Szekszárd - Családunk, 2008 (13. évfolyam, 53-57. szám)
2008 / 53. szám
13. évfolyam II szám A SZEKSZÁRDI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA Ötvenharmadik szám • 2008. március HELYES ÍRÁS, HELYES ÉLET „Aki a Bibliát nem ismeri, Krisztust nem ismeri." (Szent Jeromos) Radnóti Miklósról olvastam valahol: amikor jöttek érte, hogy elhurcolják a munkaszolgálatra, nem sok időt hagytak neki a szedelőzködésre. Éppen csak arra volt alkalma, hogy megölelje a feleségét, és egy kis alakú Szentírást csúsztasson a zsebébe, így indult el végzetes útjára. Érdemes eltöprengenünk azon: vajon mi mit vinnénk magunkkal hasonló helyzetben? A mi életünkben hol a helye a Bibliának? Talán valamelyik félreeső polcon porosodik? Vagy ott van a kezünk ügyében, s legalább annyiszor nyúlunk érte, mint a televízió távirányítójáért? Lehet, hogy első hallásra meghökkentő ez az összehasonlítás, de ha mélyebben belegondolunk, elég pontosan jelzi, milyen erők, milyen hatások érnek bennünket, hogyan alakítják életünket. A magyar keresztény egyházak által közösen meghirdetett „BIBLIA ÉVE” jó alkalom a lelkiismeret-vizsgálatra, még inkább a továbblépésre, a nagy elhatározásra, hogy valóban nap mint nap figyeljünk és feleljünk az Isten szavára. Fogadjuk meg a III. században élt tudós egyházatya, Órigenész tanácsát: „Ha az Úr testét nyújtják nektek, akkor vigyáztok rá nagyon, félő tisztelettel, hogy egyetlen morzsája se hulljék a földre. De ha ilyen gondot fordítotok arra, hogy az ő testét megőrizzétek, hogyan hihetitek azt, hogy kisebb vétség elhanyagolni Isten szavát, mint az ő testét?” A Biblia ma elérhető. Bármikor beszerezhető az egyházi könyvesboltokban, e kitüntetett esztendőben még „akciósan” is. Éppen emiatt esetleg nem igazán érezzük, mekkora kincs. Egy kissé mintha devalválódott volna; könnyen beillesztjük azoknak a haszontalan tárgyaknak a sorába, amelyeket hirtelen ötlettől/reklámtól vezéreltetve lépten-nyomon megveszünk, anélkül, hogy ténylegesen szükségünk lenne rájuk. Ritkán gondolunk azokra a régmúlt időkre, amikor a kolostorokban évekig, évtizedekig másolták, díszítették egy-egy példányát, s ha elkészült, akár falvakat adtak érte. De nem kell ilyen messzire visszanyúlnunk: bizonyára az is feledésbe merült már, hogy 1945-től egészen 1973-ig nem jelenhetett meg Magyarországon katolikus kiadású Biblia. Hála Istennek, ma már a mi ifjúkori tapasztalataink is szinte a legendák világába tartoznak: bizony, még az 1980-as évek elején is csak titokban csempészhettük be a Szentírást a laktanyába, s főbenjáró vétségnek számított, ha „illegális” összejöveteleinken olvasgattuk, beszélgettünk róla. Óvtuk, rejtettük, féltettük. Értékeltük. Ám a Biblia sokkal több annál, mint hogy életünk egy-egy korszakában fölfedezzük, elolvassuk, aztán ismét visszarakjuk a polcra. Minden korban, minden helyzetben tanít, vezet, erőt ad. Kimeríthetetlen forrás. Egyetemes, mégis személyre szabott üzenete van. Itt és most. Neked, nekem. Kirsch János - diakónus Guttenberg (1397-1468) híres 42 soros bibliájának egy oldala. Az első nyomtatott biblia 2 kötetben, 1282 oldalon jelent meg. Ma összesen már csak 48 példány létezik a világon, az eredetileg 180 példányban papírra és 30 példányban drága pergamenre nyomtatott könyvből, amelyet még ma is a világ ezideig legszebben nyomtatott könyveként tartanak számon. A kinyomtatott oldalakra utólag, kézzel festették a díszeket, színes iniciálékat. Sch.P. Dr. Gálos István A szeretett személy búcsúzásának fájdalmával, ugyanakkor a hazaérkezett gyermek megnyugvásával fogadtuk a szomorú hírt, hogy az életpéldájával, erős hitével sokunkat tanító Házas Hétvégés barátunk, dr. Gálos István, elhunyt. Furcsa ez a doktori titulus, mivel ő ezt előttünk soha nem használta, de most úgy méltó, hogy tudós tanáremberként így köszönjünk el tőle. Olyan volt nekünk az Istvánnal és feleségével, Máriával megtett életutunk része, mintha az alföldről indulva egy nagy folyam mentén fölfelé haladva, egyre tisztább vizű folyó, patak, csermely mentén közelítenénk a csúcshoz, a kristálytiszta forráshoz, ahol testünk ugyan megfárad, de lelkünk kitágul és megszépül. „A tegnap szeretete nem elég a holnapra. Töltődj fel a FORRÁSÁnál!” - írta nekünk sms-ben újév napján. Közös zarándoklétünk alatt figyeltük biblikus alapokon nyugvó életüket, hálásan köszöntük Istvánnak a lelki programokra: rorátékra, keresztutakra, imaórákra készült írásait, elmélkedéseit. Az utolsó napok kórházi élményei kitörölhetetlenül élnek a szívünkben: ahogy ragaszkodott a napi szentáldozáshoz, s a nehezen engedelmeskedő keze miatt sokára tudta csak a szájába venni a szent ostyát, szeme sarkában megjelent egy könnycsepp - az ég és a föld ott összeért. Drága István! Köszönjük Istennek, hogy találkozhattunk Veled, s az ismételt, végső találkozás reményében búcsúzunk ideiglenesen. Ránk hagyományoztad a bibliai igék szeretetét, ezek egyikével köszönünk el Tőled, aki utadat most bejártad, megérkeztél a FORRÁShoz: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell.” (íz 48,17) Nyugodj békében! Simon Béla és Juli