Szekszárd - Családunk, 2017 (24. évfolyam, 101-104. szám)

2017 / 101. szám

Hála és köszönet Egyik szemünk sír, a másik nevet - mondta a köszöntőben az akkori egy­házközségi elnök, Posta Péter, mert Béla atyától el kellett búcsúzni, az fájt, de örültek annak, hogy egy ismerős plébá­nost kaptak személyemben. Most ugyanez a helyzet, igaz, hogy majdnem 14 év plébánosság után Moh­ácsra kell mennem, de utódomul a leg­jobb barátom, Petkó Tamás jön, aki szin­tén szolgált itt néhány évet káplánként, neki adhatom át a stafétát, vagy ahogy ő fogalmazta, most ő ülhet be ebbe a ha­jóba. Ha most végigvenném az itt eltöltött időt, az hosszú lenne, talán Dr. Ótos Miklós plébániatörténet könyvében utá­na lehet nézni. Igazából szeretném kifejezni a kö­­szönetemet és hálámat, ahogy a 2012-es Kisboldogasszony búcsún mondtam, csak azt tudom megismételni. Hálás va­gyok azért, hogy ilyen egyházközségnek lehetek a plébánosa. A hívek részéről sokszor megkapom a szeretet kifejezését és ragaszkodást, ami erőt ad a további szolgálathoz, jelmondatomnak megfe­lelően: „Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.” (Lk 22,27) (Ezt 5 évvel ezelőtt mondtam.) Nagyon sok szép emlék fűz ide. Na­gyon sok jó és áldozatkész ember vett körül a szolgálatomban. Nem szeretnék felsorolásba bocsátkozni, mert olyan so­kan vannak, hogy ha valakit kihagynék, akkor sértődés lenne belőle. Szeretném megköszönni a lelkiségek szolgálatát, akik a maguk karizmájával járultak hozzá a plébánia lelkiségéhez. A Házas Hétvégét hadd legyen szabad kü­lön is megemlíteni, hiszen ennek a kö­zösségnek tagja is vagyok, vagyis nem­csak szolgálom őket, hanem merítkezem is belőlük. Köszönöm, hogy sokszor megkérdezték tőlem HÉM (azaz Hogy Érzed Magad)? És kíváncsiak is voltak rá, hogy vagyok. Köszönöm, hogy együtt készíthettük a jegyeseket a házasságra, ill. hogy a kisházas csoportokat összefogták közös­ségben. A katekumenek csoportjában is nagy segítségemre voltak, mint befogadó közösség. Az egyik legszebb dolog volt az évben, amikor karácsony előtt több mint százan segítők összejöttünk a közösségi házban, és egy vacsora keretében köszöntöttük egymást és csodálkoztunk rá a másik szolgálatára. Igaz, hogy nem sokan vagyunk papok a plébánián, de vannak áldozatos segí­tők, akikért hála és köszönet. Amikor idekerültem, ezt mondtam: Jelmondatom így hangzik: ’’Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.” Ez pedig azt jelenti, hogy nem kiszolgálni akarom a rám bízottakat, hanem szolgálni, vagyis szeretném munkámat, egységben a ked­ves testvérekkel, jézust szolgáló lelkület­­tel végezni, Isten dicsőségére és Egyhá­zunk javára, amihez kérem Isten áldását, a hívek imáját és szeretetét. Ezt szeretném most megköszönni. A munkatársaimnak köszönöm, akik a napi rutin munkában segítettek, hogy volt emberem szinte mindenre, nem kel­lett nekem mindenhez értenem, de így kezdtem megtalálni a megfelelő embere­ket. Ezért is köszönöm azoknak a mun­káját és segítségét, akik a templom és a plébánia felújításokban adtak tanácsot. Nem szeretek építkezni, de ehhez képest sok mindent kellett csinálni. A kőtemplomok és a plébánia falai megújulása mellett mégis azok az él­mények jutnak eszembe, amikor együtt zarándokoltunk belföldre vagy külföld­re, a remetei búcsúk, az egyházközségi napok, a farsangi bálok, az 50 éves meg­lepetés misém és a tavalyi ezüstmisém, ahol nagyon sokan voltunk, és együtt adtunk hálát az elmúlt 25 esztendőért. Ahogy akkor mondtam: szeretném a papi életemet szeretettel, irgalommal szolgálva végezni. Ehhez sok segítséget kaptam a kedves Testvérektől. Köszönöm, hogy a civil szférával is megértettük egymást, és együtt tehet-

Next