Siófok - Siófoki Hírek, 2023 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2023-07-01 / 7. szám
„A tehetség, ha hagyják dolgozni, utat tör magának” „Nagyot álmodtunk a hármas jubileumot ünneplő gálával, de sikerrel vette az akadályt a csapat, büszke vagyok rájuk, a Balaton Táncegyüttes ma ismét a régi szép időkre emlékeztet: több generáció, színvonalas produkciók, saját nevelésű, fiatal művészeti vezetők - értékelte a gálát a Siófoki Híreknek Tamás Lóránt, a Balaton Tánc Egyesület elnöke. - Bizonyítottuk, hogy helyi produkcióval is kis híján meg lehet tölteni a régió egyik legnagyobb szabadtéri színpadát. S hogy a tehetség, ha hagyják dolgozni, utat tör magának, értéke a Balaton a városnak, érdemes ez a kis közösség a támogatásra.” A több hónapnyi próba, előkészület mellett a legnagyobb kihívást maga a szabadtéri színpad jelentette - árulta el Tamás Lóránt. „Ez a sokkal többre hivatott létesítmény ugyanis úgy áll ott, hogy csak a színpad és a székek vannak, a színpadi, a hang- és a fénytechnikát nekünk kellett vinnünk, ami közel 3 millió forintos kiadást jelentett az egyesületnek; a mérleg másik serpenyőjébe kerül természetesen a jegybevétel. Azt, hogy valóban családias közösséget alkotunk, jól mutatja, hogy a szervezésből is kivették a részüket a táncosok, kicsik és nagyok, valamint jó néhány szülő is. A Nőklub tagjai pedig hagyományosan a jegykezelésben segédkeztek, vagyis szó szerint a helyi erőket megmozgató produkció volt. A város támogatásán kívül pályázatok is kellenek a költségeink előteremtéséhez, egyáltalán, a szakmai előrelépéshez, a fejlődéshez folyamatosan szükségünk van forrásokra. Ezért is lenne jó utat találnunk, akár a fő támogatónk, az önkormányzat segítségével a város nagy cégeihez; amennyiben lenne fogadókészség a részükről, mi az együttműködés során nem csak kérnénk, hanem adni is tudnánk. Egy balatonos kisbusz beszerzése például az egyik álmunk, szakmailag pedig az, hogy egy nagy folklórfesztivál legyen Siófokon, a hajdani Aranykagyló példájára. Kisebb rendezvényekre is vannak elképzeléseink, amelyeknek az egyesület működtetésében lévő Civil Ház adhatna helyet; ennek elkészülte egyébként nagy előrelépés az együttes életében, hiszen van végre saját próbatermünk. Egy komoly felsőoktatási intézmény Siófokra csábítása még sokat jelentene a fiatalok megtartása érdekében; jó hír, hogy nem csak művészeti vezetőink, Fodor Janka és Csuti Péter szerzett „menet közben” táncművészeti diplomát, hanem mások is kedvet kaptak ehhez a pályához, az itt átélt élmények hatására. Vigyázni kell értékeinkre!” A Balaton következő siófoki fellépése az augusztus 20-i Bor és Kenyér Ünnepén lesz, hagyományos karácsony előtti műsoruk pedig ezúttal szintén a jubileum jegyében kerül majd színpadra, többgenerációs, a Balaton Táncegyüttes nagy korszakait felidéző produkcióval.