Szekszárd - Családunk, 2002 (8. évfolyam, 31-34. szám)
2002 / 31. szám
z . Egyházunk történetét szemlélve kitűnik, hogy a természetfölötti hirdetésében mindig segítségül hívta az igaz művészeteket, azok közül is leggyakrabban a leganyagtalanabbat, a zenét. Érthető ez, hiszen a zene igényli a legkevesebb befektetést és mégis az nyújtja a legnagyobb segítséget a szellemi, lelki értékek közvetítésében. A megfelelő színvonalú zene képes kimondani a kimondhatatlant. Az ősegyház Isten énekkel való dicséretét örökölte. Lényegében ugyanazokat a zsoltárokat énekelte, amelyeket a zsinagógai gyakorlat ráhagyományozott, csak immár új tartalommal töltve meg Jézusra és az üdvtörténetre vonatkoztatva. Az egyházatyák egyikének felismerése - „bis orat qui cantat” („kétszeresen imádkozik, aki énekel”) - szintén gyakorlati tapasztalatból ered. Nagy Szent Gergely és Nagy Károly idejéből is rendre hallunk a „római ének”-ről, annak az összes megtérített területen való alkalmazásáról. Ez nemcsak azt jelenti, hogy létezik az egyháznak saját éneke, hanem azt is, hogy e saját ének országoktól és népektől független egyöntetű, kötelező érvényű használata biztosítja a Rómával való egységet. A IX. századból ránk maradt írásos emlékek segítségével megtudhatjuk pontosan, hogy mi is az a „római ének”, mi volt az, amihez nemcsak az egyházatyák, hanem a későbbi korok nagy szentjei is fordultak, ha ki akarták fejezni Rómával való egységüket, vagy éppen meg akarták reformálni az elsatnyult liturgiát. A többszólamúság kialakulásának hajnalán ehhez a dallamkincshez nyúltak cirka hatszáz éven át kizárólagosan, aztán alkalmanként egészen napjainkig a zeneszerzők, amikor egyházzenét komponáltak. Az így született műalkotásokat az egyház mindig szívesen fogadta és integrálta a liturgiába. A reformációt követő újraéledés kapcsán nemcsak az építészetet és a festészetet, hanem a zenét is segítségül hívta egyházunk. Sok helyen nemcsak egy-egy kántort vagy orgonistát, hanem egész kórust és zenekart foglalkoztattak napi rendszerességgel. Jórészt ennek is köszönhető az egyház megújulása. Napjainkban e világ közönyétől kell visszahódítani az embereket. Egyházunk történelméből tanulva elmondhatjuk, hogy van olyan művészi színvonalú örökségünk, amely nemcsak Rómával köt össze bennünket, hanem utat talál az emberi lélekhez, képes azt Istenhez és az égiekhez emelni. Örökségünk az építészet, festészet, szobrászat terén adott - még ha restaurálásra is szorul időről-időre -, de a zene terén újra és újra életre kell kelteni azt. Erre a szent feladatra hívom és várom mindazokat, akik úgy érzik, kaptak az Istentől talentumot és készek azt kamatoztatni is Isten dicsőségére és testvéreik épülésére. Illő és igazságos, hogy egy ilyen szép számú hívőseregnek jelentős létszámú kórusa legyen. Szekszárd, 2002. február 22. Dibusz Ferenc kántor - A legcsodálatosabb hangszer az emberi hang. Először azért, mert alkotója az Isten, másodszor azért, mert mindig kéznél van. A többszólamú kultúrák közül legcsodálatosabb az európai többszólamúság, mert a fizika törvényére, a felhangrendszerre épül. Kodály Zoltán szerint a kórusban való éneklés barátságot sző a tagok között anélkül, hogy jelentősebb ideig beszélgetnének egymással. Saját tapasztalatom, hogy akivel egy kórusban énekeltem, évtizedek múlva is barátként köszönt az utcán, szóba elegyedünk egymással, noha korábban a közös beszélgetés csekély volt köztünk. Az éneklés, a közös éneklés csodálatos ereje hozott közel bennünket egymáshoz. A kóruséneklés szépségéről, értelméről és a liturgiában betöltött vagy betöltendő szerepéről A szellemi élet területei kölcsönhatásban vannak egymással, ezért az összecsengő, művészi harmónia, amely az emberi szíveket is összekovácsolja, segít abban, hogy a kórus közösséggé is váljon. A zeneművek helyes megválasztása azt eredményezi, hogy a fáradságos tanulás rövid időn belül meghozza gyümölcsét és Isten dicsérete egyúttal élményt is szerez hallgatónak és előadónak egyaránt. - Egyházunk a liturgiában elhangzó szövegek mellett az előírt énekek szövegével is tanítani akar bennünket. - Az énekek adott eseteben lehetnek olyanok, amelyekbe már az ősegyházban sem kapcsolódott be a gyülekezet, csak a kórus vagy egy szólista énekelte; gondoljunk a traktusra, ami nagyböjt idején az evangélium előtt hangzik. Ilyenkor a nép részvétele az aktív hallgatás, odafigyelés (mint például a prédikáció esetében). A szent zene a liturgia integráns része. Tudjuk, hogy a pars principalis, a fő rész az, ami nélkül nem működik az egész; mondjuk szervezetünkben a szív, az agy, stb., a pars integrális szervezetünkben a láb vagy a kéz - ami nélkül ugyan működik a test, de torzónak hívják. Ha ezt a természeti képet a liturgiára vonatkoztatjuk, akkor világosan látnunk kell azt is, hogy nem elégedhetünk meg pusztán csak valamilyen zenével (műlábbal, miikézzel), hanem meg kell keresnünk az egyház saját zenéjét, hiszen attól nyeri vissza a liturgia eredeti, teljes értékű működését. Nélküle falábú, vagy rosszabb esetben torzó. (Robert Scaris, az Amerikai Egyházzenei Társaság elnökének előadása nyomán.) - Templomunk 200 éves évfordulója külön okot ad az üdvtörténet eseményeinek még teljesebb ünneplésére. Manapság sokan közönyösek az ünnepekkel kapcsolatosan - Te vagy Ön, aki ezt olvasod, olvassa természetesen nem... Szekszárd, 2002. február 27 _________________Dibusz Ferenc kántor i gyógyító szeretet Ha földi gond, baj Gyötör, leterít, Ha úgy érzed már Ember nem segít, Van egy hely Hol vigaszra találsz, Nem kell pénz, csak őszinte fohász. Borulj térdre, ne szégyelld magad, Mert úgy érzed a szíved megszakad. Az Úr tudja minden bánatod, És hozzád hajol amikor hívod. Hittel kérd az Isten kegyelmét érzed majd a keze melegét. Szíved többé nem lesz már szegény, Lelkedet is elönti a fény. Ha boldog leszel soha ne feledd, Hogy Jézus volt, ki segített neked. Imádd Őt és áldjad Szent Nevét Ki számon tartja minden gyermekét. Ha kételyedre senki nem felel, Ő az aki biztat, felemel. Ne törjön le bánat, szenvedés, Mert van hit, remény, ez nem kevés. Czirákiné Marika FELHÍVÁS! Egyházközségünk a belvárosi templom alapkőletételének 200. évfordulójára emlékezik 2002. május 27-én. Ez alkalommal kiállítást is szeretnénk rendezni, melyen régi fényképek, elsőáldozásibérmálási emléklapok, dedikált imakönyvek, bibliák, hittankönyvek, festmények, missziós tárgyak, stb. szerepelnének. Kérjük, hogy aki ilyennel rendelkezik, és akár végleg, akár ideiglenesen nekünk adná, hozza el a plébániára április 10-ig. 7