Vác - Váci Napló, 2009 (18. évfolyam, 1-52. szám)

2009-03-20 / 23. szám

6 Váci Napló Rúgták a labdát a Petőfi napon Mint minden évben, a hagyo­mányokhoz híven idén március­ban is megrendezték a váci Pe­tőfi Sándor Általános Iskolában a Petőfi napot. A nemzeti ün­nephez kapcsolódó rendezvényt március 13-án, pénteken tartot­ták. Már reggel gyülekeztek az iskolások, hiszen ilyenkor ver­senyekkel, vetélkedőkkel vár­ják őket. Ilyenkor számos váci és vidéki iskola diákjai vesznek részt a megmérettetéseken. Reggel kilenc órakor ünne­pi megemlékezéssel kezdődött meg a nap. Egy jól felépített, és színes műsort láthattunk kicsik és nagyok előadásában, majd Csánki Sándor az iskola igaz­gatója hivatalosan is megnyitot­ta a Petőfi napot és jó szórako­zást, versenyzést kívánt a fiata­loknak. Az ünnepély után ered­ményt hirdettek az iskola által meghirdetett rajz- és irodalmi pályázaton. Az 5-6. osztály rajzpályázat eredményei a Cirkusz világa té­mában: III. helyezett Király Ist­ván 6. osztály, Földváry Általá­nos Iskola, II. helyezett Csák Brigitta 6. osztály, Petőfi Sándor Általános Iskola, I. helyezett Kalló Renáta 6. osztály, Karoli­na Katolikus Általános Iskola. Különdíj: Oláh András 5. osz­tály, Petőfi Sándor Általános Is­kola és Mógor Sára 6. osztály, Juhász Gyula Általános Iskola. A 7-8. osztályosok rajzpá­lyázatának eredményei a Állat­tanulmány témakörben: III. he­lyezett Hetzel Júlia 7. osztály, Radnóti Miklós Általános Isko­la, II. helyezett Dudás Rebeka 7. osztály, Karolina Katolikus Általános Iskola, I. helyezett Wagner Flóra 8. osztály, Földváry Általános Iskola. Kü­­löndíj: Kékesi Hanna 7. osztály, Petőfi Sándor Általános Iskola és Nagy Tímea 7. osztály, Pető­fi Sándor Általános Iskola. Az 1-2. osztály rajzpályázat eredményei Meseillusztráció Benedek Elek szabadon válasz­tott meséjéhez témakörben az 1. osztályos kategóriában: III. he­lyezett Pongrácz Kristóf, Juhász Gyula Általános Iskola, II. he­lyezett Nagy Viktória, Petőfi Sándor Általános Iskola, I. he­lyezett Fedor Zsófia, Földváry Károly Általános Iskola. Külön­­díj: Csapó Sára, Petőfi Sándor Általános Iskola. A 2. osztályos kategóriában III. helyezett Dudosi Márk, Petőfi Sándor Általános Iskola, II. helyezett Kanyó Ábel, Karolina Katolikus Általános Iskola, I. helyezett Feliinger Zsombor, Juhász Gyula Általános Iskola. Külön­díj: Badari Tímea, Cházár And­rás Általános Iskola. Az irodalmi pályázat díja­zottjai: Forgatókönyv készíté­se március 15-i ünnepélyre té­mában: III. helyezett Nagy Jú­lia 6. a osztály, Petőfi Sándor Általános Iskola, II. helyezett Lédermayer Regina és Magas Beatrix közös pályázata, Földváry Károly Általános Is­kola, I. helyezett Jónás Eszter 8. a osztály, Karolina Katolikus Általános Iskola, Alsó tagozat szépolvasási verseny 3. osztály: I. Feller Mi­lán, Árpád Fejedelem Általános Iskola, II. Arany Tóth Áron, Ju­hász Gyula Általános Iskola, II. Kovács Zsófia, Radnóti Miklós Általános Iskola. Mesemondó verseny 4.osz­tály: I. Pauer Tamás, Árpád Fe­jedelem Általános Iskola, II. Sütő Máté, Petőfi Sándor Álta­lános Iskola, II. Holicza Liliá­na, Karolina Katolikus Általá­nos Iskola. Felső tagozat szavalóver­seny 5-6. osztály: I. Mógor Sára, Juhász Gyula Általános Iskola, II. Horváth Péter, Föld­váry Károly Általános Iskola, II. Sziráki Bálint, Petőfi Sán­dor Általános Iskola. Szavaló­verseny 7-8.osztály: I. Molnár Orbán, Petőfi Sándor általános Iskola, II. Lakati Sára, Árpád Fejedelem Általános Iskola, III. Súlyán Hanna, Karolina Katolikus Általános Iskola. Természettudományi csapat­­verseny: I. Petőfi Sándor Álta­lános Iskola, II. Földváry Kár­oly Általános Iskola, III. Radnóti Miklós Általános Iskola. Labdarúgás: I. Árpád Feje­delem Általános Iskola, II. Pe­tőfi Sándor Általános Iskola, III. Földváry Károly Általános Is­kola, IV. Juhász Gyula Általá­nos Iskola, V. Radnóti Miklós Általános Iskola, VI. Katolikus Általános Iskola. Gólkirály: Nagy Richárd, Petőfi Sándor Általános Iskola. Legjobb ka­pus: Major Balázs, Földváry Károly Általános Iskola. Leg­jobb játékos: Benkó Bence, Árpád Fejedelem Általános Is­kola. Kézilabda: I. Penci Általá­nos Iskola, II. Váci NKSE, III. Petőfi Sándor Általános Iskola “A” csapat, IV. Juhász Gyula Általános Iskola, V. Petőfi Sán­dor Általános Iskola “B” csapat, VI. Petőfi Sándor Általános Is­kola “C”csapat. Gólkirálynő: Hansághy Be­atrix, Váci NKSE. Legtechni­kásabb játékos: Hamarics Pat­rícia, Penci Általános Iskola. Legjobb kapus: Sztranyan Ág­nes, Váci NKSE. Legjobb pe­­tőfis játékos: Zentai Renáta, Petőfi Sándor Általános Iskola “A” csapat. Legfiatalabb góllö­vő: Mundi Hella, Petőfi Sándor Általános Iskola “A” csapat. Legígéretesebb tehetség: Ger­gely Erika, Juhász Gyula Álta­lános Iskola. Legharciasabb védő: Szabó Zsanett, Petőfi Sándor Általános Iskola “B” csapat. Legjobban cselező játé­kos: Kovács Réka, Juhász Gyu­la Általános Iskola. Legjobb beálló: Marcsok Melitta, Penci Általános Iskola. A Göncöl Alapítvány környezeti oktató és ismeret­­terjesztő munkakörbe munkatársat keres. Elvárások: szakirányú felsőfokú tanári végzettség, jó kommu­nikációs és szervezőkészség, angol nyelvismeret munkanyelv szinten, számítógép-felhasználói ismeretek, terepi oktatói gya­korlat. Előny: nemzetközi pályázatírásban, megvalósításban és elszá­molásban való jártasság, geológiai és biológiai ismeretek, váci illetőség. Eovéb: Nagyon nehéz körülmények között dolgozunk, ezt kell közösen jobbá tenni. Kérjük, a kiírásnak nem megfelelő pá­lyázatokat ne nyújtsanak be! Önéletrajzokat és motivációs levelet várunk a kincs@apncol.hu címre! Jelentkezési határidő: 2009. március 23 Az ünnepi megnyitón verseket szavaltak, és énekeltek Versenyeken is megméretették magukat a tanulók

Next