Szekszárd - Családunk, 2002 (8. évfolyam, 31-34. szám)

2002 / 31. szám

z . Egyházunk történetét szemlélve kitűnik, hogy a természetfölötti hirdetésében mindig segítségül hívta az igaz művészeteket, azok közül is leggyak­rabban a leganyagtalanabbat, a zenét. Érthető ez, hiszen a zene igényli a legkevesebb befektetést és mégis az nyújtja a legnagyobb segítséget a szelle­mi, lelki értékek közvetítésében. A megfelelő szín­vonalú zene képes kimondani a kimondhatatlant. Az ősegyház Isten énekkel való dicséretét örö­költe. Lényegében ugyanazokat a zsoltárokat éne­kelte, amelyeket a zsinagógai gyakorlat ráhagyo­mányozott, csak immár új tartalommal töltve meg­­ Jézusra és az üdvtörténetre vonatkoztatva. Az egyházatyák egyikének felismerése - „bis orat qui cantat” („kétszeresen imádkozik, aki éne­kel”) - szintén gyakorlati tapasztalatból ered. Nagy Szent Gergely és Nagy Károly idejéből is rendre hal­lunk a „római ének”-ről, annak az összes megtérí­tett területen való alkalmazásáról. Ez nemcsak azt jelenti, hogy létezik az egyháznak saját éneke, ha­nem azt is, hogy e saját ének országoktól és népek­től független egyöntetű, kötelező érvényű haszná­lata biztosítja a Rómával való egységet. A IX. századból ránk maradt írásos emlékek se­gítségével megtudhatjuk pontosan, hogy mi is az a „római ének”, mi volt az, amihez nemcsak az egy­házatyák, hanem a későbbi korok nagy szentjei is fordultak, ha ki akarták fejezni Rómával való egy­ségüket, vagy éppen meg akarták reformálni az el­­satnyult liturgiát. A többszólamúság kialakulásának hajnalán eh­hez a dallamkincshez nyúltak cirka hatszáz éven át kizárólagosan, aztán alkalmanként egészen napja­inkig a zeneszerzők, amikor egyházzenét kompo­náltak. Az így született műalkotásokat az egyház mindig szívesen fogadta és integrálta a liturgiába. A reformációt követő újraéledés kapcsán nemcsak az építészetet és a festészetet, hanem a zenét is se­gítségül hívta egyházunk. Sok helyen nemcsak egy-egy kántort vagy orgonistát, hanem egész kó­rust és zenekart foglalkoztattak napi rendszeres­séggel. Jórészt ennek is köszönhető az egyház meg­újulása. Napjainkban e világ közönyétől kell visszahódí­tani az embereket. Egyházunk történelméből ta­nulva elmondhatjuk, hogy van olyan művészi színvonalú örökségünk, amely nemcsak Rómával köt össze bennünket, hanem utat talál az emberi lélekhez, képes azt Istenhez és az égiekhez emelni. Örökségünk az építészet, festészet, szobrászat terén adott - még ha restaurálásra is szorul időről-időre -, de a zene terén újra és újra életre kell kelteni azt. Erre a szent feladatra hívom és várom mindazokat, akik úgy érzik, kaptak az Istentől talentumot és ké­szek azt kamatoztatni is Isten dicsőségére és testvé­reik épülésére. Illő és igazságos, hogy egy ilyen szép számú hívőseregnek jelentős létszámú kórusa legyen. Szekszárd, 2002. február 22. Dibusz Ferenc kántor - A legcsodálatosabb hangszer az emberi hang. Először azért, mert alkotója az Isten, má­sodszor azért, mert mindig kéznél van.­­ A többszólamú kultúrák közül legcsodálato­sabb az európai többszólamúság, mert a fizika törvényére, a felhangrendszerre épül.­­ Kodály Zoltán szerint a kórusban való ének­lés barátságot sző a tagok között anélkül, hogy jelentősebb ideig beszélgetnének egymással. Sa­ját tapasztalatom, hogy akivel egy kórusban énekeltem, évtizedek múlva is barátként kö­szönt az utcán, szóba elegyedünk egymással, noha korábban a közös beszélgetés csekély volt köztünk. Az éneklés, a közös éneklés csodálatos ereje hozott közel bennünket egymáshoz. A kóruséneklés szépségéről, értelméről és a liturgiában betöltött vagy betöltendő szerepéről­ ­ A szellemi élet területei kölcsönhatásban vannak egymással, ezért az összecsengő, művé­szi harmónia, amely az emberi szíveket is össze­kovácsolja, segít abban, hogy a kórus közösség­gé is váljon.­­ A zeneművek helyes megválasztása azt ered­ményezi, hogy a fáradságos tanulás rövid időn belül meghozza gyümölcsét és Isten dicsérete egyúttal élményt is szerez hallgatónak és előadó­nak egyaránt. - Egyházunk a liturgiában elhangzó szövegek mellett az előírt énekek szövegével is tanítani akar bennünket. - Az énekek adott eseteben lehetnek olyanok, amelyekbe már az ősegyházban sem kapcsoló­dott be a gyülekezet, csak a kórus vagy egy szó­lista énekelte; gondoljunk a traktusra, ami nagyböjt idején az evangélium előtt hangzik. Ilyenkor a nép részvétele az aktív hallgatás, oda­figyelés (mint például a prédikáció esetében).­­ A szent zene a liturgia integráns része. Tud­juk, hogy a pars principalis, a fő rész az, ami nél­kül nem működik az egész; mondjuk szerveze­tünkben a szív, az agy, stb., a pars integrális­­ szervezetünkben a láb vagy a kéz - ami nélkül ugyan működik a test, de torzónak hívják. Ha ezt a természeti képet a liturgiára vonatkoztat­juk, akkor világosan látnunk kell azt is, hogy nem elégedhetünk meg pusztán csak valami­lyen zenével (műlábbal, miikézzel), hanem meg kell keresnünk az egyház saját zenéjét, hi­szen attól nyeri vissza a liturgia eredeti, teljes ér­tékű működését. Nélküle falábú, vagy rosszabb esetben torzó. (Robert Scaris, az Amerikai Egy­házzenei Társaság elnökének előadása nyo­mán.) - Templomunk 200 éves évfordulója külön okot ad az üdvtörténet eseményeinek még telje­sebb ünneplésére. Manapság sokan közönyösek az ünnepekkel kapcsolatosan - Te vagy Ön, aki ezt olvasod, olvassa természetesen nem... Szekszárd, 2002. február 27 _________________Dibusz Ferenc kántor­ i gyógyító szeretet Ha földi gond, baj Gyötör, leterít, Ha úgy érzed már Ember nem segít, Van egy hely Hol vigaszra találsz, Nem kell pénz, csak őszinte fohász. Borulj térdre, ne szégyelld magad, Mert úgy érzed a szíved megszakad. Az Úr tudja minden bánatod, És hozzád hajol amikor hívod. Hittel kérd az Isten kegyelmét érzed majd a keze melegét. Szíved többé nem lesz már szegény, Lelkedet is elönti a fény. Ha boldog leszel soha ne feledd, Hogy Jézus volt, ki segített neked. Imádd Őt és áldjad Szent Nevét Ki számon tartja minden gyermekét. Ha kételyedre senki nem felel, Ő az aki biztat, felemel. Ne törjön le bánat, szenvedés, Mert van hit, remény, ez nem kevés. Czirákiné Marika FELHÍVÁS! Egyházközségünk a belváro­si templom alapkőletételé­nek 200. évfordulójára emlé­kezik 2002. május 27-én. Ez alkalommal kiállítást is sze­retnénk rendezni, melyen ré­gi fényképek, elsőáldozási­­bérmálási emléklapok, dedi­kált imakönyvek, bibliák, hit­tankönyvek, festmények, missziós tárgyak, stb. szere­pelnének. Kérjük, hogy aki ilyennel rendelkezik, és akár végleg, akár ideiglenesen nekünk adná, hozza el a plébániára április 10-ig. 7

Next