Herkules, 1903. január-december (20. évfolyam, 1-24. szám)

1903-01-15 / 1. szám

helyiségek felállítása és jó karban tartása igényel. Az állam ezt a kiadást épen nem bízná meg, míg a városok pár évi költségvetésükbe könnyen beleilleszthetnék. Azután a városok nagy iparvállalatai, gyárai, bankjai, gazdag emberei adóztassanak meg, a nemzeti erősödés czéljából. Mi számot tesz egy milliós évi költségvetésben pár száz korona a helybeli sportegylet segélyezéséhez! Az állami segítséget én abban szeretném látni, hogy a törvény kötelezővé tegye az óvoda, elemi iskola mellett a községekben a játéktér, s ha kell, a testgyakorlóház berendezését. — Azért látom ennek szükségét, mert a városok polgár­sága önkénytesen nem áldozik a nemzeti testi erősödésért, és igy kénytelen volna áldozni. Ugy de ez csak mind szóbeszéd, mely a szom­­júhozónak nem csillapítja szomját. A legközvet­lenebb segítség a vidéki egyleteknél az iskolák tornatermének megkapása, mit azonban a fenn­tartó testületek eddig sem tagadtak meg. — A városok pedig adjanak elég tágas tért a szabad­téri gyakorlatok számára. — De adjanak köte­lesség szerint. Itt volna helye az állami támo­gatás kérésének! Ha katonai gyakorló térre mindig van hely közel a városhoz, úgy törvé­nyes intézkedés útján kellene a játéktereket­­ is létesíteni, mert máskép száz év múlva is csak lopva járnak ki a gyerekek és ifjak a katonai gyakorlótérre. Persze ily nagyobb dolgok megindítására nem vállalkozhatik az egyleteknek rendesen ter­vezője, szervezője és vezetője, a helybeli torna­tanár, hivatásának eleget tesz, ha intézi az egylet ügyeit és önzetlenül szolgálja az ügyet, melynek apostola kell, hogy legyen. B. A kolozsvári Athletikai Club újjászervezése és övő programmja. Húsz évvel ezelőtt 1883-ban alakult meg az erdélyi részek testi nevelésének fejlesztésére s a lovagias esz­mék ápolására a kolozsvári Athletikai Club. A nyolcz­­vanas években fényes pályát futott ez be és úgy a testedzés, valamint a fiatalság erkölcsi nevelése terén elért sikerei országos elismeréssel és helyesléssel talál­koztak. Erről különben három vaskos kötetet kitevő évkönyve, számos nyomtatott és egyéb kiadványa s a „rorna Ügy“ és „Herkules“ czímű a Nagyméltóságú kultusz­m­iniszter úr által istápolt testgyakorlati közlö­nyök bizonyságtételt tesznek. Olyan időben alakult ez a Club, amidőn az erdélyi részekben a magyar nemzet önvédelmi akciójának ria­dóját viszhangozták bérczőink. Filléreivel mindenki az Emke oltárára sietett áldozatot hozni. Maguk a Club­tagok és azok vezetői is az Emke zászlója alatt dol­goztak és áldoztak hazánk nemzeti ügyének. Bűnnek tartották volna, hogy a figyelmet ettől az aktiótól elvonják és a közönség áldozatkészségét, bár­mily csekély mértékben a saját czéljaikra lefoglalják s habár az egyleti pénztár mindig üres volt, de tele volt az ifjúság szive lelkesedéssel és az ügy iránti szent hevülettel. Élén állott a nemes ifjúságnak az ország első gentlemennje Báró Jósika Lajos, az aranygyapjas rend lovagja. Elnökük szavait áhítattal hallgatták és útmuta­tásait lelkesedéssel követték. Az elnök is szerette az ő válogatott fiait, velük ment minden kirándulásra s min­den távolabbi vidékre rendezett versenygyaloglásra. Ha viadalok rendezésénél momentán pénzre volt szükség, az elnök egy intésére megnyíltak az erszények s volt miből fedezni a pillanatnyi költségeket. Désen, Nagyváradon, Marosvásárhelyt és más vidéki városokban a Club javára rendezett sportünne­pélyeken az öreg four is kezébe vette a kardot s mes­tervágásait feszült figyelemmel leste a vidékről össze­, sereglett nagy a közönség szine-java, mely boldog volt, ha helyhez juthatott. A club ez ünnepélyek belépő dijaiból szép anyagi eredménynyel tért minden kirándulásáról vissza. Az ily sportünnepélyek fehér asztalánál hasonló­képen missiót­ teljesített a 80 éves nemes elnök. Lelke­sítő, irányító és buzdító beszédeket mondott arról, hogy milyen legyen a magyar fiatalság s mik a gentlemannt jellemző tulajdonságok ? Fájdalom elhunyt a kiváló férfiú s ezzel egy időre letűnt a Club csillaga. Beállt a részvétlenség, beköszön­tött az anyagi küzdelem. A torna vívó egylet akkori választmánya egyesü­leti helyiségét a Clubtól megvonta. Tehát hajléktalanná lett a testület. A club által Kolozsvár városától kiesz­közölt, a sétatéren levő nyári gyakorló helyet, az akkor rendezettebb anyagi viszonyok között levő Kerékpáros egyesület részére bocsájtották át. Elnök nélkül, hajlék nélkül és vagy­on nélkül beállt a club életében a lenni, vagy nem lenni szomorú kérdése. Időközben a club alelnöke a magyar vívás jeles mestere Kőváry Mihály, művezetője Albert Károly és pénztárnoka Illing Sándor is elhunytak. A club pálya végzett fiatal tagjai a szélrózsa minden irányában el­oszoltak megszerzett állomásaikra. Nem volt, a ki uj generátiót neveljen, nem volt a ki verseiteket kitűzzön. Az a csendes szunnyadás következett be a K. A. C.-nál, mely a Budapesten székelő M. A. C. történetében is 1884-től 1888 ig megállapítható. Most uj életet akarunk oltani a K. A. C. organis­­musába. Fel akarjuk használni a múltak tapasztalatait minden tekintetben s a fejlődés eszközeivel egy szilár­­­­dabb alapra helyezett jövőt akarunk teremteni.

Next