Szekszárd - Családunk, 2003 (9. évfolyam, 35-37. szám)
2003 / 35. szám
A SZEKSZÁRDI KATOLIKUS BGYHÁZKDZSÉO TÁJÉKOZTATÓJA EGY magyar boldog - sok boldog magyar Rómában „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá!” - ilyen egyszerű és hatásos receptet írt föl nekünk Dr. Batthyány- Strattmann László herceg, a szentéletű orvos. Ő maga magán tesztelte ezt a gyógyszert: dúsgazdag főúr létére orvosi egyetemet végzett, majd sebészi és szemészeti képesítést szerzett, és ettől fogva minden idejét, minden vagyonát a szegények gyógyítására szentelte. Halála után 72 esztendővel a római pápa hivatalosan is a boldogok sorába iktatta: ezentúl égi pártfogóként, örök példaképként tisztelheti őt a hívek sokasága. Öröm volt magyarnak lenni az Örök Városban ezekben az ünnepi napokban. Minden sugárzott a márciusi mediterrán napsütésben, s mindenen átragyogott egy közülünk való, hiteles ember tekintete a Szent Péter Bazilika homlokzatáról. Jó volt fölpillantani rá, s jó volt egymás szemébe nézni, egymás kezét megszorítani, nemzeti zászlónkat meglobogtatni, ősi dalainkat együtt énekelni Róma szívében. Jó volt érezni, jó volt tudni: a földi zarándok magyarok és a már célba érkezett magyar szentek, neves és névtelen boldogok egy ujjongó közös kórusban együtt hozsannáznak Szent Péter trónusánál - s önfeledten együtt zengedeznek valahol a Jóisten mennyei karában is. És közben ragyog a Nap, bearanyozva boldogot s boldogtalant, jót, rosszat, igazat és bűnöst. A Pál apostol tiszteletére szentelt bazilikában másnap új prímásunk, Erdő Péter beszélt a magyarok hálaadó miséjén. Néhány gondolata a szívünk közepébe talált. Például amikor a jeles francia írót, Bernanos-t idézte: Ha a keresztények nemcsak tapsolnak a szenteknek, hanem valóban követnék példájukat, aligha szakadt volna ezer darabra az Egyház. Ha hitelesen élnénk az evangéliumot, amint azt a szentek tették, a jelen világ is a szeretet, a békesség, az öröm hazája lehetne. Ahonnan sokkal könnyebb, sokkal egyszerűbb lenne belépni majdan a szűk kapun, örök otthonunkba. A fény mellett persze mindig ott az árnyék. A földi élet már csak ilyen. A jámbor zarándokok között is akadnak olykor éretlen/értetlen turisták, akik nem a lényegre figyelnek. Van, akit a külső csillogás csábít, van, akit a vásárlás ösztöne kerít hatalmába. Bizony, bizony, a mi társaságunkban is volt két idősebb férfi, akik sok kellemetlen pillanatot okoztak társaiknak. Mindjárt az első este elvesztek, elkóboroltak, aztán persze rossz irányba szálltak metróra. Vártuk-kerestük őket, így csak este 11 óra tájban értünk vissza a szállásunkra - a kétnapos utazás, a sűrű programok következtében természetesen holtfáradtan. Ők viszont, ahelyett, hogy szép csendesen meghúzták volna magukat a történtek után, azonnal fölzavarták az órák óta pihenő sofőröket, merthogy náluk csupán negyedannyiba kerül a sör, mint Rómában. A legszörnyűbb mégiscsak az volt, amikor a velünk utazó húszéves forma vak lány láttán ők a Taigetoszt, az ókoriak bölcsességét, bátorságát kezdték emlegetni: azoknak bezzeg volt elegendő lelkierejük ahhoz, hogy az életképtelen, sérült emberpalántákat idejekorán kiszűrjék a társadalomból. Ez aztán már tényleg komoly ellentmondásra ösztökélt, hiszen a kereszténység lényege, Batthyány doktor tanítása épp az ellenkezőjét tanúsítja: egy közösség akkor lesz boldog, kiegyensúlyozott, ha fölkarolja beteg, elesett tagjait, és kölcsönösen gazdagítják egymást. A végén ennek a velünk utazó leánynak őszintén megköszönhettem, hogy oly sokat tanultunk tőle: vezette a közös énekeket, kitűnően alkalmazkodott a külső körülményekhez, jobban ügyelt-figyelt ő másokra, mint azok őrá. Nélküle sokkal szegényebb lett volna a mi ünneplésünk. Tetszik, nem tetszik: az efféle emberi mozzanatok szervesen hozzátartoznak egy zarándoklathoz. Sőt szentjeink életéhez is! Mert jó tudni, fontos látni: senki sem kész szentként indul neki az életnek. Fokról-fokra lesz, lehet tökéletessé. Batthyány- Strattmann László lelki fejlődése sem volt végig sima, zökkenőktől mentes. Gyermekkorában kemény, fájdalmas megrázkódtatás érte: édesapja elhagyta anyját, sőt a Katolikus Egyházból is kilépett, hogy azt a másik asszonyt nőül vehesse. Mindez alighanem hozzájárult ahhoz, hogy az édesanya korán elhunyt, s a főúri sarj fiatalsága meglehetősen zaklatottan telt el. Kicsapták a gimnáziumból, egyetemi évei alatt felelőtlen kalandokba keveredett, még házasságon kívüli gyermeke is született (becsületére legyen mondva: élete végéig gondoskodott róla). Aztán rátalált igazi társára, egy mélyen vallásos, kiegyensúlyozott asszony, Coreth Mária Terézia grófnő személyében. Boldog, harmonikus házasságukat a Jóisten 13 gyermekkel áldotta meg, akiket nagy gonddal, szeretettel neveltek. Ketten közülük gyermekkorban, a legidősebb fiú viszont 21 évesen adta vissza lelkét Teremtőjének. Az örök életbe vetett hittel és békével fogadták e megpróbáltatásokat. Közben a herceg hivatásában is megtalálta örömét, életének kiteljesedését. Saját vagyonából két kórházat alapított, elsősorban szembetegek számára. A szegényeket ingyen gyógyította, sőt gyakran komoly anyagi támogatásban részesítette őket. Betegeinek nem csupán testi, hanem lelki egészségével is törődött: igyekezett fölkelteni bennük a Gondviselésbe vetett bizalmat. Műtétek előtt együtt imádkozott velük, az eredményes kezelés után közösen adtak hálát a gyógulásért. Sokszor hangoztatta: ő csupán eszköz a jóisten kezéen. Az Egyháznak ma nem elsősorban tanítókra, sokkal inkább tanúkra van szüksége - hangsúlyozta egykor VI. Pál pápa. A szeretetről nem elég beszélni: a szeretetet élni kell. Erről tanúskodik Dr. Batthyány példája. Ahogyan a jogászból lett főpap, Erdő Péter Rómában fogalmazott: egy szerződés, egy okirat lehet bármilyen pontos, szabatos, tökéletes, semmit sem ér, ha nincs rajta pecsét. A keresztény tanítást csakis a keresztény tanúságtétel, a nap mint nap életre váltott evangélium pecsétje hitelesítheti. Kirsch János diakónus Boldoggá avatás Rómában Verőfény és harangzúgás Köszönti az Ég Urát Mikor boldoggá fogadja A szegények orvosát. Reméljük, hogy Strattmann 2003. március 23. László Boldogságát elnyeri Hiszen ezért imádkoznak Zarándokok ezrei. Száll az ima és az ének A hatalmas téren át Mikor közeledni látjuk A mosolygó Szentatyát. Jelenléte feledteti Róma ezer csodáját Szinte látjuk felragyogni Égnek, földnek Királyát. Méltatja az új Boldogot Szerénységét és hitét Hűségét a családjáért Áldozatát másokért. Őt nem a neve tette naggyá Nem is a vasakarat De másokért használta fel Mit az Isten ingyen ad. Nincs rá szavunk megköszönni Mit jó Urunk velünk tett Hogy csoportunk a Szentatyával Néhány órát tölthetett. Imádkozz te kedves Boldog Sok zarándok hívedért Ahogy életedben tetted Minden beteg emberért Könyörögj a családokért És hűséges papokért Zavarodott világ helyett Békés, boldog napokért. (Czirákiné)