Kovács Albert (szerk.): A magyar protestans egyháztörténelem megirása ügyében tett lépések (Budapest, 1879)
ELŐSZÓ. A «magyarországi protestánsegylet» központi választmánya 1879. november 25-ikén Budapesten tartott gyűlésében utasított engem, hogy a hazai protestáns közönséget értesítsem az egyletnek ( magyar protestáns egyháztörténetem megiatása érdekében közelebbről tett fáradozásairól, az ide vonatkozó összes okmányoknak egy külön füzetben való közzététele által. E füzetben van szerencsém az illető okmányokat, melyek együttvéve minden további kommentár nélkül is megvilágosítják a tényállást, az érdeklődő közönségnek szíves figyelmébe ajánlani. Budapest, 1879. december 10-én. Kovács Albert, a prot. egylet titkára. KIVONAT a magyarországi protestáns-egylet központi választmánya 1878. június 21-én Pesten tartott gyűlésének jegyzőkönyvéből. 7. szám. Minthogy azon számos kísérletek, melyeket az egylet eddig a magyar protestáns egyház történelmének meghatása érdekében tett, csak kevés sikerre vezettek, s az egylet arról győződött meg, hogy egy egész rendszeres egyháztörténelmi munka megírása, az előmunkálatok hiánya miatt, valamely egyes ember erejét felülmúlja. Tehát egyes monographiák megírása által való közös munkálkodásra felhívja azon protestáns vallású történészeket, kik vagy a magyar politikai történelem, vagy az egyetemes egyháztörténelem bármely ágában önálló irodalmi munkásság i.