Váci Polgár, 2018 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2018-03-01 / 3. szám
4 VÁCI POLGÁR 2018. március Magyar Nemzeti Múzeum I. világháborús vándorkiállítása Tisztelt Államtitkár úr, Főigazgató úr, Főkurátor asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A váci ferences rendiek História Domusában 1914. július 23-án ezt jegyezték fel: „délután 4 órakor rettenetes nem is orkán hanem borzasztó cyklon keletkezett hirtelen egy pillanat alatt. A borzasztó csapás 1 óráig tartott. A lakosság a kétségbeesés miatt remegett és sírt. /.../ Öreg emberek mondják, hogy ilyen orkánt még nem éltek meg. Isten legyen nekünk irgalmas és kegyelmes...” A természeti csapás talán előjele volt a mindent elsöprő vészterhes időszaknak. „E hó 29-én Ő Felsége királyi hirdetéssel hivatalosan tudatta népével a háború megkezdését és kitörését, mely éjjel 1 órakor egész erejével ki is tört.” 1914. július 29-én, hajnali 3-kor Zádor János polgármester megjelent a Műcsarnok kávéházban, és az ott várakozó tömegnek bejelentette, hogy a honvédelmi miniszter elrendelte a mozgósítást, „...egetverő éljenzés forgatagja hallatszott. Egyik tiszt a cigánnyal elhúzatta a Kossuth-nótát, utána a Rákóczi szólt tüzesen és nagy vígságra még nagyobb következett.” - írta a Váczi Hírlap. A hadüzenettel egy időben mozgósították a Vácott állomásozó 4. hadtestet. Az augusztus 2-án elrendelt általános mozgósítás már csaknem minden váci családot érintett. Kb. 800 népfelkelő - azaz nem hivatásos katona - vonult be Vácról, többségében a 32-es budapesti gyalogezredhez, kb. 200-an a lovassághoz és a műszaki csapatokhoz. Bárdos Ernő városi tanácsos 1914 szeptember 10-én kapott halálos sebet. Az első halálhír mélyen megrendítette a váciakat. A háború megmutatta borzalmait. Ezt követően sorra jelentek meg a helyi újságokban az elesettek nevei. Jelenlegi ismeretek szerint több, mint 700 váci személy vesztette életét a „Nagy háborúban”, sokuknak a holtteste sem került haza. Az itthon maradottakra is keserves élet várt. A hadba vonulás következtében sok család elvesztette az egyetlen kenyérkeresőjét. A hiányzó munkaerőt pótolni kellett. A nők váltak családfenntartóvá. A hadigazdálkodásra való áttérés az árak drasztikus növekedésével járt együtt. 1914 végére a liszt ára ötszörösére nőtt. A drágulást az élelmiszerhiány követte. 1914 decemberében Vácott elfogyott a só, majd a liszt, a zsír, a tojás és a hús. A szigorúság ellenére i 1916 tavaszára már elfogyott a kenyér is. A „villámháború” elhúzódása egyre nagyobb terhet rótt az államra, csökkentették a segélyt is, így a segélyezésben itt is a civil kezdeményezés kapott egyre nagyobb szerepet. 1916 októberében a városban megjelent a fekete himlő, majd egy hónappal később a kiütéses tífusz. A járványt ekkor sikerült gyorsan megfékezni, ám a spanyolnátha járvány - ami 1918 őszén ütötte fel a fejét Vácott - nagyon sok áldozatot követelt, s A váciak életét is megváltoztatta a „Nagy háború”. Emlékét a második világháború sem homályosította el. Az újra felállított első világháborús emlékmű is figyelmezteti az utódokat elődeik helytállására. A váciak sorsa azonban nem volt egyedi. Az első világháború borzalmait hasonlóan élték meg az ország bármely településén. A Magyar Nemzeti Múzeium vándorkiállítása közel hozza a váciakhoz az első világháborús Magyarországot. Köszönjük. FORRÓ KATALIN a Tragor Ignác Múzeum Vác igazgatója ! Fotók: ŐRLIK EDIT