Siófok - Siófoki Hírek, 2013 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2013-06-01 / 6. szám

13 Aktuális Legények, leányok a gáton Segítő siófokiak is részt vettek az árvíz elleni véde­kezésben a Duna különböző szakaszain. A Foki-he­gyi Egyesület önkéntesei Witzmann Mihály megyei közgyűlési alelnökkel kiegészülve Báta községnél töltötték a homokzsákokat, míg a Fürdőegylet ve­zetőségi tagjai Komáromnál és Almásfüzitőnél vol­tak legények a gáton. Önkéntes segítség a bajban Siófokról is. A városból több csapat is útnak indult, hogy támogatást nyújt­son a gátak megerősítésén dolgozóknak. A Foki-hegyi Egyesület 8 tagja június 10-én reggel indult útnak Báta községbe, hogy az ottaniaknak segítsenek, amiben tud­nak. Velük tartott Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, a megye 4-es számú választókerü­letének elnöke is. A legutóbbi közgyűlésen vetődött fel, hogy a tagok útnak indulnának segíteni. Indulás előtt a Facebookon tájékozódtak, hogy hol lehet leginkább szükség rájuk, így a katasztrófavédelemmel egyeztetve jutottak Bátára. - A homokzsákok töltésében segítet­tünk- mondta Szalai István, a Foki-hegyi Egyesület el­nöke, akitől megtudtuk: helyiekkel, Erdélyből érkezett támogatókkal együtt pakolták a zsákokat. Ugyancsak a homokzsákok töltésében és ételosztásban segéd­keztek a Siófoki Fürdőegylet elnökségének tagjai, akik június 7-8-án előbb Komáromban ételadománnyal ön­töttek erőt az árvízvédelmi munkálatokban részt vevő katonákba és a balatoni vízirendőrökbe, majd az almás­­füzitői vasútállomáson pakolták vagonokba a homok­zsákokat. Hoffmann Henriktől, a Fürdőegylet elnökétől tudjuk: a csapat 200 adag gulyást, 130 rántott szeletet, 250 energiaitalt és 1500 müzliszeletet osztott szét a gá­takon dolgozó hivatásos erők között. K.T. Orvosi ügyelet: Siófok nemcsak saját lakossága iránt érez felelősséget A közigazgatás rendszerének átalakulásával június 30- án megszűnik a Siófok és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás. A települési önkormányzatok az elmúlt idő­szakban a kedvező finanszírozás miatt egyre több szol­gáltatás megszervezését vállalták. A kistérség tanácsa még az év elején döntött arról, hogy közfeladataikat önállóan oldják meg. Ez alól kivételt csak a központi or­vosi ügyelet jelentette, amit június 30-ig közösen szer­vezett meg a térség 10 települése. Július 1-jétől azon­ban már ezt a feladatot is önállóan oldják meg az egyes önkormányzatok. A májusi testületi ülésen a központi orvosi ügyeleti fel­adatok ellátása kapcsán dr. Balázs Árpád polgármester úgy fogalmazott: noha Siófok alapvetően a város lakos­ságának szolgáltat, az önkormányzat felelősséget érez az üdülőtulajdonosok és a környező települések lakos­sága iránt is. Mint mondta: ennek a kölcsönös együtt­működésnek azonban a szolidaritás elve mentén kell megvalósulnia. Siófok Város Önkormányzata a testületi döntés értelmében azt nyilvánította ki, hogy nyitott a kölcsönös együttműködésre a járás területén található bármelyik önkormányzattal, amely önállóan nem tudja ellátni törvényileg kötelező feladatát, egyúttal megfe­lel a város testületi határozatban megfogalmazott kö­vetelményeinek. A testület által meghatározott köve­telménynek jelenleg Balatonszabadi nem felel meg. A község egy olyan önkormányzati társulásba lépett be, amelynek vezetői „háborút" hirdettek Siófok városával szemben. A tisztázó megbeszéléstől elzárkóztak, és vá­rosunk hulladékgazdálkodási feladatellátását minden eszközzel akadályozni igyekeznek. Siófok továbbra is teljes mértékben nyitott az együtt­működésre, a döntés Balatonszabadi képviselő-tes­tületének kezében van, hogy a jövőben Siófok és környékével vagy más települési csoporttal kíván együttműködni. K.T. SIÓFOKHÍREK JÚNIUS

Next