Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)

2020-05-14 / 20. szám

2020. május 14.__________________________­____________________________________________________________________________________________Aktuális I 3. Koronavírus-szűrés Tiszaújvárosban is Múlt pénteken Borsod megyében is elindult a Semmelweis Egyetem által szervezett ko­ronavírus-szűrés. Tiszaújvárosban két szű­rőnapot jelöltek ki, május 8-át és 15-ét, a mintákat a Debreceni Egyetem munkatársai vették le. Az első vizsgálatoknak a hét köze­pén lesz eredménye. A szűrésre összesen 17.778 fő kapott meghí­vást, akiket a Központi Statisztikai Hivatal vá­lasztott ki, szem előtt tartva, hogy a teljes la­kosságot reprezentálják. Az országos reprezen­tatív vizsgálatba önkéntes alapon nem lehetett jelentkezni. A vizsgált személyek megtudhat­ják, hogy átestek-e már a fertőzésen, vagy épp fertőzöttek-e. Annak érdekében, hogy a felmé­rés minél pontosabb képet mutasson a hazai járványügyi helyzetről, rendkívül fontos, hogy akik meghívást kaptak, el is menjenek a szű­résre. Galkó Árpádné az elsők között érkezett a tisza­­újvárosi rendelőbe. A szűrésre kapott behívót, mint mondta nem is gondolkodott rajta, hogy jöjjön, vagy sem, hiszen ez természetes volt, egyfajta társadalmi felelősségvállalás is.­­ Először is kaptam egy emailt, aztán felhívtak Debrecenből telefonon vagy két óra múlva, és délután még hívtak a KSH-tól is, hogy legyek szíves, ha úgy érzem menjek el. Úgy gondo­lom, hogy saját érdekem és embertársaim ér­deke is ez. Valójában örülök is neki, hiszen úgy tudom, nem is olcsó egy ilyen vizsgálat, hát ak­kor miért ne csinálják meg. Azt még nem tu­dom, mikor lesz eredmény, de nagyon kíván­csi vagyok rá, mert állítólag azt is kimutatja a teszt, ha már átestem a betegségen, márpedig februárban több, mint egy hétig nagyon beteg voltam, lázas, gyenge. - mondja Galkó Árpád­né, majd indul is az épületbe a szűrésre, miköz­ben Kulcsár Ferencné kifelé tart, ő már túl van a COVID 19 szűrésen. - A vénából levettek két kémcsővel és utána a szájüregből és orrból vettek mintát, gyors volt és fájdalommentes. Jó ez a lehetőség, legalább megtudom, hogy átestem-e a fertőzésen vagy sem, hiszen szív- és pajzsmirigy problémáim is vannak, és életkorban is a veszélyeztetett kor­osztályhoz tartozom. Azt mondták, hogy az eredményt a jövő héten tudhatom meg a házi­orvostól, neki küldik majd el - mondja Kulcsár Ferencné. Az eredményeket május végéig összesítik. A pozitív eredményről 24-48 órán belül értesítést kapnak az érintettek. Ha a teszt negatív, akkor ilyen külön értesítés nem történik, a lelet meg­tekinthető ügyfélkapun keresztül az EESZT- ben vagy a háziorvos segítségével. Ha valaki pozitív lesz, akkor a kontaktjainak szűrése is megtörténik. „A Központi Statisztikai Hivatal által reprezen­­tatívan kiválasztott személyek nemcsak magu­kat és a családjukat, hanem személyenként to­vábbi mintegy 500 magyar honfitársunkat kép­viselik - hangsúlyozta Dr. Merkely Béla, a Sem­melweis Egyetem rektora. - Ahhoz, hogy na­gyon pontos eredményekhez jussunk, rendkí­vül fontos a magas részvételi arány - tette hoz­zá múlt heti televíziós nyilatkozatában. A szűrésről a Semmelweis Egyetem tájékoz­tat honlapján. „A vizsgálat három részből áll. Az aktuális fertőzöttség megállapítását a ma is­mert legbiztosabb módszerrel, nyálkahártyából vett mintából úgynevezett PCR-teszt segítségé­vel végzik, ami képes kimutatni a vírus örökí­tőanyagát. Ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. Ezen kívül vérvétel is történik, amelyből egy­részt az esetleges korábbi fertőzés miatt képző­dött antitesteket, másrészt olyan paramétereket vizsgálnak, amelyek befolyásolhatják az egyén vírus iránti érzékenységét, növelhetik a fertő­zés vagy szövődmény valószínűségét (pl. for­ró téma jelenleg, hogy a vércsoport befolyáso­ló tényező-e). A vizsgálat része egy 50 kérdést tartalmazó kérdőív is, amely segítségével arra is választ kaphatunk, hogy mik azok a speci­ális társbetegségek, szokások (pl. dohányzás), amik elősegíthetik vagy éppen megakadályoz­hatják a betegség kialakulását. A kérdőív rákér­dez mindennapi tevékenységekre, szokásokra, a lakóhelyre, az egészségi állapotra és az isko­lázottság szintjére.” -adja tájékoztatásul a szű­rést szervező Semmelweis Egyetem. A vizsgálatban való részvétel teljesen biztonsá­gos: nincs várakozás másokkal egy légtérben, a mintavétel megfelelő védőfelszerelésben tör­ténik és a személyzet tesztelése is folyamatos.­­ A Debreceni Egyetem szűrőegysége végzi a COVID tesztelést Tiszaújvárosban, a szűrés­hez az önkormányzat biztosította a sportorvo­si rendelőt, itt veszik le a mintát a behívottak­­tól. Annyit tudunk, hogy 35 főt választott ki a KSH, értesítették a résztvevőket és most meg­kezdődött a szűrés, és néhány napon belül lesz is eredménye. Sokat lehet erről hallani és ol­vasni, több mindenre végeznek vizsgálatot, nem csak COVID tesztet végeznek, hanem más különböző értékeket is fognak mérni. - mond­„A szűrések után meglátják, hogy van­­nak-e „parazsak” és az ország melyik területén, mert ezek bizony később lángra lobbanhatnak és ebből komoly fertőzések indulhatnak el." Pap Zsolt­ja Pap Zsolt alpolgármester, aki maga is a hely­színen volt a szűrés idején.­­ Merkely profes­­­szor, aki ennek az egésznek a főszervezője és kitalálója, azt mondta, hogy világviszonylatban ez első és az egyetlen, amit ők kitaláltak és vég­rehajtják. Ez a szűrés nagyon fontos a későbbi kutatások szempontjából, biztos vagyok benne hogy ebből sok mindenre lehet majd következ­tetni és persze az is nagyon fontos, amit ugyan­csak a professzor úr mondott, hogy a szűrések után meglátják, hogy vannak-e „parazsak” és az ország melyik területén, mert ezek bizony később lángra lobbanhatnak és ebből komoly fertőzések indulhatnak el berta Galkó Árpádné az elsők között érkezett a ti­­szaújvárosi rendelőbe. Harmincöt tiszaújvárosi ember kapott behívót COVID 19 szűrésre, a mintavételt a Debre­ceni Egyetem szűrőegysége végezte a sportorvosi rendelőben Együtt ért meg anya és lánya A héten már a szabadon választott tárgyak­ból érettségiznek a diákok. Sokaknak a múlt heti magyar, matek, történelem és az ide­gen nyelvi vizsgákkal véget is ért az érettségi vizsgák sora, hiszen a választható tárgyat ti­zenegyedikben előrehozott érettségiként „le­tudhatták” Múlt szerdán a középszintű történelem írásbe­lire sorakoztak a gimnázium előtt a végzősök. A szokásos kézfertőtlenítés után léphettek csak be az épületbe, majd kezdődött a 80 perces vizs­ga. A diákoknak egy központi feladatsort kellett megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rö­vid választ igénylő feladatokból, második része szöveges, kifejtendő, 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelem­hez kapcsolódó feladatokból állt.­­ A feladatok elég húzósak voltak, jó, hogy le­hetett pár feladatban tippelni. Az esszé, az tet­szett - mondja Molnár Réka. - Az ’56-os for­radalom volt az egyik, a másik a keresztény­ség, ezt a kettőt választottam, a térképet lehetett használni, ez nekem most nagy segítséget nyúj­tott. Remélem jó lesz összességében az érett­ségim, már a felén túl vagyok. Azt hiszem ez az egy hónap kiesés sok volt, a matek eredmé­nyemen érzem, hogy szükségem lett volna arra, hogy órákon legyek még, töbiből is tudtunk ké­szülni, de ez a digitális oktatás nem olyan volt, mintha bent lettünk volna a suliban Kifelé jövet is szigorúan maszkban hagyják el az épületet. Kint megszabadulnak a kesztyű­től és a terhektől. Valakinek az érettségi negye­dik napja volt a vizsgasorozat utolsó napja, a szabadon választott tantárgyat tavaly letudta, a szóbelit pedig idén eltörölte a kormány. A csütörtöki „angol nap” különleges volt, hi­szen idén az emeltszintű érettségit is itt írták az Eötvösben, míg korábban csak a középszin­tű vizsgákat tartották itt. Ezt is a járványhely­zet hozta. A középszintűek három órán át írták a dolgozatot, aki emeltetett, annak négy órája volt a feladatlapok kitöltésére.­­ Középszinten érettségiztem angolból, kön­­­nyűnek találtam a szövegértést, a nyelvtan ne­hézkesebb volt, a magnó és az esszé is jól si­került - nyilatkozta lapunknak Emődi Norbert. - Körülbelül tízen voltunk most az osztályból, akiknek nem volt meg a nyelvi érettségije, a többiek már tavaly megcsinálták. Debrecenbe készülök vegyészmérnök szakra, nekem a ma­tek és a kémia a legfontosabb most, hogy sike­rüljön, kicsit izgulok még miatta. Digitális tanórákon készültek az érettségire az utolsó két hónapban. A digitális középiskolá­ban érettségizőknek ez nem újdonság, nekik er­ről szólt az elmúlt négy év. Thomázy Zsuzsan­nának is, aki felnőtt fejjel az elmúlt két évben a Földes Ferenc Gimnázium digitális középisko­lájában tanult két kamaszgyerek és munka mel­lett, hogy végre a kezében tarthassa érettségi bizonyítványát. - Tizenévesen ide jártam az Eötvösbe, aztán harmadikban abbahagytam, kimentem külföld­re dolgozni a szüleim legnagyobb bánatára, de mindig éreztem, hogy be kéne fejezni a gimit, aztán két évvel ezelőtt belevágtam. Két évet el­fogadtak az Eötvösös tanulmányaimból, bioló­giából különbözetit kellett tennem, így folytat­hattam ott, ahol abbahagytam - mondja Zsuzsi, aki végzős gimnazista lányával együtt készült az érettségire, hiszen mind a ketten most végeznek. - 25 év után ültem vissza az iskolapadba, ne­héz volt munka, meg két tinédzser mellet, de jó is volt, hiszen egyfajta rendszert vitt az éle­tembe az, hogy le kellett ülni és megcsinálni a feladatokat. Azt vettem észre, hogy sokkal na­gyobb érdeklődéssel tanultam most, mint annak idején. A lányommal, Annával közösen készül­tünk, kikérdeztük egymást, segítettünk egymás­nak. A szabadon választott tantárgyam az etika volt, a családról kellett írnom és illusztrációként Anna rajzait, fotóit csatoltam, nagyon jó szeme van ezekhez és ügyes keze, így hát az ő munkáit is beillesztettem a dolgozatomba - mondja Anna anyukája, majd lánya veszi át a szót.­­ Együtt izgultunk minden nap egymásért és magunkért is, én a városban, mama Miskol­con érettségizett. Sokat készültünk, hogy sike­rüljön, minden nap megbeszéltük, hogy ki, mit választott, miről írt, hogy sikerült. Azt hiszem minden meglesz mindkettőnknek, egész jól si­kerültek az írásbelik. Büszke vagyok magára, hogy befejezte a sulit, mondtam is neki, hogy most ne hagyja abba, menjen tovább főiskolá­ra. Most friss a sok ismeret, most még lendület­ben van - teszi hozzá Fodor Anna. - Nagy csalódást okoztam annak idején a szü­leimnek, ezért is kell az érettségi, meg hát van két iskolás tini gyerekem, hogy mondjam ne­kik, hogy tanulj, ha én nem fejeztem be a sulit - veszi vissza a szót a mama. - Sokszor mondják mostanában, hogy mama, nem hagyhatod abba, hát megmondom őszintén, hogy már gondolko­dom is rajta, hogy hogyan, merre tovább. Van egy szóbeli középfokú német nyelvvizsgám, tavaly megcsináltam a jogosítványt teherautó­ra, az is az egyik álmom, hogy sofőrként bejár­jam a világot, de bármit is dob az élet, most egy papírral több lesz a zsebemben az érettségivel. Talán újabb lehetőségek is megnyílnak előttem, mindenesetre a szüleim és a gyerekeim biztos büszkék rám, már ez is boldogság. Kerta Anya és lánya egyszerre érettségiznek. Anna anyukája 25 év után ült vissza az iskolapadba.

Next