Váci Polgár, 2002 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
8 • VÁCI POLGÁR 2002. AUGUSZTUS Mostan színes könyvekről álmodom... Az olvasás varázsát nem lehet megfejteni. Évekkel ezelőtt olvasott, és maradandó élményt nyújtó könyvek úgy vonultak be a magunk történelmébe, hogy mit sem tudunk a belső kanyargós lelki csatornákról, amelyeken elraktározódnak a mozdulatok, az élmények, amelyeket akkor, és azután is nyújtottak. Manapság egyre több szociológus, pszichológus vallja, hogy a képi prezentáció, a médiák ilyetén jelen lévő túlsúlya károsan hat az olvasásra. Valóban. Mindazt, amit Jókai Mór tájleíró művészetével megvalósított, nem adja vissza sem videó, sem DVD, sem multiplex mozik tucatja. Mindazt, amit Mikszáth ízesen leírt táj és ember összefüggésében, nem adhatja vissza semmilyen rajzfilm vagy játékfilm. Az igazi olvasmányélmények beíródnak az agykéregbe, és sok-sok évtizeden keresztül hordozzuk magunkban azt a körülményt, amelyben olvastuk az adott regényt, soksok évtizeden keresztül emlékszünk az illatra, a mozdulatra, egy-egy mellékkörülményre, amely kísérte a történet befogadását. A varázs így komplex, összetett. Megfejteni szinte lehetetlen. Egyegy apróság megmarad, de valószínűleg nem tudatosul. Mindazok, akik ma már bevallják, hogy a képi kultúra tönkreteszi az írott-olvasott kultúrát, hisznek abban, hogy a folyamat valójában megfordítható. Igaz lehet a vágyakozás, csakhogy kevés a példa értékű cselekedet. Vannak kampányszerű vállalkozások, mint például az Olvasás éve volt, azonban folyamatosan kellene szeretnünk a könyveket. Folyamatosan, függetlenül kampányoktól, évfordulóktól. Természetesnek kellene lennie annak a magatartásnak amelynek során odanyúlnak gyermekeink a könyvespolcra, s leemelnek egy-egy jó olvasmányt. Kevés lehet az erre szánt idő, tudjuk jól. Mégis, ennek ellenére ki kellene tölteni ilyen szép, maradandó, értékes foglalatossággal azt a csöppnyi időt is, hogy legyen miről beszélni, elmélkedni unokáinknak is... D. Nagy Imre Makovecz Imre: írások 2000-1990. 1996-ban, Gerle János szerkesztésében látott napvilágot a Makovecz Imre műhelye című, nagy formátumú, képekkel, tervrajzokkal igényesen illusztrált kötet. Az akkori könyvben is helyet kaptak a kronológiának megfelelően riportrészletek, egyéni hangú írások. Most az Editio Plurilingua (röviden: EPL) Kiadó arra vállalkozott, hogy a nagyszámú Makoveczpublicisztikából, megnyitókon mondott beszédéből közöl jó néhányat. Az ízléses, olvasásra, fogásra alkalmas könyvben azokkal az írásokkal találkozunk, amelyek nemcsak az alkotóművészről adnak képet, hanem a gondolkodó, felelősen gondolkodó magyar emberről. Írásai egy része megdöbbentő, olyan összefüggésekre mutat rá, amelyek valamennyiünket elgondolkodtatnak, és megkérdőjelezik hétköznapi történeteinket: „Épül a taszári hadiút. 1998-at írunk. A terv fejléce angol nyelvű. A tervkészítés dátuma 1992. A terv Taszárra tehát akkor készült az IFOR hadibázis számára, amikor még nem volt Boszniában háború. Ennek ismeretében azt kell kérdeznem, mi az igazi oka a boszniai háborúnak? Mi az igazi oka az I. és a II. világháborúnak?’ írásai visszatérő témája 1956: „Az én generációm legszebb világa 1956.” Érdekes észrevételeket közöl mindennapi munkájából, a tervezés fázisaiból. Érthetővé, hihetővé válik, hogy épületekkel is lehet üzenetet közölni, pozitív kisugárzást nyújtani: „Mindig olyan házakat igyekeztem tervezni, melyeknek erőjátékaiban túlsúlyba kerül a tiszta nyomás. A húzott szerkezeteket, a negatív formákat kerültem.” A kötetben markánsan kijönnek hitvallásának, magyarságtudatának, hazaszeretetének mások számára példaként követhető tézisei: „Ha valakit az élet Magyarországra, a Kárpát-medencébe vetett ki, meg kell értenie, hogy önbecsülését, erejét, jogait ne mástól várja. Se szomszédaitól, se a nagyhatalmaktól, se a történelem ítélőszékétől, csakis önmagától. Egyes avatottakkal szemben nincs kitől és nincs miért bocsánatot kérnünk és nekünk sincs miért megbocsátani, és főleg felejteni.” Makovecz írásai átívelnek két évezredet. Tanulságai a jövőre nézve megfellebbezhetetlenek. D. Nagy Imre ANYANYELVI MOZAIKOK Cigányzenekar, népi zenekar A múlt század 50-es éveinek végén és a 60-as évek elején minden vasárnap hallhattuk a Jó ebédhez szól a nóta című műsort a Kossuth rádió hullámhosszán. A bemondótól pedig a következő mondat hangzott el: Közreműködött Lakatos Sándor és népi zenekara. Lakatos Sándor valójában cigányzenekar élén állt, de ezt a szót feltehetőleg kerülni kellett. Az akkori kultúrpolitika valamiféle eufemizmusra törekedhetett, amikor a cigányt a népivel helyettesítette. Pedig a népi jelző arra utal, hogy nem hivatásos, nem tanult előadóról (előadókról) van szó, hanem inkább műkedvelőről. A népdal szerzője nem tanulta a költői mesterség csínját-bínját, a népzenész, a néptánccsoportok, népdalkörök tagjai sem hivatásos művészek. A rádióban fellépő cigányzenekarok tagjai ezzel szemben egytől-egyig képzett zenészek, elméletileg is felkészült előadók.. Vajon miért váltotta hát fel a cigány népnevet a népi szó, aminek alapszava, a nép, inkább társadalmi csoportot jelöl? Valószínűleg a cigány pejoratív jelentésére gondoltak, és nem nevezték néven a világhírnévre szert tett zenekart, amely, zeneileg pallérozott cigányokból állt. Vizsgáljuk meg ezután magát a cigány szót! Mint tudjuk, a cigányság 1420 körül kezdett tömegesen bevándorolni Magyarországra. A cigány, mint egy bizonyos etnikumot jelölő szó, tehát ennél korábban nem jelenhetett meg nyelvünkben. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára déli szláv eredetűnek tekinti. Ezzel szemben A Borsod- Abaúj- Zemplén megyei Cigánd helynév a Földrajzi nevek etimológiai szótárának szócikkében leírtak alapján Scygan alakban az Anjou kori okmánytárban fordul elő, 1326/27-ből datálva. A helynevet szótárunk személynévből származtatja, és „feltehetőleg török eredetű”-nek tekinti. A már említett TESz. megállapítja, hogy történeti okok miatt „a helyneveknek aligha van közük a népnévhez.” Vajon miért kellett egykor eltitkolni Lakatos Sándor cigány mivoltát? Talán azért, mert pejoratív jelentést társítottak hozzá. A kóborló, nem muzsikus cigányokkal szemben fenntartással éltek. Több faluban megtelepedett a cigányság egy része, és általában befogadta őket a közösség. Az irodalomban is vannak sajátos figurái ennek a néprétegnek, gondoljunk Gárdonyi Sárköziére, aki kóbor cigányból lett az egri vár „védője”. Visszatérve a cigány, etnikumot jelölő szóra, megállapíthatjuk, hogy napjainkban ennek önmagában nincs negatív töltése, hiszen sokan vallják magukat cigányoknak olyanok is, akik tudásukkal kiemelkedtek az egykor elmaradott rétegből, származásukat egyáltalán nem szégyellik, és arra törekszenek, hogy a még elmaradott társaikat is a polgári színvonalra emeljék. Szólni kell még az újabban gyakrabban használt roma szóról. Ez tulajdonképpen a cigányságnak cigány, azaz a roma nyelven való megnevezése. Más szóval: az említett etnikum ún. belső neve. Ma inkább a roma megnevezés járja, ez ugyanis hivatalosabb szóhasználatnak minősül. Ezzel párhuzamosan él a cigány kisebbségi önkormányzat kifejezés is, teljesen semleges jelentést öltettel. Dóra Zoltán Jobbágy Károly: Kerékpáron (Egy nyári bolyongás ciklusából) Vác Ilyen rideg várost talán nem is láttam, mióta élek. Egy padja sincs, ahonnan számbókot mondana e vidéknek, csak nagy falak, drótkerítések... Gyerünk tovább! s a két kerék röpített. Mert csak a Szabadság vigasztal meg és csak az éltet. (1941)