Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2023 (17. évfolyam, 1-22. szám)

2023-09-15 / 19. szám

2 2023/19. szám szeptember/2. VÁROSI HÍREK Folytatás az 1. oldalról Szoboravatás a Városháza udvarán Jelen voltak a Szoborállító Bizottság tagjai, Győrfi Sándor Kossuth-és Munkácsy-díjas szobrászművész, mint maga az alkotó és mint Jász-Kun kapitány is. A Jász-Kun Kapitányok Tanácsát közel tíz fő képviselte, annak jeléül, hogy a várost újratelepítő II. Almásy Jánost 1742-ben, mint Jászkun Főkapitányt is tisztelték. Köszönthettük városunk kitüntetett polgárait, a civil szervezetek és művészeti csoportok, a média képviselőit. A fellépő művészeti csoportok műsora és az elhangzott versidézetek a kort igyekezték tük­rözni, amit a XVII.-XVIII. század jelentett, vala­mint a tájat, amit a török által feldúlt, elnép­telenedett település lát­tatott magáról. így hallotta a közönség A magyar önismeret breváriuma, Batsányi János: Bíztatás című verse, az 1670. évi énekgyűjtemény és az 1770. évi református dicséret részleteit. A zenében pedig - amit a Kodály Zoltán AMI tanárai: Péter Izabella, Gyurics György, Sindel Liza és Balázsné Tóth Hajnalka adtak elő - Haydn: Tűzijáték szvitt című művéből az Öröm és Béke tételeket, Weiner Leo: Divertimento Csárdás tételét. Az iskola fúvós-együttese az örömünnepre várakozva indulókat játszott. A Sanctonicolaum Kórus Bárdos Lajos: Tiszai dallamok című műve részletét adta elő Behán Brigitta vezényletével. Köszöntőt mondott Markót Imre polgármester úr. Személyes hangvételű gondolatai alapjául Tamási Áron szép idézetét vette: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Galsi Zoltán helytörténet­kutató tanár úr a kor történeti hátterét mutatta be. Elhangzott, hogy négy alkalommal állt fel városunk életében szoborbizottság (1898 Honvéd síremlék - elnöke Vadai Ferenc és dr. Rétay Gyula, 1904 Kossuth-szobor - elnöke Kuncze Imre, 1928 Hősök szobra - elnöke: gróf Almásy Imre) Negyedik alkalommal a város újra­telepítésnek 300. évfordulójára emlékezve a Szoborbizottság elnöke, Csikós Sándor építész, a Városvédő és - Szépítő Egyesület elnöke lett. A Szoborállító Bizottság tagjai voltak: Mile Ibolya keramikus művész, Tekse András építész, Szőke András mérnök, Galsi Zoltán helytörténet-kutató, történelemtanár, Sindel Mihály nyugal­mazott művésztanár, Marsi Péter mérnök, városfejlesztési osztály­­vezető. A szoborkompozíció leleplezése ünne­pélyes aktusát gróf Almásy Dénes, Markót Imre polgármester és Győrfi Sándor szobrászművész úr végezte el. A szobor leleplezését követően Csikós Sándor mutatta be az alkotást, majd őt követte gróf Almásy Dénes köszöntője. Választ kaphattunk arra, hogy a tervek szerint a kollégium mögötti garázssor majdan lebontásra kerül, így kinyílik a tér és a két impozáns épület udvara egy teret fog képezni. A szobor központi helyen, több metszésponton áll. Almásy Dénes ünnepi gondolatait röviden osztotta meg a jelenlévőkkel, de többször hangsúlyozva, hogy mennyire köszönik a meghívást és valóban itthon érzik magukat. A záró gondolatokban elhangzott, hogy akkor egy fiatal 29 éves férfiú (II. Almásy János) elhatározza a jövőt ezen a helyen, és szilárd meggyőződéssel véghez viszi tervét, felhasználva anyagi és kapcsolati lehetőségeit, az adminisztrációt, hogy százak lete­lepedését elősegítse és életet hozzon ide. Jobbágyok jöttek ide, akik a föld megműveléséből, az állatok tartásával biztosítottak maguknak megélhetést, akiket egészen biztosan nem riasztott a munka és akikre a hálás istenfélő lelkűlét volt jellemző. 1738-ra a település mezővárosi ranggal és vásártartási joggal bír. Győrfi Sándor művésznek számos mű­vet köszönhetünk Török­­szentmiklóson: Bercsé­nyi Miklós, Bethlen Gábor domborművei, Mindszenty-emlékhely, az '56-os Életfa, a Forrás című díszkút alkotásait és mostantól II. Almásy János alakja is hirdeti művész úr munkáját. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. A fotózás alatt a Rákóczi-féle szabadságharc verbunk és népzenéjét hallhattuk. Az álló­fogadást és a pohárköszöntőt követően - ami a városháza dísztermében volt - az Almásy család látogatást tett a szenttamási kastélyban, ahol Babochay György és Galsi Zoltán tartott történeti áttekintést. A nap folyamán vendégeink kívánsága is teljesült. Még a szobor­avatást megelőzően a Klein-Lábassy Kultúrkúriában helytörténészeink talál­koztak vendégeinkkel, ahol kiváló előadást tartott: Héja László, Bojtos Gábor (Szolnok) és Csőke Tibor. II. Almásy János „...városuk egy meghatározó történelmi személye, akire joggal lehetnek büszkék. ” (Győrfi Sándor) Bízzunk abban, hogy a szoboralkotás felkelti sokak érdeklődését, hogy helyismereteit tovább gazdagítsa! Viski­ Latorné Dögei Edit Törökszent­iklósi HÍRLAP

Next