Szekszárd - Családunk, 2009 (16. évfolyam, 58-63. szám)
2009 / 58. szám
z CSALÁDUNK Február 7-én az egyházközösségi képviselő-testület és a lelki csoportok tagjai részvételével Pécsre kirándultunk, ahol egy különleges lelki napon vehettünk részt. Kiváló idegenvezetéssel először a Székesegyházat tekintettük meg, majd átsétáltunk az Irgalmas templomba, amely zsúfolásig megtelt a Regionális Medjugorjei napra. A nagyon jól szervezett programban Bacskai László atya medjugorjei ismertetése jól megalapozta lelki ráhangolódásunkat a tanúságtételekre, a szentségimádásra, a szentmisére és a medjugorjei Rózsafüzérre. Mindezeket nagyon jól kiegészítette az élő zene, amely a számunkra már jól ismert énekekkel mélyen megérintette lelkünket. Azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében írhatom: szívet, lelket melengető élményben volt részünk. Isten kegyelméből már négyszer voltam Medjugorjében. Ez a lelki nap is hozzásegített felidézni azokat a rendkívüli élményeket, amelyeket ad a béke, a hit és megtérés megtapasztalási helye. Nem véletlen, hogy több lelki testvérünk évente elzarándokol erre a helyre. Az Irgalmas templomból a Kőtárba mentünk, ahol jó hangulatban ebédeltünk meg, miközben megbeszéltük az átélt felejthetetlen nap élményeit. Hál’ Istennek, ismételten megtapasztalhattuk az imádság és a lelki egység közösségépítő erejét. Köszönjük ezt a szép napot! Reméljük, hogy Szekszárdon is megvalósul egy hasonló regionális találkozó! Sudár Sarolta EGYHÁZKÖZÖSSÉGI LELKI NAP PÉCSETT Nagyon régen volt, amikor Medjugorjéról először hallottam. Édesanyám, aki számos más kegyhelyet felkeresett, mesélt a zarándokúráról és arról a lelki feltöltődésről, amit ott kapott. Már akkor éreztem az első hívó szót. Aztán, ahogy szokták mondani, „Isten útjai kifürkészhetetlenek”: két évvel ezelőtt pont akkor és a közelben nyaraltunk Horvátországban, amikor a szekszárdiak a szokásos medjugorjei útjukon voltak. Akkor is ott volt a szívemben a hívó szó, ha pár órára is, de át kell mennem. Ismerőssel sajnos nem sikerült találkozni, viszont a szívemben, lelkemben nyomban éreztem azt az össze nem téveszthető bizsergést és vibrálást, ami mindig is nagyon sokat jelentett. Ezért is jelentkeztem 2008- ban az útra, de sajnos a körülmények úgy hozták, hogy le kellett mondanom a rész HÍVŐ SZÓ vételt. Sajgott a szívem, de éreztem, hogy voltak, akik gondoltak egy picit rám is az utazók közül. Ilyen előzmények után érkezett el az utunk Pécsre a Regionális találkozóra. Szörnyű és igen zaklatott hetem volt előtte, hiszen a gazdaság és a politika árnyoldalai szét tudják zilálni az embert, még ha kifelé igyekszik is mindig mosolyogni, azért a szív sokszor zokog. Viszont aztán jött a derű és a fény, hiszen szinte kézzel lehetett tapintani a köztünk jelen lévő szeretetet. Élmény volt a javából, de nem a mai hétköznapi szóhasználatban közhely szintjére lekoptatva, hanem a maga magasztos valójában. Akik ott voltunk, egyek lettünk a szeretetben és a békében, abban, amely olyannyira hiányzik a hétköznapokból, hogy sokan szinte nem is sejtjük, de ettől fuldoklunk. Béke, béke, béke! Hangzott annak idején az üzenet, amely talán soha sem olyan égetően fontos, mint ma. Ezt hoztam magammal a „pécsi Medjugorjéból” és ezt próbálom továbbadni azóta is. A hívó szó pedig csak erősödött, mert bizonyossá vált bennem, hogy az embernek teremteni kell rá alkalmat, ha pedig adott, akkor ki kell használnia, hogy kiszakadjon a hétköznapok sodrából. Ki kell tudnunk magunkat „üresíteni”, helyet kell teremteni ahhoz, hogy békesség és ezáltal kegyelem töltse be szívünket, mert nem csak mi szomjazzuk ezt, hanem a körülöttünk élők is. Annyi szépet, áradozó szavakat hallottam már a kedves hívőktől és Medjugorje üzenetének köztünk élő nagykövetétől, Laci atyától, hogy idén a hívó szó be kell, hogy érjen. Ott leszek! Kerekes Csaba