Mezőszilas - Szilasi Kisbíró, 1994 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1994-01-12 / 1. szám
Választások előtt jelen ciklus értékelése Előző számainkban a választások előtt, pontosabban a rendszerváltás óta eltelt időszak általános, társadalmunkat többé-kevésbé egészében érintő értékelést igyekeztem készíteni és közreadni. A helyközi választásokra készülődve talán itt az ideje, hogy szétnézzünk a magunk dolgaiban is. Saját magunk értékelése hihetetlenül nehéz feladat, hiszen ilyenkor magunk mérlegelése is megtörténik. Ezért az igazi értékelést másoknak kell megtenni, vagy az utókor végzi majd el. Egyfajta számvetésre, leltározásra azonban szabad és szükséges is vállalkozni. Ebből ugyanis kiderülhet, hogy vállalhatóak-e a választási ciklus történései, eseményei, vagy szégyenkeznünk kell azok miatt. A magam részéről, ellentétben képviselőtársam előző számban közölt véleményével, tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy képviselő-testületünknek nincs szégyellnivalója tetteiért. Önkormányzatunk a tőle elvárható és vállalható feladatait teljesítette. Erre utal, hogy megyei szinten a sokat ülésező önkormányzatok közé sorolta testületünket a törvényességi felügyeletet ellátó KMB hivatala is. A sok ülésre pedig nem a hanyagság vagy felületesség miatt került sor, hanem azért, mert a testület ragaszkodott - jól - szinte minden döntést kívánó hatáskörhöz. A kézi vezérlésnek még a gyanúja sem merülhetett fel. A hivatal működése sem bizonyít mást. Egy-két alkalomtól eltekintve az ügyfélfogadás folyamatos volt minden munkanapon. A testület a hivatallal karöltve felvállalt számtalan olyan terhet is, amit a lelkiismerete diktált, de semmilyen rendelkezés nem írt elő. Amikor a testület és a tőle igazán el nem választható hivatal tevékenységét vizsgáljuk, megnyugtató lehet, hogy mindkettő folyamatosan, zökkenők nélkül működött, és elfogadható szinten működtek az önkormányzat intézményei is. A települések nagy hányadában ezt nem állíthatják magukról. Az igen nehéz időszak ellenére ezen a télen már minden községi intézményben megoldódott a fűtéskorszerűsítés is. Nem kis feladatot vállaltunk azzal, hogy elhatároztuk a község egészének telefonnal való ellátását. Nagy dolog lehetne, ha megoldást nyerne a település szennyvízprogramja is. Ez ügyben is minden lehetőséggel élni kívánunk. Elhúzódott, de talán sikeresen megvalósul a volt pártház hasznosításával a községi péküzem létrehozása. Eredménnyel járt fáradozásunk a lakosság betegellátása terén, hiszen lehetővé vált a gyermekorvosi körzet létrehozása, amit az év második felétől már működtetni szándékozunk. Megfelelő színvonalon biztosítottuk intézményeink dolgozóinak jövedelmét, keresetét. Minden községi alkalmazott 6000 m2 illetményföldet használhat, ha igényt tart rá. A munkanélküliségtől eddig a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek nem kellett tartania. Intézményeink működésének feltételeként biztosítani tudtuk a műszaki, technikai csoport, valamint a közhasznú foglalkoztatás anyagi, tárgyi, technikai és személyi feltételeit. Ezáltal több mint 20 fő folyamatos foglalkoztatása vált lehetővé. Önkormányzatunk a szövetkezet és a szociális otthon mellett egyik legjelentősebb foglalkoztató lett a községben. Nem jelentéktelen talán az a fejlesztés sem, amit a község részben lakossági, részben központi forrásokból tudott és szeretne megvalósítani. Folytatás a 2. oldalon