó címlapun­kon). A játékok azonban boldogan átadják a helyüket a vendégeknek, amint lehetőség lesz rá. volt, az elmúlt időszakban mégis az előző évek harmadára csökkent a bevételük. Tapasztalata szerint nagyon kevés pénzből gazdálkod­nak a háztartások, így első körben az ételen spórolnak. Ő veszített el alkalmazottat a járványügyi hely­zet miatt, de családon belül meg­oldották a munkaerőhiányt. A Desperado Étterem és Söröző vezetőjétől megtudtuk, hogy ja­varészt a menü dominál náluk, de nagy számban kérnek sültes tálakat is a vendégek otthoni fo­gyasztásra. Minden alkalmazottat szeretne megtartani. Ennek érde­kében előfordul, hogy felszolgáló munkatársak most a konyhában segítenek be, így sikerül megoldani a folyamatos munkát, és előterem­teni a munkabért. Nagyon bízik a ebben, hiszen elmondása szerint esküvők, családi események tekin­tetében már vannak foglalások. A Csillag Vendéglő vezetője is megerősítette, hogy nagy vissza­esést tapasztaltak ők is a bevé­telben, de szerencsére egy ember kivételével egyelőre minden alkal­mazottat meg tudtak tartani. A fel­szolgálók jelenleg más munkakört töltenek be, valamint úgy vészelik át ezt a nehéz helyzetet és oldják meg, hogy meglegyen az elegen­dő munkaóra, hogy a karbantar­tásban segítenek: asztalokat ja­vítanak, székeket újracsiszolnak, felújítanak, újrahúznak. Máskor csak a szükségeset végzik el, most viszont egy teljes körű ápolást, ja­vítást kaptak a bútorok. Ők újdon­ságként a kedvező áron kínált di­ákmenüt vezették be, megcélozva természetesen az online oktatás­ban részt vevő középiskolásokat, így próbálják segíteni a szülőket. „Olyannak neveltek, hogy a legne­hezebb helyzetben is tartsak ki, mert ha kitartunk, akkor van lehe­tőség a túlélésre” - mondta a jövő­ről az étteremvezető. A 2 Serpenyő Bisztró vezetője még­ legkésőbbi márciusi nyitásban, ad­­keresésünkre elmondta, hogy az dig amennyit bír, annyit spórol. Úgy a profiljuk eddig is a menüztetés tűnik, hogy a vendégek is bíznak Folytatás az 1. oldalról CSILLAG * VENDÉGLŐ Tájékoztatás részszámla meg­küldési gyakoriságváltozásról A BÁCSVÍZ Zrt. víz- és csatornadíj rész­számla küldési gyakorlata 2021. február 1-jétől kezdődően megváltozik a kiskun­félegyházi üzemmérnökség területén. A korábban megszokott havi gyakoriságú számlakiállítás helyett, kéthavonta készítjük el a részszámlákat ügyfeleink részére az aláb­bi települések esetében: Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Pálmonostora, Bugac, Bugac­pusztaháza, Petőfiszállás, Gátér, Fülöpjakab. Fentiek miatt a változásban érintett terü­letek esetében a díjak fizetése is kéthavonta lesz esedékes. A változást a társaság működési terüle­tén folyamatosan vezetjük be, ügyfeleinket számlához csatolt levélben külön értesítjük a számlakiállítási gyakorlat módosítását meg­előzően. BÁCSVÍZ Zrt.

Next