Nagymaros, 2002 (1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

UJ KOLTOK 1976-ban született Vácon. Nagymaroson él, Budapesten dolgo­zik. Versei az Élet és Irodalom, a Mozgó Világ, az Alföld, a Holmi, a Magyar Napló, a Somogy hasábjain és az Új versek, az idei Szép versek. Az év versei 2002 című antológiákban láttak napvilágot. Első kötete: A Csóványos északi oldala címmel jelent meg az Accordia Kiadó gondozásában, 2000-ben. Füst A növekvő ősz. A korán reggel ragyogó szőlőszemek, a hegyek, amik ilyenkor közel jönnek, néha már a kertben érzem a tölgyerdő illatát. A minden ok nélküli, hirtelen szomorúság. A vízparton rakott tüzek füstje egyenes vonalként lebeg a folyó fölött. Ahogy az embereket látni ebben a megváltozott fényben. Egy gyerek áll a zöldséges előtt, sír, térdén csak néhány rózsaszín folt maradt a nyári sebekből. BARNA T. ATTILA 1971-ben született Vácon, Felsőgödön nevelkedett. Második éve él Nagymaroson, ahová ősei, a Tóbiások révén kötődik. Verseit az elmúlt nyolc évben több irodalmi folyóirat, például az Alföld, a Magyar Napló, a Lyukasóra, a Pannon Tükör, a Parnasszus, a Po­lisz, a Napút és a Havi Magyar Fórum közölte. 1997-ben jelent meg az első verseskötete Senkinémasága címmel, amelyért ugya­nebben az évben a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya ja­vaslatára megkapta a Borsos Miklós Alapítvány Verskarácsony-dí­­ját. Interjúi, könyvbírálatai, egyéb cikkei megjelentek a Napi Ma­gyarországban, a Magyar Nemzetben és a Magyar Demokratában. Szerepel a Verskarácsony, az Új versek és Az év versei 2002 című antológiákban. Tagja a Magyar Írószövetségnek. Következő, Félárbocon című kötete előkészületben van. Márai Becsomagolta mind, gyűrt kéziratlapot, az első érthetetlen bánatot, mit messzi ének, s alkonyat hozott, kamasz remegést, őszt, áhítatot, Kassa havas háztetőit reggel, a köd szagát, beszívta csukott szemmel, az éjszakában országokon át száguldó vonat mámoros dalát, Berlinben az öreg hordár arcát, Rómában a harangok érchangját, mulatóknak fülledt poklát, ahol a magány rossz nők szájára hajol, esti fasorban kósza dallamot, régi könyvből egy poros mondatot, egy szőke nő sikoltó nevetését, csókok, versek és cigaretták mérgét, csonkig égő gyertya gyenge lángját, ellobbanót, Vörösmarty füstkeserű átkát, romok alól, kapkodva, amit lehetett, összerakni a Margitszigetet, s mikor felszállt az imbolygó hajóra - harsogtak már a véres indulók -, kis bőröndjében ott volt Európa.

Next