Kiskunlacháza - A Mi Újságunk, 1992 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1992-03-01 / 1. szám
A MI ÚJSÁGUNK KISKUNLACHÁZA ÖNKORMÁNYZATI HÍREI ÉS EGYÉB KÖZÉRDEKŰ OLVASNIVALÓK PEREG Tisztelt Olvasó ! ön a Kiskunlacházi önkormányzat első lapját tartja a kezében. Szerkesztő bizottságunk a képviselőtestület oktatási és kulturális bizottságából, valamint felkért külső személyekből alakult. Szándékaink szerint újságunk célja, hogy tájékoztassa a lakosságot a mindenkit érintő önkormányzati határozatokról, a nagyközségben és környékén történtekről. Pártoktól független lapot kívánunk szerkeszteni. Úgy foglalkozunk községünk közéletével, hogy témáinkat tárgyilagosan, személyeskedés nélkül dolgozzuk föl. Olyan híreket közlünk, amelyeket a napilapokban nem találnak meg, hiszen ezek községünkről szólnak, a mi figyelmünk középpontjában állnak. Emellett nagy teret szentelünk a hagyományőrzésnek. Szeretnénk, ha Perey és Lacháza múltjáról, feledésbe merülő szokásairól minél többet megtudhatnánk az újság segítségével is. Kedves Olvasó! Szeretnénk, ha Ön is részt venne községi újságunk szerkesztésében. Nemcsak arra gondolunk, hogy ha van közérdeklődésre számot tartó ötlete, témája, írása, bocsássa rendelkezésünkre, hanem arra is, hogy szíveskedjék jelezni, mi érdekli, miről szeretne olvasni lapunkban. Elégedett-e ezzel a terjedelemmel, árral, a terjesztés módjával? Lapunk Önért van! Hogy jobban dolgozhassunk, kérjük, juttassa el véleményét szerkesztőségünkhöz. Néhány szót újságunk címéről. Nehéz, valószínűleg lehetetlen is olyan címet kitalálni, hogy a község (pontosabban mindkét község: Lacháza és Pereg) nevét magába foglalja. A szerkesztő bizottság és sok leendő olvasó törte ezen a fejét. Kérjük, ebben is segítsen! Az első címváltozat, amely eszünkbe jutott: Kiskunlacházi Objektív — utalással, mondjuk, a tévékamera lencséjére, objektívjére. Ez a cím kifejezné azt, hogy a lap nyitott szemmel kíván rátekinteni a község életére. De kifejezi azt is, hogy objektíven, személyeskedéstől mentesen, tárgyilagosan kíván beszélni mindenről. Többeknek tetszett a cím, mások szerint az idegen szó nem lesz közkedvelt a hozzá nem szokott emberek körében. Legyen akkor közhírré Tétetik - mondta valaki. Sajnos ez a cím már létezik, nem foglalhatjuk le. Ugyanz a helyzet a további ötletekkel: Valóság, Szemle, Igazság stb. Ilyen címhez hozzá kellene tenni a község nevét: Kiskunlacházi Szemle. (Ugyanez a helyzet a Fáklya, Világosság, Virradat típusú címekkel.) Igen ám, de a peregiek lágyon szeretnék, ha a cím nem lenne kirekesztő. Őszintén szólva, nem szeretnénk valami nagy, hangzatos címet adni egy kis elvi lapnak. Bántaná az arányérzékünket. Mindezt meggondolva javasolta valaki, hogy nevezzük el Közös Újságnak. Ebből következett, hogy legyen gyszerűen Újság vagy Mi Újság E nnek a láncnak a végén született meg a jelenlegi cím. A Mi Újságunk eddig még mindenkinek tetszett, aki ízlelgette. Mégis ideiglenesnek tekintik, hátha kipattan valakinek a fejéből egy zseniális ötlet, az egyetlen lehetéges címe újságunknak. Ezért kérjük, ha van kedve részt venni a címadásán, küldje be szerkesztőségünknek az utolsó oldalon található szavazóapát. Akár a jelenlegi címet választja, akár a felsoroltak közül, akár új ímet talál ki, írja rá. A végleges címadás a március 24-ei „Újságkeresztelő” című rendezvényünkön lesz, amelyre önt is szeretettel hívjuk és várjuk. 1848-49 EMLÉKE ... 1849 februárjában, amikor víz tört Lacházára és a vízbe fúlt bojtárt temették, néhány Bocskai-huszár éppen otthon tartózkodott szabadságon. Volt, aki hamar átöltözött, volt aki nem tette. Közülük egy, keresztbefont karral állt a templom karzatán, mikor az osztrák katonák feltűzött szuronnyal behatoltak a gyászolók közé. Az osztrákok intettek a huszárnak, hogy kövesse őket, de az csak a fejét rázta. Ekkor szuronyt szegeztek a mellének. Éljen a haza! — kiáltott a huszár, amikor a két szurony a mellébe szóródott... Találkozzunk MÁRCIUS 15-ÉN a Kossuth-szobornál! (Rossz idő esetén a Művelődési Házban!) A községi ünnepség kezdete 10 óra Az iparosok meghívják önt március 15-ei társasvacsorájukra. Birkapörkölt, túróscsusza. Jelentkezni őrsi Lajos bádogosnál lehet.