Szekszárd - Családunk, 1995 (2. évfolyam, 5-8. szám)
1995 / 5. szám
A SZEKSZÁRDI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA HÚSVÉT ELŐTT Március 15-én az időjárás alaposan megtréfált bennünket. Tavaszi napok után ismét a tél diadalmaskodott rövid ideig. Fehér lepellel vonta be a zöldelő vetéseket, virágzó aranyesőket. A kirándulni vágyókat visszariasztotta a meleg otthonokba, dermesztő lehellete felvettette velünk a már letett nagykabátunkat. Egy pillanatra meglepődtünk a tél erőlködésén -Jé, március közepén havazik! -, de eszünkbe sem jutott azt gondolni, hogy a hívatlan vendég örökös úr lehet. Tudjuk ugyanis, hogy a tél után tavasz, a természet időleges halála után újjáéledés következik. Biztosan tudjuk, hogy húsvét eseménye a természetben minden akadályoztatás ellenére is megfordíthatatlan: halálból megyünk az életbe. De ha az egészet nézzük? A teljes évet? Az emberi életet? Évszakok szenvtelen váltakozása: télre tavasz, tavaszra nyár, nyárra ősz, őszre tél... S aztán megint élőből: az élet és halál szakadatlan párviadala. - S feltódulnak nyugtalanító kérdéseink: Miért nyílik a virág, ha száraz kóró lesz belőle? Miért születünk, ha úgyis meghalunk? Miért ez a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő fiatal lány a kórházi ágyon? Miért a balesetben vétlen áldozatként meghaló fiú? Miért a legjobb barát vagy a szeretett hitves halála?... Ilyenkor mintha a tél halálos hatalma diadalmaskodna. Aztán kitavaszodik: kérdéseink határozott állítássá alakulnak: Igen, értelmes az életem. Értelmes, mert szeretnek és szerethetek, elfogadnak és elfogadhatok én is másokat. Értelmes, mert szabadon odaajándékozhatom magamat valakinek, boldoggá tudom tenni a másikat. Önmagában értelmes, ha rájövök egy igazságra, ha maradandót alkothatok, ha minden körülmények között tudok engedelmeskedni a jóra indító belső hangnak. Van értelme az életemnek - valami kitavaszodik, virágba borul ilyenkor bennem. Tél és nyár, ősz és tavasz, értelmesség és értelmetlenség, kilátástalanság és szép remény együtt van jelen az életünkben. Kínzó kérdések és megnyugvást adó válaszok váltakoznak. De kié az utolsó szó? Mi az alapvetőbb, ahonnét kiindulva értelmeznem lehet és kell egész életem: az értelmesség avagy az értelmetlenség? A húsvéti jóhír nem vesz el semmit a „miértek” súlyosságából, nem ringat a „minden tavasz” illúziójába, nem tagadja a tél halálos hatalmának kereszt-keménységét. Hanem éppen az „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” mélypontjától kiindulva érkezik meg a feltámadás csúcspontjáig. Húsvét ennek a megfordíthatatlan iránynak a végérvényes megjelölése: halálból megyünk az életbe, mert az Életé a végső győzelem. Attila atya SZENTGALLENI SZERZETES HÚSVÉTI ÉNEKE Az Isten szólalt szentsége belsején:„Levetettem magamról váltó-ruhám: mimód öltöm megint reánul” S a Főmagasság szóval így válaszolt: „Kelj ki, sírodból, glóriám! Kívánjad, s birodalmam néked adandóm! Kelj ki, sírodból, glóriám! Készülj, lépj elő boldogan és uralkodj! Kelj ki, sírodból, glóriám!” A Fiú „Atyám, ebben ismerek rád, hogy akarsz engemet, és föl fogok támadni hajnalon. Ki fölemelsz, nem mozdulok már mellőled, emeld fényességedbe fiadat! Atyám, fölmagasztallak, mert fölemeltél engemet, s reggel oldaladnál fogok állni. Te pedig, Uram, égbe-vevő Atyám, veled vagyok, osztozni még a glórián. ” Az Atya „Fiam, te mindig énvelem voltál, s minden ami az enyém: tied is! Magasztaljon mint istenét az ég, s hirdesse az egész föld dicsőségedet! Fiam, ülj most már jobbomon, foglald el magasságodat! így kellett néked szenvedni, Fiam! ez az út vezetett elérni glóriám. ” A Fiú „Atyám, a Te szavad az igazság. Tekints földedre s mennyei javaiddal töltsd meg azt! Akkor hitet teszek Érted a népek között, és Te neked fog zengeni glóriám. ” Az Atya „Fiam, folyóit megrészegítettem, sarjadékait megsokasítottam, mezőid termékenységgel zsúfolkodnak, völgyeid dúskálnak gabonában s glóriákat mondanak reám. ” A NÉP „Jézus, hűséges tanú az égben, adj részt minékünk feltámadásod zsengéjében, hogy ahol Te vagy, legyünk mi is, ujjongva a mennyei glórián/”