Kiskunlacháza - A Mi Újságunk, 2023 (32. évfolyam, 1-10. szám)

2023-10-01 / 10. szám

a Városunk Díszpolgárai Kiskunlacháza Díszpolgárai Kedves Olvasók! Új sorozatot indítottunk az előző számban, amely során Kiskunlacháza díszpolgárait szeretnénk bemutatni Önök­nek. Olyan kiemelkedő személyei ők városunknak, akik példamutató életet éltek, ezért a közösségért, településünkért munkálkodtak vagy éppen a történelem viharaiban kiemelkedő cselekedet vittek véghez. Biztos van, akit ismernek, nap mint nap találkoznak vele, de talán akad, akire már csak az idősebbek emlékeznek. Igyekszünk interjúk formájában beszélgetni Velük vagy ha már nincsenek közöt­tünk, megemlékezünk Róla, mint ahogyan ebben az második írásban emlékezünk meg a szeptember 14-én elhunyt Giesz Istvánról. Giesz István '56-os hős emlékére A kiskunlacházi „56”-os Emlékbizottság 2016. au­gusztus 25-én az 1956-os Forradalom és Szabadság­­harc 60. évfordulója tisz­teletére az október 23-án rendezett ünnepségen Kis­kunlacháza Díszpolgára címet adományozta Giesz István részére a kiskun­lacházi 1956-os esemé­nyekben való példamutató helytállásért és az elszen­vedett megtorlásért. Giesz István 1936. ok­tóber 14-én született Bu­dapesten, nagyon szegény családba, és mivel szülei nem tudtak gondoskodni a sok gyerekről, a kis István nevelőszülőkhöz került. Rettenetes körülmények között élt, nem kapott szeretet, ezért végül örökbe fogadta őt a kiskunla­cházi Magyar János és felesége, akiknél végül szerető családra lelt. Nem nősült meg soha, a börtönévek után a helyi részben esz­tergagép beállítóként dolgozott. Nagyon szerették, ügyeskezű, meg­bízható munkatárs volt. A sok viszontagság megtörte szervezetét, időskorában nem hagyta magára nevelőszüleinek családja és férjé­vel együtt Boda Sándorné, akinek nagymamája volt a Pista bácsi nevelőanyja, magukhoz vette és haláláig szeretetben gondozták őt. Az 1956-os kiskunlacházi események egy nagy fáklyás fel­vonulással kezdődtek, amelyen a falu fiataljai egységesen vettek részt, majd ezt követően nagygyűlést tartottak a tanácsháza előtt, ahol múltbéli „egzisztenciák” is jelen voltak és megalakították a Nemzeti Bizottságot. A korábbi vezetést elküldték, mert úgy érezték, hogy nincs ott keresnivalójuk. A falu lakossága szerint demokratikusan meg­választott Nemzeti Bizottság hozta létre a nemzetőrséget, annak egyik tagjaként vett részt Giesz István is az eseményekben. Feladatuk az volt, hogy a településen átmenő gépkocsifor­galmat igazoltassák, megállítsák és felszólításukra a náluk lévő fegyvereket átadják. Ugyanis, Taksony alatt a vasúti hídnál orosz katonák voltak tanokkal beásva, így azok, akik nem adták át a fe­­gyereiket Kiskulacházán és ott az oroszok megállították őket, sú­lyos szankciókra számíthattak. A nemzetőrség tagjai vigyáztak a beszolgáltatásból származó ter­ményraktárakra, postára, gépállomásra. Járőrszolgálatot teljesítettek a faluban, hogy a feltételezhető indulatok ne szabaduljanak el többek között a cséplőgépeknél álló ellenőr ellen, aki egyébként köztük élt. November 4-én jöttek be az oroszok, Kiskunlacházára is, mivel itt volt a katonai repülőtér, ahol magyar katonai repülők voltak. Ezt a repülőteret is megszállták a tankok. A nemzetőrség szolgálatban lévő tagjai elrejtették a fegyvereiket, mert a „karhatalmisták” be­költöztek a tanácsházára a nemzetőrség tartózkodási helyére. Giesz István 1957. április 18-án kapta meg a katonai behívóját a határőrséghez, ami akkor zöld ÁVÓ-nak számított, ide szegény szár­mazása miatt került. Itt töltötte a katonaidőt, onnan novemberben - akkor még november 7-e ünnep, katonai összetartás volt -, bevezé­nyelték a Károlyi kastélyba, ott volt a határőrség kiképző iskolája. Előtte elküldték jutalomszabadságra, de amikor hazafelé tartott, már az autóbuszon mondták, hogy négy vádlott társát már letartóztatták. Szabadsága alatt elment a Csepel Autógyárba, a munkahelyére meglátogatni munkatársait. Amikor este hazaérkezett nevelőanyja mondta, hogy itt voltak a rendőrségtől és be kell mennie, mert va­lami baj van a szabadságos papírjaival. A rendőrségen hajnalig val­latták, majd az Aradi utcába szállították. Első fokon húsz évre ítél­ték. A húsz évet súlyosbításért még az ügyész megfellebbezte, ami feltehetően minimum életfogytiglant jelentett, de a halálbüntetés is várható volt. A csoportból egy valakit az akkori uralkodó hivatalos álláspontok szerint illett volna halára ítélni. Mivel Puhi József életét vesztette kihallgatás közben (gyakorlatilag agyonverték), így Giesz István volt a következő. Ő lett az elsőrendű vádlott. A legsúlyosabb helyre tették, ami akkor a kisfogház, a köztörvé­nyesek része volt, mert a politikai szárny cellái már tele voltak le­tartóztatottakkal. A kisfogházban voltak a halálra ítéltek és a zárkák ablaka előtt a kivégzőhely. Itt hallották a bitófa felállításával járó zajokat, a kivégzésre elvitt embereket, ahogy az utolsó szavaikat ki­abálták és a kivégzések utáni csendet... Giesz István itt tartózkodott egészen addig, amíg Nagy Imrééket halálra nem ítélték. A másodfokú ítélet előtt átvitték Vácra, ahol zárva tartották a másodfokú ítéletig és a húsz évet életfogytiglanra változtatták. Az 1960. évi 10. törvény alapján az ítéletet kedvezmény nélkül 15 évre változtatták meg, így 1957. november 12-től 1970. március 26-ig 12 évet és 4 hónapot töltött ki. Az Elnöki Tanács a hátralévő időt 5 év próbaidőre felfüggesz­tette, azzal a feltétellel, hogy ha az 5 év alatt bármit elkövet, akkor le kell ülnie azt a még hátralévő időt is. Azon a napon, amikor kiengedték, léptek életbe a mellékbüntetések: teljes vagyonelkob­zás, tíz év politikai jogoktól való megfosztás, közügyektől való eltiltás. Nem kaphatott útlevelet, jogosítványt, iparengedélyt sem. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapest 1990. február 12. „elítélését semmisnek nyilvánította” az 1989.évi XXXVI. törvény 1. és 2. §-a alapján. Kiskunlacháza Város Önkormányzata és mindazok, akik szeret­ték őt, örökre megőrzik emlékét szívükben. Nyugodjon békében! Összeállította: Jáki Réka 6 A MI ÚJSÁGUNK »2023. OKTÓBER

Next