Lőrinci - Lőrinci Hírei - Lőrinci Városi Újság, 2003 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2003-02-01 / 1. szám

Március 15. Lőrinci Város Önkormányzata 2003. március 15-én (szombat) 10 órai kez­dettel Nemzeti ünnepünk tiszteletére a Petőfi szobor parkjában megemlékezést rendez. Ünnepi beszédet mond: Víg Zoltán polgármester Közreműködnek: A „Március 15.” Gimn. és Szakképző Isk. tanulói A városi ünnepségre tisztelettel meghívom Önt és kedves családját, ismerőseit! Víg Zoltán, polgármester Milyen hosszú lesz a farsang 2003-ban? Hogy mikor kezdődik, arra könnyű válaszolni, hiszen minden évben január 6-án, vízkereszt napján. De hogy meddig tart, hogy milyen hosszú, ez bizony változó, mert a húshagyó kedd jelenti a karneváli mulatságok végét. (Came, vale! , Hús(étel), Isten veled!) A kedd természetesen nem eshet minden évben ugyanarra a dátumra, így azonban csak egy héttel lehetne rövidebb vagy hosszabb a farsang. Márpedig akár egy hónapnál is nagyobb az eltérés egyik vagy másik évben. A húshagyó kedd ugyanis a húsvéthoz (ahogy az elnevezés is mutatja) igazodik, és legnagyobb keresztény ünnepünknek naptárbeli „mozgástere” több mint 30 nap. A 787-ben tartott második nikaiai zsinat meghatározása szerint: húsvét a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni első holdtölte utáni első vasárnap­ (Leghamarabb tehát március 25-én, legkésőbb április 25-én.) Ettől a naptól kell visszaszámolni 40 napot, hogy a nagyböjt első napjáig, hamvazó szerdáig eljussunk. 2003-ban igen hosszú farsangunk lesz, hiszen húsvét április 26-ára esik, 40 napot visszaszámolva március 12-ig jutunk el. A farsang végét jelentő húshagyó kedd tehát március 11-én lesz. (Az ugyancsak a húsvéthoz igazodó pünkösd (görög: pentékoszté , ötvenedik nap) pedig június 8-ára esik majd az idén.) Minek utána tisztáztuk az idei farsang hosszát, nincs más dolgunk, mint hogy a Szerkesztőség nevében minden Kedves Olvasónknak jó mulatást kívánjunk városunk különböző szervezetei és intézményei által rendezendő jelmezes vagy jelmeztelen bálokon. Mert, bár egyre jobban rövidülnek az éjszakák, még nem kell attól tartani, hogy a hasadó hajnal fénye fel­fedné kilétét az álarc takarásáénak biztonságában széles jókedvvel mulatóknak. Uniós népszavazás 2003. április 12. (szombat) A Magyar Köztársaság Elnöke 2003. április 12. napjára tűzte ki az Európai Unióhoz történő csatlakozás tárgyában az ügydöntő országos népszavazást. A szavazás rendje és a szavazólapok tartalma még nem végleges, erről a későbbiekben tudunk tájékoztatást adni. A népszavazást előkészítő ügyviteli munkák megkezdődtek. A szavazásra Lőrinciben a meg­szokott 7 szavazókörben kerül sor. A választópolgárok a névjegyzékbe való felvéte­lről 2003. március 20. és március 27. között értesítőt kapnak, amely a személyes adatok mellett tartalmazza a lakóhely szerinti szavazókör címét és a névjegyzékben szereplő sorszámot. Az értesítőket csak a hivatalosan nyilvántartott, állandó lakcímre kézbesítik! Sikertelen kézbesítés esetén az értesítők vissza­kerülnek a Polgármesteri Hivatalba, ahol az érintettek átvehetik. A szavazásra jogosult polgárok névjegyzéke 2003. március 25-től április 1-jéig a Polgármesteri Hivatal ügyféltájékoztatójában megtekinthető. A közszemlére tétel ideje alatt nyújtható be kifogás a névjegyzékből való kihagyás, illetve felvétel miatt. Ezt követően a névjegyzék változásait folyamatosan vezetjük, a lakóhelyet változtató választópolgárok a felvételről ismételt értesítést kapnak. Szavazni csak a lakóhely szerint kijelölt szava­zókörben lehet, de az a választópolgár, aki a lakcímétől eltérő helyen kíván szavazni, az a Helyi Választási Irodától kért igazolással teheti meg. Az igazolást személyesen vagy meghatal­mazott útján lehet kérni legkésőbb 2003. április 10-én (csütörtök) 16 óráig. (Az igazolás ajánlott levélben is kérhető úgy, hogy április 7-ig meg­érkezzen a választási irodához.) A szavazás lebonyolításában városunkban a helyi választási iroda és a 7 szavazatszámláló bizottság közreműködik. A szavazatszámláló bizottságban az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok delegálhatnak tagokat legkésőbb 2003. március 27-én (csütörtök) 16 óráig. Szavazni 6 órától 19 óráig lehet. A sza­vazatszámláló bizottságok munkájának meg­könnyítése érdekében kérjük, hogy az értesítőt vigyék magukkal. Szavazni csak személyesen lehet a következő érvényes igazolvány (ok) bemutatásával: - a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazol­vány vagy - lakcímigazolvány és - személyazonosító igazolvány vagy - útlevél vagy - 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély vagy - sorkatona esetén katonai igazolvány. A névjegyzékkel, igazolással, szavazással kapcso­latos felvilágosítás a választási irodától kérhető. A választás iroda címe: Lőrinci, Szabadság tér 26. A választási iroda vezetője: Fónagy László jegyző Felvilágosítás, információ kérhető: Antal Tünde szervezési irodavezetőtől. A népszavazással kapcsolatos hirdetmények, közérdekű információk a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elolvashatók. Helyi Választási Iroda Pályázati Kiírás Heves Megye Közgyűlése megbízása alapján a Sport és Ifjúsági, valamint a Művelődési Bizottság felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet „Heves Megye Ösztöndíjasa 2003” címmel. 1. A pályázat célja: Heves megye településein élő fiatalok esély­­egyenlőségének segítése. A hátrányos helyzetű nappali tagozatos főiskolai és egyetemi hallgatók anyagi támogatása. A tehetséges fia­talok Heves megyéhez való kötődésének elő­segítése. 2. Az ösztöndíjra pályázni jogosultak köre: Heves megye településein állandó lakcímmel rendelkező olyan nappali tagozatos tanulmá­nyokat folytató felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intéz­mények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási nappali tagozatos, álla­milag finanszírozott első alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. A 2003/2004 tanévben 20 fő részesülhet tanulmányi ösztöndíjban (szeptembertől - júniusig). 3. A pályázat és az ösztöndíj jellemzői: A pályázat útján elnyerhető ösztöndíj 1 tanévre (10 hónapra) szól. A tanulmányi ösztöndíj havi összege 2003-ban 7.300 Ft (A mindenkori öregségi nyugdíjminimum 1/3-a). A pályázat nyerteseivel a Heves Megyei Közgyűlés Elnöke megállapodást köt. Az ösztöndíj folyósítása minden hónap 15-ig a hallgatóik által megadott bankszámlaszámra előre történik (első alkalommal 2003. szeptember 15-ig). 4. Pályázati feltételek: a/ Az a nappali tagozatos hallgató pályázhat, akinek a 2002/2003-as tanév I. félévi tanulmányi átlaga legalább 4,5 volt, a családja 1 főre eső jövedelme a pályázat benyújtásakor nem haladja meg a 2003. évi öregségi nyug­díjminimum kétszeresét, 43.600 Ft-ot. b/ Pályázni kitöltött pályázati adatlapon lehet, melyhez meghatározott mellékleteket kell csatolni, ezek a következők:­­ 1. sz. melléklet: a felsőoktatási intézmény igazolása a pályázó 2002/2003. tanévi I. félévi tanulmányi eredményéről, tanulmányi átlagáról - 2. sz. melléklet: a felsőoktatási intézmény igazolása az intézmény 2002/2003. tanévi I. félévi intézményi (kari) átlagáról - 3. sz. melléklet: a felsőoktatási intézmény igazolása arról, hogy a pályázó beiratkozott a 2002/2003. tanév II. félévére­­ 4. sz. melléklet: a pályázó családjának 1 főre eső jövedelmét igazoló dokumentum(ok). 5. A pályázat beérkezési határideje: 2003. április 15. (kedd) 16.00 óra. 6. A pályázatot a következő címre kell eljuttatni: Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sportiroda (3300 Eger, Kossuth Lajos út 9.) 7. Pályázat elbírálása: A beérkezett pályázatokat a Heves Megyei Közgyűlés Sport és Ifjúsági, valamint Művelő­dési Bizottsága együttesen bírálja el. A határidőn túl benyújtott, vagy a formailag, tartalmilag nem megfelelő pályázatot a bírálók írásbeli indoklással kizárják, egyéb döntésüket nem indokolják. A pályázat eredményéről a pályázók írásban tájékoztatást kapnak 2003. június 10-ig. 8. A pályázat részletes kiírása, adatlap személyesen vagy levélben (felbélyegzett borítékot mellékelve) igényelhető a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Sportirodájában (Eger, Kossuth Lajos út 9.). Ugyanitt az érdeklődők felvilágosítást is kaphatnak a pályázattal kapcsolatban Révész­­né Rőgős Zsuzsanna irodavezetőtől a 36/521- 340-es telefonszámon, vagy személyesen. Pályázati adatlap a Lőrinci Polgármesteri Hiva­­tal ügyfélszolgálati irodáján is igényelhető.­ ­1 - Szalagavató a Március 15. Gimná­zium és Szakképző­ Iskolában A CIKK A 3. OLDALON

Next