Váci Polgár, 2023 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2023-06-01 / 6. szám

18 VÁCI POLGÁR 2023. június Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod! (Radnóti után szabadon) Az ember nem szívesen vallja be gyengeségeit, de mit van mit tenni, ez egy polgári lap, itt mégiscsak őszintének illik lenni. Sok minden történt, de kérdés, érdemes-e ezekről írni, ha ezt mások már megírták? Ez egy polgári lap, a békés, gondolkodó, eltérő világ­látású (ők azok, akik látják, hogy a világ sokszínű, és egyéniségük szerint válogatják ki a nekik tetsző virágokat, de a többit nem tapossák el) emberek lapja, akik szívesen vitáznak, érvelnek, meghallgatják a másik véleményét, de nem szeretik a szószaporítást. E hosszú és talán felesleges bevezető csak az akarta leplezni, hogy ülök a gép előtt, és nem tudok mit írni. Minek írjak a Momentum „kordonbon­­tásáról”, hiszen az alig több, mint a homokozóban a másik homokvárának szétrúgása. Csúnya, de nincs jelentősége. Minek írják, hogy van az a pénz, amiért érdemes hazudni, pl. hogy a rendőrség túlreagált, brutálisan lépett fel a „békés” kordonbontók ellen. Volt, akinek a szemüvege is leesett (Momentum). Hogy a magyar zsidók ismét rettegnek, mert egy felekezeti belső vitában a kormány nem az egyik, hanem a másik fél javára döntött (Mazsihisz, Heisler András). Hogy Perinfalvi Rita teológus szerint - aki nehezményezi, hogy gyűlölködés van (Na, ki gyűlöl­ködik? Hát persze, hogy a NER) - a helyes megnyi­latkozásnak így kellene kinéznie: „És vannak követőim, akik szeretnek és terjesztik az üzenetet, amit fontosnak éreznek. Mert lehet, hogy a Fidesz elhiszi, hogy az állandó gyűlöletkeltéssel mindig tarolhat, de valójában az emberek már hánynak a sok mocsoktól, amit rájuk öntenek, mert torkig lettek vele." „De ezt az ilyen tehetségtelen nullák ezt persze nem veszik észre. A gyalázkodás meg a fröcsögés az megy neki, ebben a vérnáci bayerzsolti lehetett a mestere. Meg persze a nőgyűlöletet és a homofóbiát is tőle tanulta, meg azt is, hogy az én szexuális életemről fantáziáljon nyilvánosan." „Neked is üzenem Kristófka, ahogy zsoltikának is meg kellett üzennem, hülyegyerek vagy te ahhoz, hogy egy valódi nő valaha is észrevegyen! Ahhoz meg főleg, hogy férfiként nézzen rád, mert végtelenül gyáva vagy! És aki ennyire gyáva, az nem férfi." „Most meg persze kussolsz a fotóról! Ennyire gyáva vagy? Vagy még nem kaptál engedélyt a gazdádtól arra, hogy nyilvánosan is felvállald, aki vagy?" És tényleg ez a krisztusi hang?! Szégyellhetjük magunkat! (Valóban minden jelentkezőt fel kell venni a teológiára?) Érdemes ezekről írni? Talán a kárról, amit az országnak okoznak, mert az nagy. Az objektív, haladó, független, szakmailag a csúcson lévő lapok tovább kiáltják, akkor is, ha hazugság. Láttuk: a Spiegel - az egykor példakép újság - elemzésében úgy tudja, hogy cementgyárak kerültek magyar kézbe Magyarországon. Nem tudom, bűn-e, ha Magyarországon magyar alapanyagból magyar munkások által cementet gyártó cég - piaci körülmények között - magyar kézbe kerül? De hogy jövünk mi ehhez? Nem igaz, de ez az elemzőt nem zavarja. Itt tartunk! Mit tehetek, a múltba révedek. Akik latint tanultak, emlékeznek, hogy a „Latin nyelvkönyv a gimnázi­umok I. osztálya számára” első olvasmányának végén állt a szigorúan megtanulandó: ’’Historia est magistra vitae.” Mit tagadtam, ennek köszönheti Nero is, Caligula is, hogy nem ússzák meg azt - ha majd találkozunk Dante poklában -, hogy jól megmondjam a véleményemet. Úgy találtam egykor, a latinnal nem lesz baj, az majdnem olyan, mint a magyar. História az história, a vita­mint a vitamin, magistra az magister, az est-et, majd csak megtanulom. Tévedtem, és a latin behozhatatlan előnyt szerzett. A minden baj okozóját (a „História est...”) azóta is ízlelgetem. Úgy van ez, mint a jó bor: minél öregebb, annál értékesebb, annál több mondanivalója van, annál többször jelzi: na látod, ez is volt már. A gimnáziumban történelmet is tanultunk. Osztályharcost, hiszen derékig malterosak voltunk a szocializmus építésének lázában szanaszét fröccsenő maltertól. Imádtam a Horthy-korszak értékelését. Mindent rosszul csináltak! Mit is? Egy megcsonkított országból államot próbáltak teremteni, Trianon és a dicsőséges Tanácsköztársaság után. Igyekeztek nem szem elől téveszteni az ország érdekeit. Szembeszálltak, ha kellett, az akkori főso­dorral. Vissza akarták szerezni az elcsatolt területeket - amiben országos konszenzus volt. Bár a jelszó a „mindent vissza”, de a realitást szem előtt tartották. Nem véletlen, hogy a szlovákokkal a Teleki-térkép alapján tárgyaltak­­ a magyar többségű­­ területek visszacsatolásáról. És mi más, mint a független magyar politika példája, hogy nem engedték át a német csapatokat az ország területén, mikor azok Lengyelország megtámadására készültek. Hogy befogadták a határra - esetenként fegyverrel érkező - kompakt lengyel alakulatokat, és persze civileket. Hogy itt működött egyedül az akkori világon lengyel gimnázium. Hogy Vácon lengyel zsidó gyerekek menhelye működött, miközben a Führer birodalmában a zsidókérdés megoldása volt az első számú napirendi pont. És ennek megoldásán, megszállva vagy függő­ségben, mindenki szorgalmasan dolgozott. Jogos felvetés, hogy nálunk is születtek zsidótörvények és munkaszolgálatra (nem tényleges katonának) hívtak be zsidó embereket. Ez megalázás! Soha nem szabad elfelednünk Zelk Zoltán szavait, amit a doni

Next