Herkules, 1910. január-december (27. évfolyam, 1-20. szám)

1910-01-15 / 1. szám

tanár feladata volna, ki ezen munkájáért ismét méltán várhatná jutalmát. Itt azoban már a szülők fizetnék meg a hatóság által megszabott díjt. Az egyes sportok, testgyakorlati fajokat a tornatanár az ifjúságnak a közös órákban tanítja, de pl. a vívás, csónakázás stb. külön való taní­tását külön díjazás mellett ismét elvállalhatná. Jól tudjuk, hogy a legnagyobb ellenvetést itt az okozná, hogy így a tornatanár állásából üzletet csinál. De ki volna más jobban hivatva vezetni az ifjúság mindennemű testgyakorlatát mint a tornatanár. És nem volna-e jobb e dolgot nyíltan az iskolák igazgatósága által rendezni, mint elnézni a tornatanár privátóráit. Azt csak nem kell bizonyítani, hogy a torna­tanár ilyen órái nem esnek olyan elbírálás alá, mint a tudományos tárgyak tanáraié. Azt is ki kellene kötni a rendeletben, melyet a minisztériumtól várnánk, hogy hány ilyen magán­órát adhatna a tornatanár. Legyen szabad itt megjegyeznem, hogy ha a tudomá­nyok tanárai elbírnak naponként 5—6 órát, úgy nem árt meg ennyi a tornatanároknak sem. Az meg mindenesetre jobb, ha a tornatanár az iskolában dolgozik és nem az egyletekben. A tornatanárok ily módon az iskola hasznával segítenének anyagi bajaikon. A szebb jövő reményeihez tartoznék továbbá az, mit e lapokban pendidett meg egyik társunk, hogy t. i. a tornafelügyelőség intézménye úgy szerveztetnék, hogy ez lenne a legfelsőbb fok, hová a tornatanárság feljut­hatna. Tehát ez egy olyan esetleg csak cím­beli és fizetési, nem pedig működési gradus lenne, mely mégis az öregebb érdemes tanárok jutalmazására kiválóan alkalmas lenne. Ugyanis a tornafelügyelőség előbb-utóbb oda fog fej­lődni, hogy pár (mondjuk 5—6) felügyelő állandó munkakört kap, a többi pedig csak rangot és fizetést. Nem folytatjuk a jövő képének óhajtott szépségeinek rajzát, csak azt jegyezzük meg, hogy ki az itt vásoltakat megvalósítja, nem­csak a tornatanárság javát, hanem az ifjúsági testnevelést is nagyban elő fogja mozdítani. Az elégedett, a jövőbe bizton tekintő tanár­ságtól lelkes és eredményes munkát igy bizton várhatunk. Vidéki: Nagy Sándor emlékezete. Elmondta az „Aradi Tornaegyesület“ 1909. évi márczius hó 21-én tartott XXX. évi rendes közgyűlésén dr. Steinitzer Pál az „Aradi Tornaegyesület“ alelnöke. (Folytatás.) Nagy Sándor érdemének tudom be azt, hogy a vidéki sportegyletek között az „Aradi Tornaegyesület“ volt az első és a legtekintélyesebb és annak bizony­ságát adta az országos tornaszövetség akkor, midőn a VII-ik országos tornaünnepély rendezésével újból az „Aradi Tornaegyesületet“ bízta meg. Még mind­nyájunk emlékezetében vannak ama felejthetetlen szép napok, midőn 25­ éves fennállásunk ünnepélyével kap­csolatosan Aradon tartottuk meg zászlófelavatási, országos tornaünnepélyünket és az országos vívó­akadémiát. Hogy mennyi munkát fejtett ki ezen ünnepély méltó előkészítése és keresztülvitelére Nagy Sándor, azt, mi, akik munkatársai voltunk, legjobban tudjuk, de méltányolta Nagy Sándor érdemeit a „Magyar­­országi Tornaegyletek Szövetsége“, midőn szövetségi közgyűlésén a hazai tornászat fejlesztése körül szer­zett érdemei jutalmául egyhangú lelkesedéssel, ok­levéllel és éremmel tüntette ki egyesületi műveze­tőnket. Hogy sokoldalú működéséből csak néhányat em­lítsek, Nagy Sándor volt az, aki Magyarországon a vidéki városok közül elsőnek megalakította és meg­honosította a női tornászást, bevezette egyesületünkbe a birkózási tanfolyamot és midőn a labdarugósport országunkban még embrióban volt, az alsó temető és a nagy erdő közötti mezőn elsőnek ő gyakoroltatta a football és a füleslabda sportot. A nyári hónapokban Nagy Sándor kezdeményezésére tagjaink sportszerűen űzték a futást, ugrást, súlyemelést, súlydobást, a gerely és diszkoszvetést, egyszóval a könnyű és nehéz atlé­tikának nem volt egy ága sem, melyet Nagy Sándor nem honosított volna meg az „Aradi Tornaegyesület­­bent és tagjainknak e téren elért fényes eredményei eklatánsan rászolgálnak az ellenségei által róla elter­jesztett hírre, hogy Nagy Sándor ellensége volt az atlétikának. Nagy Sándor nem volt ellensége az atlé­tikának és az atlétikai gyakorlatokat a testedző sport egyenrangú ágainak tekintette, de emellett a szorosan vett tornászatot a testgyakorlás alapvető ágazatának tekintette és az e téren elért eredményei kimutatták a tornászainak művelő és a testi kultúrára nélkülöz­hetetlen hatását. Lelkesedéssel vett részt az evezősosztály meg­alakításánál, meghonosította egyesületünkben a turisz­tikát és évkönyveink tanúságot tesznek arról, hogy az ő vezetése alatt minő szép kirándulásokban volt része egyesületünk tagjainak.

Next