Fáy András: A' jelenkorban megjelent öszveállítások a' hon legközelebb teendői körül (Pest, 1846)
ják fölvegyittetni magokat. A’politikai pályán rendesen örökre fogadott elveink vannak, ’s máséinak nem örömest nyitunk keblet, nehogy önállásunkat valamikép gyanúnak tegyük ki, vagy fénykörzetünkből egy sugárka másra is találjon esni. Fájdalom, fehér holló politicusaink közt az ollyan, ki csupán honért, mindenkor kellőleg méltatni bír! És kik most hazánkban a’legkérlelhetlenebb critico-politicusok és politico-criticusok? Nem azon még csak candidatusai a’ való életnek, kik soha csak huszonnégy óráig sem elmélkedtek a’ hon állása felett, de mód nélkül büszkék azon felkapkodott eszmékre és szavakra, miket mások adának szájaikba? Ezeket én szívből szeretem mint jövő remények csiráját, de hízelegni nekik sem tudok sem akarok. Azokat sem fogom részemre nyerni, kik költői és optimizmusi szárnyakon repkedve öszszekevernek valót és álmot eszméikben, vagy Dunának árját kívánnák fentartóztatni — szalmaszállal! Mert én élet és gyakorlat téréin kívánok e’ soraimban forogni, ’s némi előítéletem az, hogy a’ költők csak kivétel gyanánt lehetnek jó tapintató politicusok. És végre újat keveset fogok mondhatni,minthogy eszméim öszszeállitások inkább, mint új alkotások; és mi magyarok, igen szeretünk miként férfiainkból úgy elveinkből is divatot csinálni, a’ divat pedig mindenkor az újat állítja, így sikert csak keveset reményihetek. De ha sikerre nem számitok, mi hát czélják czikkeinmek ? fogják kérdeni többen. Először az , hogy azoknak modorában, kik készek hamar megbékülni a’ hon dolgai ferde menetével, ha elmondhatják: lám nekem volt igazam! elmondhassam én is : dixi et salvavi animam meam! Másodszor: hogy czikkeim kísérleteivel ha lelkeket nem nyerendek is, ha teendőink részleteiben’s egyes eszméimben botlást halmoztam is botlásra, legalább magamnál különb legényt nyerjek a gátra, ki ha semmiben másban nem is, de abban egyet értvén velem, hogy valahára ideje volna már lelkesebbjeinknél, egészben fogva fel a’ hont, egyetemesen és némi rendszerben tűzni ki teendőink zászlóját ’s központosítni az erőket—avatottakban, szerencsésebben fogja fel’s létesítse azt, mit gyönge erőm meg nem bírt. És ez uraim , bizony eléggé jutalmazó siker fogna lenni kis fáradalmamért, író és olvasó közönsége közt mindenkor létezik némi