Szekszárd - Családunk, 2017 (24. évfolyam, 101-104. szám)
2017 / 101. szám
Hála és köszönet Egyik szemünk sír, a másik nevet - mondta a köszöntőben az akkori egyházközségi elnök, Posta Péter, mert Béla atyától el kellett búcsúzni, az fájt, de örültek annak, hogy egy ismerős plébánost kaptak személyemben. Most ugyanez a helyzet, igaz, hogy majdnem 14 év plébánosság után Mohácsra kell mennem, de utódomul a legjobb barátom, Petkó Tamás jön, aki szintén szolgált itt néhány évet káplánként, neki adhatom át a stafétát, vagy ahogy ő fogalmazta, most ő ülhet be ebbe a hajóba. Ha most végigvenném az itt eltöltött időt, az hosszú lenne, talán Dr. Ótos Miklós plébániatörténet könyvében utána lehet nézni. Igazából szeretném kifejezni a köszönetemet és hálámat, ahogy a 2012-es Kisboldogasszony búcsún mondtam, csak azt tudom megismételni. Hálás vagyok azért, hogy ilyen egyházközségnek lehetek a plébánosa. A hívek részéről sokszor megkapom a szeretet kifejezését és ragaszkodást, ami erőt ad a további szolgálathoz, jelmondatomnak megfelelően: „Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.” (Lk 22,27) (Ezt 5 évvel ezelőtt mondtam.) Nagyon sok szép emlék fűz ide. Nagyon sok jó és áldozatkész ember vett körül a szolgálatomban. Nem szeretnék felsorolásba bocsátkozni, mert olyan sokan vannak, hogy ha valakit kihagynék, akkor sértődés lenne belőle. Szeretném megköszönni a lelkiségek szolgálatát, akik a maguk karizmájával járultak hozzá a plébánia lelkiségéhez. A Házas Hétvégét hadd legyen szabad külön is megemlíteni, hiszen ennek a közösségnek tagja is vagyok, vagyis nemcsak szolgálom őket, hanem merítkezem is belőlük. Köszönöm, hogy sokszor megkérdezték tőlem HÉM (azaz Hogy Érzed Magad)? És kíváncsiak is voltak rá, hogy vagyok. Köszönöm, hogy együtt készíthettük a jegyeseket a házasságra, ill. hogy a kisházas csoportokat összefogták közösségben. A katekumenek csoportjában is nagy segítségemre voltak, mint befogadó közösség. Az egyik legszebb dolog volt az évben, amikor karácsony előtt több mint százan segítők összejöttünk a közösségi házban, és egy vacsora keretében köszöntöttük egymást és csodálkoztunk rá a másik szolgálatára. Igaz, hogy nem sokan vagyunk papok a plébánián, de vannak áldozatos segítők, akikért hála és köszönet. Amikor idekerültem, ezt mondtam: Jelmondatom így hangzik: ’’Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál.” Ez pedig azt jelenti, hogy nem kiszolgálni akarom a rám bízottakat, hanem szolgálni, vagyis szeretném munkámat, egységben a kedves testvérekkel, jézust szolgáló lelkülettel végezni, Isten dicsőségére és Egyházunk javára, amihez kérem Isten áldását, a hívek imáját és szeretetét. Ezt szeretném most megköszönni. A munkatársaimnak köszönöm, akik a napi rutin munkában segítettek, hogy volt emberem szinte mindenre, nem kellett nekem mindenhez értenem, de így kezdtem megtalálni a megfelelő embereket. Ezért is köszönöm azoknak a munkáját és segítségét, akik a templom és a plébánia felújításokban adtak tanácsot. Nem szeretek építkezni, de ehhez képest sok mindent kellett csinálni. A kőtemplomok és a plébánia falai megújulása mellett mégis azok az élmények jutnak eszembe, amikor együtt zarándokoltunk belföldre vagy külföldre, a remetei búcsúk, az egyházközségi napok, a farsangi bálok, az 50 éves meglepetés misém és a tavalyi ezüstmisém, ahol nagyon sokan voltunk, és együtt adtunk hálát az elmúlt 25 esztendőért. Ahogy akkor mondtam: szeretném a papi életemet szeretettel, irgalommal szolgálva végezni. Ehhez sok segítséget kaptam a kedves Testvérektől. Köszönöm, hogy a civil szférával is megértettük egymást, és együtt tehet-