Tihany - Tihanyi Visszhang, 2020 (14. évfolyam, 127-136. szám)

2020-08-01 / 132. szám

EGY FOTORIÁLLITAS MARGOJ A fotós küldetése megörökíteni a pillanatot. Minden körülmények között. Néha életünk legszebb eseményeiről, néha drámákról, ve­szélyekről, elmúlásról. Néha csak a csendről. Segít emlékeznünk. A világjárvány forgószínpadán volt, aki a frontvonalban, volt aki a kihalt utcákon, tereken alkotott, s rengetegen élték ki kreativitásu­kat, vagy bújták félretett fotóalbumaikat a ránk zárt időben. Egy ki­csit széthullott minden. Ám ebben a ma embere számára ismeretlen világban megszületett egy gondolat. Egy kiállítással egybekötött fo­tópályázat, a Most vagy Soha gondolata. Bárki pályázhatott, akit épp ez a lehetőség sarkallt fotózásra az adott körülmények között, vagy aki korábbi alkotásai között bukkant a Most vagy Soha hangulatára. Közel ezerháromszázan, amatőr és profi fotósok egyaránt adták be pályázatukat. Igazi alkotói szabadságot adott a pályázat, nem volt megkötés, lehetett bármilyen kamerát, de akár mobiltelefont is használni. Engedélyezett volt az utómunka, sőt a közösségi ol­dalak filterei is. A július végén megrendezett megnyitóra sem lehetett kategóri­ákba rendezni a szakmai zsűri és az Instagram közösség által ki­választott alkotásokat. A kiállításnak otthont adó Apátsági Rege Cukrászda falain csupán pár hasonló szál köti össze a fényképeket. A megnyitót három workshoppal egészítették ki a szervezők, melyen bárki díjmentesen részt vehetett, akár saját felszerelése­ikkel, akár a kipróbálható készülékekkel. Születtek portrék, gaszt­­rofotók, enteriőrök, sőt még modell képek is. A Most vagy Soha kiállítás az Apátsági Rege Cukrászdában látható. t­v VIDÁM NAPOK, SZÍNES PROGRAMOK A Tihanyi Legenda Kft. és a Németh László Művelődési ház ebben az évben négy alkalommal is táborba hívta és várta a tihanyi gyerekeket. A cél az volt, hogy a több hónapos karantén után igazi közösségi élményben legyen részük a kicsiknek. Az élményekről, tapasztalatokról a táborok szervezőivel beszélgettünk.­ ­ Júliusban két tábort is szerveztünk a tihanyi alsós gyerekek számára. Gondolván a kisebb korosztályra, 6-10 éves korig hirdettük meg programjainkat, melyre 12-12 fő jelentkezett, fiúk-lányok veg­yesen. Foglalkozásainkat napközis jelleggel szerveztük: reggel nyolc és délután három óra között vigyáztunk a gyerekekre - mondta Tóth Varró Eszter, aki Steixner Máriával és Végh Zsuzsannával, a TDM munkatársaival gondoskodott a gyerkőcök hasznos időtöltéséről. - Napjaink zömében kézműves foglalkozásokkal, szabadtéri- és ügyességi játékokkal teltek, de sokat kirándultunk a természetben is, a Barátlakásoknál, az Óvárban, és a Kiserdő-tetőn. Átkompoz­­tunk a déli partra is, hogy onnan csodáljuk meg Tihany lankás dombjait. Meglátogattuk a Belső tó partján lévő lovardát, illetve az apátsági majorságot is, ahol gyógy- és fűszernövényekkel is­merkedtünk. Falujáró kvízünk során megismertük Tihany nevezettességeit, rejtett feliratok, emlékek, szobrok és kincsek után kutatva. A legmelegebb napokon a Magtár teraszát rögtönzött stranddá alakítottuk, ahol előkerültek a vízibombák és a vízi pisz­tolyok is. Mesekuckó délelőttünk alatt rövid történeteket olvastunk majd dolgoztunk fel, hol beszélgetésekkel, hol különféle kézműves- és barkács technikákat alkalmazva. A programok több­ségét közös játszóterezéssel zártuk, ahol a szabadtéri játékok mel­lett, rajzolhattak, színezhettek, focizhattak is a gyerekek. De ami talán a legfontosabb: sokat beszélgettek, beszélgettünk egymás­sal, amire most igazán vágytak a gyerekek, hiszen a kialakult vírushelyzet miatt március közepe óta sokan nem találkoztak egymással. A hetek végére barátságok kötődtek, a résztvevő gyer­mekek pedig a tábor vezetőit nemcsak pedagógusként fogadták el, hanem barátként is. A nagy érdeklődésre és a számos pozitív vis­szajelzésre való tekintettel a jövő év nyarán is több nyári tábort sz­ervezünk - foglalta össze a tapasztalatokat Tóth Varró Eszter. A Németh László Művelődési Ház két nyári táborában a részvevő 28 gyereknek sok élményben volt része Horvátné Tóth Ivett és Császár Anikó vezetésével. - Körbeülve, ismerkedés játékokkal kezdtük az első napot, sok érdekes dolgot így tudtak meg egymásról a gyerekek. Szerették, külön kérték ezeket a beszélgetéseket, több alkalommal történeteket olvastunk fel nekik, amelyek kapcsán 1-1 órás beszél­getés alakult ki. Sok vidám csoportjátékban, sorversenyen, gyor­sasági és ügyességi játékban próbálhatták ki magukat a gyerekek, amit nagy izgalom kísért minden alkalommal. Több gyerek a tábor­ban ismerte meg a méta játékot, amit nagy örömmel játszottak. A művelődési házban a reggel elkészített tutajokat a tó bokáig érő vízében versenyeztettük nagy hajrá kiáltások kíséretében. A tóparton zajlottak a kardozások és a kötetlen játékok is, és itt ismerkedtünk meg Rübi kutyussal és Kópé malackával is. Ezen a napon megtan­ulhatták a gyerekek az otthoni kutyatartás alapvető szabályait, és azt, hogy milyen vezényszavakkal tudják idomítani kedvencüket. Fehér pólókra különleges technikával, batikolással mintákat festettünk. Kiakasztottuk szárítani, úgy nézett ki a művelődési ház terasza, mintha nagymosást rendeztünk volna. Ez lett a tábori pólónk. A nagy melegben nagyon várták a gyerekek a vizes játékokat, amikor fürdőruhára vetkőzve bolondozhattak. Kisvonattal utaztunk a Limnológiára, ahol sok látható és láthatatlan élőlénnyel, halakkal, rákokkal ismerkedtünk. Jópofa feladatot is kaptunk, ki tudja csipesszel elkapni a gyorsan mozgó bogarakat, és kisebb vízi élőlényeket. Az új tihanyi Garda Akváriu­mot is megcsodáltuk, képernyőkön ismerhettük meg a tudni­valókat a halfajtákról. Heti zárásként a Nosztori Kalandparkban kisvonatoztunk, gokartot hajtottunk, felmásztunk a várra, erdei kalapályákon mászhattak a fiúk, lányok. Három lány táncbemu­tatóval is készült, ami a végén örömtánccá alakult. Nagyon készültek a gyerekek a délutáni tábori zárásokra, amikor elmondhatták aznapi tapasztalataikat, jutalompontokat is adva egymásnak. Különböző színű karkötőket kaptak jutalmul, amiket ki kellett érdemelni. A heti 5 karkötőért péntek délután ok­levelet vagy a csoportról készített hűtőmágnest kapták emlékül - mesélte Horváthné Tóth Ivett. R.É. KERÉKPÁROS FEJLESZTÉS A TIHANYI-FÉLSZIGETEN A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta az Örvényes és Tihany közötti kerékpáros fejlesztés közbeszerzését. A beruházás keretében 3,3 kilométeres szakaszon a régi elbontása után épül új gyalog- és kerékpárút. sen A Balatoni Bringakör Örvényes és Tihany közötti szakaszán össze­3296 méter hosszú szakaszon újul meg. Örvényes térségében egy közel egy kilométeres szakaszon a 71-es főút mel­lett a kerékpárút elbontását követően új gyalog- és kerékpárút épül. Aszófő térségében, szintén a 71-es mentén, összesen négy szaka­szon készül új gyalog- és kerékpárút, mintegy 1100 méteren. Tihany­ban összesen 1200 méter hosszan épül új gyalog- és kerékpárút a 71-es főút mellett. Itt két új kerékpáros híd is megépül. t-v

Next